2024. március 28., csütörtök

Velebit várja az ajvárfőzőket

Negyedik éve, hogy útjára indult az Ajvár-bajvívó rendezvénykaraván. Az ajvárfőző verseny ebben az évben Szerbia-szerte 30 városban gyűjti össze a paprikapép szerelmeseit, a versenyzés és a főzőversenyek kedvelőit. Köztük Magyarkanizsa község területén, Velebiten is felállítják a főzőhelyeket – mégpedig október 5-én, csütörtökön. A Velebit helyi közösség és a zentai székhelyű Bašta Mašta civil szervezet közös szervezésében megvalósuló rendezvény célja, hogy kiderüljön: ki főzi a legízletesebb ajvárt, kié lesz az ajvárkirály megtisztelő cím!

A karaván az elmúlt három évben több mint 60 városban járt, 6000 résztvevője volt, és 12 000 üveg ajvárral büszkélkedhet. Csak az elmúlt évben az Ajvár-bajvívó rendezvényeit több mint 100 000 ember látogatta meg.

Az ajvár helyszíni készítéséhez szükséges (fedett, mobil tűzhellyel ellátott) főzőhelyet, tűzifát, ajvárnak való paprikát, befőttesüvegeket, asztalt és csapatonként 3 széket, a paprika pucolásához műanyag edényeket, cukrot, sót, olajat a szervező biztosít. A versenyző csapatok edényt, fakanalat, merőkanalat, késeket és paprikadarálót kell, hogy magukkal hozzanak.

Valamint jókedvet, egészséges versenyszellemet és egy sikert hozó receptet! A versenyzők ugyanis a teljes elkészült ajvármennyiséget megtarthatják.

Az ajvárminták közül háromtagú zsűri (egy élelmiszeripari technológus, egy szakács és egy közéleti személyiség) választja ki a három legfinomabbat. A második és harmadik helyezettek a szervező ajándékát kapják, míg a legízletesebb ajvárt készítő csapat egy takarékkályhával lesz gazdagabb.

A Velebiten legjobban szereplő csapat azt a lehetőséget is elnyeri, hogy részt vegyen az október 13–14-én Sokobanján megrendezésre kerülő országos döntőn, ahová a szervezők minden részt vevő város legjobb csapatát várják. Hiszen a rendezvénykaraván célja, hogy idén is megtalálja Szerbia ajvárbajnokát! E hangzatos titulus mellett természetesen a döntőben is értékes ajándékok várják a legjobbakat: egy újratervezett, modern stílusú takarékkályha és egy 200 euró értékű hitelkártya.

Október 5-e nemcsak a versenyzők számára lesz érdekes és élményekkel teli, hiszen a szervezők zenés-táncos művelődési programról is gondoskodnak, valamint a nap folyamán gyermekvetélkedők is lesznek, és látványkonyhában készül majd paprikából valamilyen ízletes finomság. Ezt is, valamint az elkészült paprikapépeket természetesen minden érdeklődő megkóstolhatja, hogy maga is eldönthesse: kié a legízletesebb ajvár Velebiten.

A program: 9.30–10: a főzőhelyek elfoglalása, 10 óra: a rendezvény megnyitója, 10–16.30: a verseny ideje. Közben szórakoztató műsor, látványkonyha. 16.30–17: az ajvárminták elbírálása, 17 óra: eredményhirdetés.

A benevezéseket a legalább 2 fős csapatok részéről a szervezők a velebit@kanjiza.rs e-mail-címen várják, vagy személyesen Velebit helyi közösség irodájában. Bővebb információ és felvilágosítás a 024/873-249-es telefonszámon kapható.

A szervezők várják azok jelentkezését is, akik a verseny kísérőprogramjaként megrendezésre kerülő bazárban kiállítanák, árusítanák termékeiket. A fenti elérhetőségeken jelezheti bárki részvételi szándékát, aki kézműves árukat, savanyúságokat, kompótokat, lekvárokat stb. szeretne árusítani.