Nem csak 1918 januárja volt nehéz a szabadkai polgárok számára. 120 éve nagy éhínség dúlt Bácskában. „Az óriási nyomornak a legfőbb oka a silány termés. Az aratás alkalmával a földművesnép a tavalyinál is kevesebbet keresett s a búzája már teljesen kifogyott. Az éhinség főleg január végén lesz a legnagyobb, mert a számítások szerint legtöbb szegény községben ebben az időben annyi kereset sem lesz, amennyi kenyérre elegendő lenne” – írta a Bácskai Hírlap 1898. január 9-én, és megfogalmazta félelmeit, hogy zavargásokra fog sor kerülni, mert „az éhezők nagy része szocialista s ma már nem egy helyen fenyegető állást foglalt el a hatóságok ellen”. És bizony másnap már arról tudósít a lap, hogy Szabadkán a szocialisták négy helyen is gyülekeztek, de a rendőrség „minden nagyobb konfliktus nélkül szétoszlatta a tömeget”. Az újság február 6-ai száma megnevezi az ínség legfőbb felelősét is, mégpedig Vojnits István Bács-Bodrog vármegye alispánjának személyében.
„...Vojnits István beszámolt-e már a kormánynál a mostani Bácskai helyzetről illetve a lábra kapott nyomorról? – tette fel a kérdést az írás névtelen szerzője. – Mi ennek sem hírét nem hallottuk sem nem hisszük, hogy eddigelé csak egy lépés is történt volna a megyei főispán részéről akár dologházak, akár népkonyhák felállításáról – sőt arról sem, hogy a megyei társadalomban a részvétnek egyetlen egy hangját felébreszteni igyekezett volna.”
Bár a megyei főispán nem szólította fel a megyei társadalmat a jótékonyságra, a Bácskai Hírlap arról tanúskodik, hogy Szabadka polgárai számos jótékonysági rendezvényt szerveztek a rászorulók részére. Január 15-én a szabadkai önsegélyező és jótékonysági egyesület rendezett bált. A bálra jegyet kellett venni. Az így befolyt összeget a rászorulókra fordították. Ami igazán örvendetes, hogy sokan felülfizették a jegyek árát, hogy minél több pénz gyűljön össze. A hírlap a felülfizetők névsorát külön közölte, valamint kiemelte, hogy a „bálanya tisztét betöltő Hartmann Rafaelné az egyesület díszelnökének neje, ki szeretetreméltó buzgóságával, az est sikeréhez nagyban hozzájárult”. Február 4-én a lap egy egész oldalon A jótékonyság ünnepe címmel számol be a Szabadkai Fehérkereszt Egyesület és a Szabadkai Első Nőegylet közösen megrendezett vigadalommal egybekötött közvacsorájáról.
„Mikor az úristen megteremtette ezt a világot, mikor megalkotta az embert, a maga rosszaságában, akkor oltotta bele saját lelkének egy nemes vonását: a jótékonyságot” – kezdte tudósítását az eseményről Szilágyi Lajos újságíró, majd ismertette, hogy a közvacsora nagyon fényesen sikerült és nagy összegű adomány gyűlt össze, amit a helybeli árvák megsegítésére fordítottak.
A bácskai éhínség ügye az országos politikát végül csak 1898. február 12-én érte el. Ekkor Darányi Ignác, a Bánffy-kormány földművelésügyi minisztere az országgyűlésben bejelentette, hogy új munkaügyi törvénnyel és új munkahelyekkel orvosolják a bajt. A Bácskai Hírlap azonban nem volt optimista azzal kapcsolatban, hogy ez elegendő lesz:
„Ha mindezek meglesznek, sőt ha az állam gondoskodni is fog mindazon munkálatok kiadásáról – amelyekkel a munkakeresők egy csekélyke részének a mindennapi kenyere biztosítva lesz – akkor ugyancsak ott leszünk, ahol voltunk, mert hiszen egy süveg czukorral az atlanti óceánt megédesíteni nem lehet.”
