2024. május 8., szerda

Feljelentették Obradovićot

A Dveri alaptalannak tartja a hatalmi képviselők bűnvádi feljelentését

Marijan Rističević, a hatalmi Népi Parasztpárt parlamenti képviselője és Marko Atlagić, a Szerb Haladó Párt képviselője erőszakos magatartás címén bűnvádi feljelentést tett Boško Obradović, a Dveri elnöke ellen, amiért néhány napja az adminisztratív bizottság ülésén rátámadt Aleksandar Martinovićra, az SZHP frakcióvezetőjére. A politikusok elvárják a belgrádi első számú Alapfokú Ügyészségtől, hogy a feljelentés mentén elindítja az eljárást, mert mint sajtótájékoztatójukon aláhúzták, az ügyészségnek példát kell statuálnia, hogy az erőszakos magatartást senkinek nem nézi el az állam. Az igazságügyi szerveknek végre pontot kell tenniük az ehhez hasonló magatartásra, mert ha nem állják útját a kevésbé komoly kilengéseknek, azok a jövőben mind súlyosabb és komolyabb formát öltenek, érvelt Rističević, aki szerint Obradović gerilla-hadviselést tervez indítani, „Dimitrije Ljotić szellemiségében, aki szerint nem szavazókra, hanem harcosokra van szükség”.

Másrészről a Dveri ironikusnak minősítette a feljelentést. Ivan Kostić szavai szerint azok jelentették fel a Dveri elnökét, akik mindennapivá tették az alantas és méltatlan viselkedést a Szerbiai Képviselőházban. A politikus értékelése szerint a feljelentés alaptalan és nem hiszi, hogy Obradović ellen büntetőeljárás indul.