2024. április 26., péntek

Külvárosi történet

Megkezdődtek a próbák a Zentai Magyar Kamaraszínházban – Németh Ákos Autótolvajok tragikomédiáját maga a szerző rendezi

Kortárs drámával nyit a Zentai Magyar Kamaraszínház az idei évadban. Németh Ákos Autótolvajok című darabja látszólag könnyed hangvételű. Mégsem a felhőtlen szórakoztatás a cél, hiszen – ahogy a szerző fogalmazott – felemás happy enddel ér véget a színjáték. Kallódó fiatalok, külvárosi kölykök a főszereplők, akik helyüket keresik ebben a zűrzavaros, pénzhatalmú világban.

Németh Ákossal az olvasópróbák egyike előtt beszélgettünk.

Az írott szöveg és színpadi előadás mindig más. Mire helyezi a hangsúlyt ebben a darabban? Eltér a megírt drámától vagy a koncepciója ugyanaz marad?

– Színpadi szerző vagyok, a gyakorlati színház a kiindulási pontom. Tehát a szöveg nem lehet Biblia a számomra. Mindig egy munkaeszköz, amit az adott társulatra kell szabni. Itt is belenyúlunk a szövegbe, hiszen figyelembe kell venni a színészek lelkületét, az adott termet, a helyi körülményeket. A drámának most is olyan variációja készül, ami kifejezetten a zentai kamarateremre és a társulatra épít.

Az Autótolvajok korunk tragikomédiája. A vígjátékban otthon van szerzőként, rendezőként?

– Életem egyetlen vígjátéka. A cél az, hogy nevessenek a nézők, de mégsem egy felhőtlen bohózat készül. Karakterek jelennek meg, akiknek sorsuk van. Kölykökről szól a darab, jó tíz évvel ezelőtt írtam, és aktualitása nem fakult meg azóta sem. Külvárosi vagányok a szereplők, akik többnek képzelik magukat, mint amik. Felteszik magukban, hogy autólopásból fognak meggazdagodni. A darab azt mondja el, hogy ez hogyan nem sikerül nekik, és arra keresi a választ, hogy mitől zsákutca ez a történet. Felemás happy enddel végződik a darab. Én egyébként alapvetően optimista ember vagyok, csak a világ valahogy pesszimista körülöttem. Nyilván ezért nem írok vígjátékokat, mert erre nem találok fogást az életben.

A drámát több színházban játszották az elmúlt években, sikerrel. Pergő párbeszédek, üde lendületesség jellemzi a darabot, aminek gondolom, van köze ahhoz, hogy fiatalokról szól.

– Olyan fiatalokról szól a darab, akikről biztosan tudom, hogy Zentán, Budapesten meg a világon másutt is nagyon sok van belőlük. Akik nem tudják, hogy mit kezdjenek a saját életükkel. Vagy céltalanul lézengenek, vagy rossz célokat tűznek ki maguk elé. Sodródnak az élettel, valamiféle álsorsot élnek meg.

Íróként mindig az emberi jellemek, érzések, megélt sorsok érdeklik. Ebben a darabban ez hogy nyilvánul meg?

– Hiszek a közhely erejében. Sokszor sztereotípiákban gondolkodunk és beszélünk, mert az a kényelmes, az az otthonos. A sorsunk is leírható egészen egyszerű képletekkel. Ha abszurdot írnék vagy rendeznék, akkor is azt emelném ki, hogy az asztal szerelmes a székbe, a szék pedig a másik székbe. Tehát érzések jelennének meg a tárgyak körül. Mivel emberek vagyunk, meggyőződésem, hogy az emberek iránt érdeklődünk a színpadon, és az húz be minket, nézőket is a színházba. Nehéz feladvány, hogy hogyan lehet ezt viccesen kifejezni.