2024. április 26., péntek

Ha már pekingi kacsa, legyen kövér!

Az elmúlt években a kínai cégek több milliárd dollárt fektettek be más országokban. Elsősorban a kereskedelmet is élénkítő utak és vasutak építésébe ruháztak be. A kínai politikai vezetők megfogalmazása szerint a Selyemút kezdeményezés célja a nyílt és szabad gazdaságok megteremtése a világban. Érdekes módon az EU-ban viszont ez éppen azoknak nem tetszik, akik korábban a nyílt és szabad gazdaságok megteremtésének szükségességét hangoztatták.

Valószínűleg nem túlzás azt állítani, hogy a kínai kormányfő budapesti látogatása és a tizenhat kelet-közép-európai ország együttműködési keretének (16+1) idei csúcstalálkozója az év legjelentősebb gazdasági eseményének tekinthető. Kína öt évvel ezelőtt, 2013-ban hirdette meg az Egy övezet – Egy út elnevezésű programját, amelyet a korábbi nagyhatalmi törekvések és elképzelések mintájára akár doktrínának is nevezhetünk. A hatalmas távol-keleti ország nem most nőtt nagyra. Egy sok ezeréves hagyományokkal bíró kultúráról beszélhetünk. Az idők során azonban sok minden megváltozott, így nem mondhatjuk, hogy a történelmi ismétli önmagát. Azt az állítást azonban, miszerint nem ismétli önmagát, de rímel, a jelen kor fejleményei is megerősíteni látszanak.

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök a budapesti csúcstalálkozón (Fotó: MTI)

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök a budapesti csúcstalálkozón (Fotó: MTI)

A most zajló folyamatokat különféle szempontokból lehet vizsgálni. A kínai előretörésnek rengeteg vetülete van. A kínai hitelekből történő infrastrukturális fejlesztésekre, termelő kapacitások felújítására és kiépítésére, a technológiai és technikai együttműködés kiszélesítésére úgy tekinthetünk, mint a hegemónia kiterjesztésének egy sajátos formájára. Állami hitellel támogatott kínai cégek többnyire olyan beruházásokat hajtanak végre, amik a jövőben a kínai árucikkek könnyebb piacra juttatását segítik elő. Hosszú távú befektetésekről van szó, amiknek a hatásai is hosszú távon bontakoznak majd ki. De hát a kínaiakra sosem volt jellemző a sietség. Kína egyébként is az egyik legősibb civilizáció. A Sárga-folyó évenkénti áradásai során lerakott termékeny hordalékon már időszámításunk előtt hatezer évvel kialakult a földművelő életmód. A mondabeli első kínai császár, Huang-ti időszámításunk előtt mintegy 2000 évvel alapította meg az első államot valahol a mostani Peking környékén. Történelme során sok mindenen átment, de mintegy 5000 éven át a világ legnagyobb gazdaságának számított. Ezt a címet tehát nem elnyerni, hanem visszaszerezni fogja jó eséllyel, hamarosan. A kommunista diktatúra bevezetése után az 1970-es évektől kezdve folyamatosan bontotta le merev és diktatórikus rendszerét. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a gazdaságpolitikája kapitalista jellegűvé vált, miközben a pártállam megmaradt. Sőt! A pártállam hatékonyan tudja támogatni a gazdaság fejlesztését.

MINDENKI JÓL JÁRHAT

Más szempontból azt is figyelembe kell venni, hogy az utóbbi évtizedekben a történelem során korábban soha nem tapasztalt tempóban fejlődő kínai gazdaság megalapozta az ott élők életszínvonalának a jelentős megugrását is. Ez pedig mára oda vezetett, hogy hatalmas az igény a biztonságos és jó minőségű élelmiszerek iránt, amiket Európában állítanak elő ipari mennyiségekben. Az agrárgazdaság lehet az egyik olyan kapcsolódási pont, ahol a térség országai az esélyeiket kereshetik. A hatalmas kínai felvevőpiac valószínűleg el tudná nyelni a térség teljes kínálatát. A távolság és a belőlr eredő magas szállítási költségek azonban akadályt jelenthetnek. Az utak és vasutak azonban kétirányúak. Ha a kínaiaknak olcsóbbá válik onnan ideszállítani, akkor ez fordítva is így lesz. Már csak azért is, mert a vonatoknak, hajóknak, repülőknek is mindenképpen oda-vissza kell majd járni. Tisztában kell azonban lenni az arányokkal. Pontosabban, az aránytalanságokkal. Ami nekünk sok, az lehet, hogy Kínának szinte semmi. Bizonyos élelmiszerekből pl. az egész Szerbiában megtermelt mennyiség nem lenne elég reggelire egy közepes kínai tartomány lakói számára.

EURÓPA CSENDES (ÉS BIZALMATLAN)

Európában egy csendes, sok esetben artikulálatlan bizalmatlanság figyelhető meg Kínával szemben. A brüsszeli bürokraták „ferde szemmel” nézik a kínai nyomulást. Ami a kelet-közép-európai országokban történik, azt a kínai hegemónia csendes kiterjesztésének tekintik. Az elmúlt napokban főleg a neoliberális beállítottságú nyugat-európai sajtóorgánumok próbálnak kifogásokat (és fogásokat) találni. Elsősorban Magyarország kormánya a célpont. Amikor a keleti nyitás politikájáról beszéltek, a nyugati sajtó próbálta azt nevetségessé tenni, kigúnyolni. Most, amikor a keleti nyitáspolitikának kézzel fogható eredményei vannak, amikor látszik, hogy mindez nem (pekingi) kacsa volt csupán, más ellenpropagandát kell kitalálni. Például, hogy Kínában nem tartják tiszteletben a nyugati értelemben vett demokrácia alapelveit. Pedig, ha sakkműszóval élve még egy lépéssel visszamennénk ebben a játszmában, megláthatnánk, hogy a befektetésre szánt kínai dollármilliárdok a demokrácia fellegvárának és védelmezőjének tekintett Amerikából származnak. Sok millió kínai munkás verejtéke, éveken át tartó szorgalmas tevékenysége áll mögötte, valamint a hatalmas amerikai felvevőpiac, mely lehetővé tette az elképesztő méretűre duzzadt kínai devizatartalékok felhalmozását.

A kínaiakkal szembeni aggályok, ellenszenvek több szinten is megfigyelhetőek. Az Európában már jelentős pozíciókat elfoglalt multinacionális cégek a kelet- és közép-európai piacaikat féltik a kínai versenytársaktól. A különféle politikai csoportosulások szintén valamiféle veszélyeket sejtenek a kínai előrenyomulásban. Pedig kevésbé valószínű, hogy később Peking olyan civil szervezetek finanszírozásába kezdene, melyek a kommunista diktatúra bevezetéséért harcolnának.