2021. április 21., szerda
MAGYARKANIZSÁN

Megidézték a Tisza mesterdalnokát

A Koncz István-teremben emlékeztek Koncz Istvánra, a magyarkanizsai költőre, ügyvédre, aki idén lenne 80 éves, ha nem távozott volna húsz évvel ezelőtt szeretett városából az öröklétbe. Éppen ezért Koncz István-emlékév az idei. Néhány hete újabb emléktábla került az egykor általa lakott házra, csütörtökön pedig csakúgy, mint a tábla esetében, most is Virág Ibolya társszervezésében a Regionális Kreatív Műhely és a József Attila Könyvtár közreműködésével reá emlékeztek. Ahogy a beharangozóban állt:
„…ismerős és titokzatos (…) A kettős évforduló kapcsán körüljárhatjuk ezt a tartalmában és mélységében nagy életművet, amely csöndös, de súlyos létével is jelzi: az egyetemes magyar irodalom fontos részéről van szó.”

Kollár Mária és Bicskei István olvastak fel az életműből jelentős szemelvényeket, míg Bicskei Zoltán felvezetéséből kiderült, Koncz opusa segít rálátni önmagunkra, ebben volt segítségére felnyitni a szemeket, magyarázatával alátámasztani, tudományos vonalon végigjárni az utat dr. Virág Zoltán, szegedi irodalomtörténész, aki létorientációk és tájmeditációk mentén igyekezett átadni gondolatait:

– Koncz István írásművészete az önköreikbe zárt témafelvetések és problémahalmazok közötti bolyongás helyett olyan poétai eredetiség irányába mozdult bő hat évtizede, amely a mumifikálódott, fosszilizálódott értékek emlékraktározásai, élményi feltámasztásai helyett a dialógusképes jelentésstruktúrákat részesítette előnyben. A demisztifikálás lényegét a közel másfél évtizeddel a tényleges bemutatkozás után megszületett első kötet, az Átértékelés költeményei a teljes összetettségükben láttatott historikus epizodikusságok és legendaszerű ismétlődések mitikus, szimbolikus kontúrjai révén ragadják meg, ekként bírják szóra…

Dicséretnek minősülő szavak ezek, melyek posztumusz, de életében is kijárnak a kiválóságoknak, ám a tudományos, idegen szavak helyett többet mondott a megtelt terem, az időnként bepárásodó szemek, és Koncz betűinek levegőbe röppentése, melyek ismét emlékeztettek az ő szerény nagyságára, rá, aki mindig egyedül élt.

Virág Ibolya szerint nagy valószínűséggel prózája is elő fog kerülni idővel, ami reméljük, ismét fellebbenti a fátylat róla, és talán egy újabb oldalát is megismerhetjük a kis/nagy kanizsainak, aki azt vallotta többek között, hogy „embernek lenni nehezebb / a nagy béke idején is, mint hősnek.”