Ha durva hasonlattal akarnék élni, akár azt is mondhatnám, hogy múlt szerdán, e hó 8-án a hóhérokat akasztották Szabadkán. Pedig hát egyáltalán nem ez történt, hanem a tanítványok helyett ezúttal a tanárok vitték vásárra a bőrüket, vagy még szebben fogalmazva: a helybeli zeneiskola tanárai egy hangulatos zenei esttel ajándékoztak meg bennünket.
A műsor első száma Johann Strauss (1825–1899) Denevér című operettjének nyitánya volt, amelyet egy tizennégy tagú zenekar adott elő. A keringőkirály örökzöld dallamai ebben az átiratban is nagy tetszést váltottak ki, lelkes tapsvihar volt a jutalmuk az előadóknak.
Ezután Telemann (1681–1767) egyik versenyművének két tételét szólaltatta meg az előbbinél még kisebb együttes. Ennek a számnak az volt az érdekessége, hogy Guzsvány Lénárd, a szólista, piccolo trombitán adta elő az eredetileg oboára komponált művet. Sokan talán nem is sejtették, hogy milyen rendkívüli élmény részesei: ez a hangszer ugyanis igen ritkán hallható manapság.
Ekkor tovább kisebbedett a zenekar, és mindössze négy vonós maradt a színpadon, mégpedig a Garden vonósnégyes, amelynek Zsiga Pál, Slobodan Stefanović, Tóth András és Molnár Viktor a tagjai. Ők Schubert (1797–1828) a-mollban írt ún. Rosamunda-kvartettjének utolsó tételét adták elő. A halhatatlan bécsi mester fülbemászó dallamai nem tévesztettek célt, a publikum hosszan tartó tapssal fejezte ki tetszését a mű tolmácsolóinak.
Christian Sinding (1856–1941) norvég zeneszerző A-moll szvitjének első és második tételét Zsiga Pál játszotta zenekar helyett néhány vonós kíséretével. A Garden kvartett primáriusa sziporkázó technikai felkészültségével és hegedűjének gyönyörű hangjával valósággal elbűvölte a hallgatóságot.
Ezután megint egy átirat következett. Puccini (1858–1924) Gianni Schicchi című operájának O mio babbino caro című áriáját ismét Zsiga Pál adta elő egy vonósnégyes kíséretével. A szólista ezúttal is remekelt, jóllehet egy áriát az ember mégiscsak szívesebben hallgat meg egy énekes előadásában, mint hangszeres kísérettel.
Ami igazán megdöbbentett, az a következő műsorszám volt: Bizet (1838–1875) Carmen című operájának nyitányát a Garden vonósnégyes játszotta. Nem biztos, hogy ez szerencsés választás. A Denevér-nyitány esetében mégiscsak láttunk a pódiumon néhány fúvóst meg jó pár vonóst is, de a Carmen-nyitány mindössze négy szál zenész előadásában alig-alig emlékeztetett az eredetire. S ezen még a felfokozott tempó sem sokat segített. Persze a mindenki által ismert dallamok ezúttal sem hagyták hidegen a közönség túlnyomó részét.
Gorka Hermosáról valószínűleg mindannyian ekkor hallottunk először. Ő egy fiatal – 1976-os születésű – spanyol zeneszerző, akinek Anantangó c. művét Szűcs Dávid (nagybőgő) és Miroslav Idić szólaltatta meg. Mindketten kitűnően játszottak. Különösen a nagybőgős tett nagy hatást a közönségre. Micsoda átélés, micsoda szenvedély, micsoda technika!
A jazz kedvelőinek a zongora (Varga Iván) és gitár (Miodrag Marjanov) összeállítású duó kedveskedett Pharrel Williams Happy, valamint John Coltrane Mr PC. című darabjának kiváló tolmácsolásával.
Az est zárószáma három gospel volt – The gospel train, Oh, my lovin’ brother és Goodnight. Well, it’s time to go! –, amelyeket egy tizenkét tagú vegyes kar adott elő, nagyon szimpatikusan. Énektanár persze egy sem akadt közöttük, de azért lelkesen énekeltek, és nagy tapsot kaptak, annak ellenére, hogy a férfiak bizony elég gyengén teljesítettek. De megbocsátottunk nekik, hiszen nem az éneklés a hivatásuk.
A műsor végén minden szereplő felsorakozott a pódiumon, és a közönség hosszan zúgó vastapssal búcsúzott tőlük. Megérdemelték.
