Az illegális migráció elleni küzdelem jegyében EU–Afrika mini csúcstalálkozót tartottak Párizsban. A tavasszal megválasztott Emmanuel Macron francia elnök a hivatalának is otthont adó Élysée-palotába a leginkább érintett országok vezetőit hívta meg.
A minapi értekezleten ezért csak Angela Merkel német kancellárt és Federica Mogherinit, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, valamint Paolo Gentiloni olasz és Mariano Rajoy spanyol kormányfőt látta vendégül. Afrikából Fajez esz-Szarrádzs, a líbiai egységkormány vezetője, Idriss Déby csádi és Mahamadou Issoufou nigeri államfő vett részt a megbeszélésen.
Az EU eddig felemás sikerrel próbálkozott feltartóztatni a külső határain a területére igyekvő migránsokat, akiknek többsége gazdasági okokból hagyja el hazáját és indul el Európába a jobb élet reményében. A legnagyobb problémát az utóbbi időben az Afrikából szabálytalanul érkezők okozzák.
A hangsúly Líbiára helyeződött át, ahonnan az elmúlt két évben százezrek keltek át a Földközi-tengeren és jutottak be Olaszországba. Újabban már Spanyolország is a kiemelt célállomások közé került.
Líbiában jelenleg is 600–800 ezren várakoznak arra, hogy útra kelhessenek. Többségük a Szaharától délre fekvő területekről érkezett a kaotikus észak-afrikai államba.
Olaszország már a tavaszon kibékítette a dél-líbiai törzseket, s rávette őket, hogy szigorúan ellenőrizzék az ottani határt, ne engedjék át az Afrika középső és nyugati részéből érkezőket.
A déli határzár még nem működik a legjobban, ezért az olasz haditengerészet – kormányközi megállapodás alapján – augusztustól a líbiai felségvizeken igyekszik feltartóztatni a migránsokat, illetve a helyi parti őrséggel együttműködve visszajuttatni őket oda, ahol hajóra szálltak. Róma (és titokban néhány másik európai állam) több százmillió eurót is felajánlott, hogy cserébe a líbiaiak fordítsák vissza a Földközi-tengeren Európába tartó migránsokat.
A módszer bevált: augusztusban érzékelhetően csökkent az átkeléssel próbálkozók száma.
Macron francia elnök július végén szintén akcióba lépett: Párizs közelében tárgyalóasztalhoz ültette a líbiai konfliktus két fő riválisát, Fajez esz-Szarrádzsot és az ország keleti felét ellenőrző Khalifa Haftár tábornokot, akik (feltételekkel ugyan, de) tűzszünetet kötöttek. A fegyvernyugvás nagyon fontos lehet az ország stabilizálásában. Ha ezt sikerülne elérni, óriási (előre)lépésnek számítana az illegális migráció elleni küzdelemben is.
Egy másik elképzelés szerint Európa területén kívül kellene létrehozni befogadó táborokat (hotspotokat), ahol az uniós hatóságok elbírálnák a kérelmeket, s eldöntenék, kit engednek be, kit nem. Az érintett észak-afrikai országok azonban – biztonsági és egyéb okokra hivatkozva – elutasítják az ötletet.
Pedig Macron is azt szeretné, ha az EU hotspotokat létesítene Észak-Afrikában. Ha ott nem engednék, akkor valamivel délebbre. No, vajon hol? Akár Líbia „alatt”, Csádban és Nigerben.
A már korábban is elhangzott javaslatot akár az uniós határ Afrikába történő részleges áthelyezéseként is lehetne értelmezni.
A probléma megoldásának részét képezhetné még az embercsempészek elleni hatékonyabb küzdelem, a migrációs útvonalak felszámolása és az EU külső határainak megerősítése.
Az utóbbi hosszú távon képzelhető el, miként a Nigeren vagy a Csádon áthaladó migránsfolyosók elreteszelése.
A legsürgetőbb feladat Líbia stabilizálása, hiszen a migránsok innen kelnek át Európába.
A leginkább érintett afrikai országok is egyre többet tesznek a tömegáradat megfékezéséért. Főleg azóta, hogy néhány befolyásos európai állam (köztük Németország) kétoldalú szerződést kötött velük az inváziószerű migráció megfékezéséről, s mindazok visszafogadásáról, akik illegálisan jutottak be az EU-ba, de kiutasítás vár rájuk. Ehhez pénzt is ígértek.
A párizsi mini csúcson a csádi és a nigeri elnök azonban arra figyelmeztetett, hogy a migránsáradat elleni küzdelemhez folyósított külföldi támogatással nem oldható meg a probléma. Szerintük a válságnak csakis fejlesztési programokkal lehet véget vetni. A pénzeket (fejlesztési segélyeket) pedig a hátrányos helyzetű afrikai térségek gazdasági felvirágoztatására kell fordítani, megszüntetve így a menekülés okait.
