2024. május 10., péntek
NAGYBECSKEREK

Együtt ünnepelt a magyarság

(Kecskés István felvétele)

(Kecskés István felvétele)

Közösen emlékeztek államalapító királyunkra vasárnap a nagybecskereki katolikus és a református hívek. A református templomban bemutatott ökumenikus istentiszteleten alkalmi műsor keretében Gyuris László plébános és Kiss Nándor református esperes megszentelték az új búzából készült kenyeret. A hagyomány szerint egyik évben a katolikus, a másikban pedig a református templomban tartanak közös megemlékezést.

Az ünnepi műsorban fellépett Lackó Ínesz, Engler Katalin, Jenovay Lajos és az Emmanuel kamarakórus.

A Gimnáziumtemplomban templombúcsú keretében zajlott az ünnepi szentmise. A templomban évente egyszer, augusztus 20-án mutatnak be szentmisét.

Muzslyán alkalmi műsort mutattak be a Mária szent neve plébániatemplom melletti Emlékparkban és megkoszorúzták Szent István szobrát, amely Horváth János alkotása, és 2015-ben a testvértelepülésük, Mindszent ajándékaként került Muzslyára. Az ünnepség résztvevői részt vettek a szentmisén, amelynek keretében megszentelték az új kenyeret.