Sokakban él egy olyan képzet, miszerint Szerbia európai uniós tagsága megoldást jelent majd a problémáink többségére. A szakértőknek tartott elemzők gyakran olyan perspektívából vizsgálják a dolgokat, hogy miben mennyire vagyunk lemaradva az uniós átlagtól, mekkorák itt és ott a bérek, árak stb. A valóságban azonban éppen az történik, hogy az európai egyesülés ötvenes években született modelljéről szóló elképzelés súlyos válságon megy keresztül. A Brexit következtében, de nem csupán emiatt, éppen alakulóban van a kontinens új politikai térképe. Erősödnek a szélsőségek és a diktatórikus törekvések. Mindezek hátterében, más perspektívából pont ennek következtében bizonytalanná váltak a kontinens fenntartható gazdasági fejlődéséhez szükséges tényezők is. Valójában azonban nagyon nehéz a jelenlegi körülmények között még azt is meghatározni, hogy pontosan mik ezek a tényezők. A kérdés azonban sok ember sorsát, életminőségét határozza meg. Ezért lenne fontos definiálni, hogy mik lehetnek a stabil és folyamatos gazdasági fejlődés alapfeltételei. Ezen belül érdemes megvizsgálni, hogy az eddigi tapasztalatok szerint milyen társadalmi berendezkedés lenne a legelőnyösebb a kedvező gazdasági környezet kialakításához. A tekintélyuralmi rendszer, a diktatúra, a diktatórikus elemeket sem nélkülöző, erőskezű, de mégis demokratikus pilléreken nyugvó irányítás, vagy éppen ellenkezőleg, az egymással versengő érdekek pluralizmusa a kívánatosabb forma, ha hatékony és gyors gazdasági fellendülést szeretnénk. Az új eszmék iránti nyitottság, az új politikai szereplők esélyegyenlősége hozzájárulhat-e egy olyan társadalom kiépítéséhez, melyben az emberek jól érzik magukat és a gazdasági fejlődés is töretlen. A közgazdászok az utóbbi évtizedekben a politika szakterületének tanulmányozására is kiterjesztették a piac vizsgálatára kidolgozott hagyományos elemzési módszereiket. A társadalomtudományok egy gyakran tanulmányozott kutatási területének számít ma már a kormányok politikája és a gazdasági kilátások közötti kapcsolat vizsgálata. A szárnyait bontogató új tudományág a magyar nyelvterületen a közösségi döntések elmélete elnevezést kapta.
MEGGYŐZÉSI TECHNIKÁK
Felületes szemlélődés alapján úgy tűnhet, hogy az európai értelemben vett demokráciák nehézkes döntéshozatali módszerei nem kedveznek a gazdasági fejlődésnek. Kínával szoktak példálódzni, ahol egy, a mai napig nagyon merev kommunista diktatúra szédületes gazdasági eredményeket tudott produkálni. A hatalmas ázsiai ország gyakorlata alapján azonban nem biztos, hogy általánosítani lehet. Ha módszeresen vizsgáljuk a történelmi tapasztalatokat, azt látjuk, hogy a növekedés szempontjából a tekintélyelvű politizálás kevésbé kedvező, mint a demokratikus berendezkedés, a számadatokat megvizsgálva pedig megállapíthatjuk, hogy minden egyes olyan autoriter országra, mely gyors növekedést produkált, több olyan is jut, amely gazdasági szempontból kudarcot vallott. Így nézve azt gondolhatnánk, a sikeres diktatúrák csak kivételként erősítik azt a szabályt, hogy a gazdasági fejlődés szempontjából kedvezőbb környezetnek tekinthető a demokratikus berendezkedés. Ha figyelembe vesszük, hogy a történelmi tapasztalatok szerint a diktatúrák bukását is nem elsősorban az emberek nagyobb szabadságjogok iránti vágya, hanem a rossz gazdasági eredmények okozták, akkor egészen más megvilágításban tekinthetünk a dolgok állására. A kimutatások szerint a demokráciák nemcsak a hosszú távú növekedés tekintetében hagyják le a diktatúrákat, hanem sok más egyéb vonatkozásban is. Bizonyítottan nagyobb gazdasági stabilitást mutatnak például a ciklikus kilengésekkel szemben, miközben ellenállóbbak a külső körülményekre visszavezethető sokkhatásokkal szemben is. A diktatórikus rezsimek hosszú távú tevékenysége viszont általában pont olyan bizonytalan gazdaságot von maga után, mint amilyenné válik maga a politikai rendszer is egy idő után. A gazdasági potenciál ugyanis az ilyen rendszereken belül nagyrészt egy-egy politikai vezető erején vagy csupán ideiglenesen ható, kedvező körülményeken alapul. Néhány gazdaságilag sikeres, diktatórikus állam példája viszont arra csábít(hat)ja más országok politikai vezetőit is, hogy megpróbálja elhitetni a választópolgárokkal, hogy egy tekintélyelvű rendszer felépítése szavatolja a gazdasági felemelkedést. Mindezek nyomán oda jutottunk, hogy ma már egy-egy választási kampány nem a közösség szempontjából legkedvezőbb lehetőség kollektív kiválasztását célozza meg – ahogyan azt hirdetni szokás –, hanem csupán a meggyőzési technikák versenyéről van szó. Sajnos a körülmények úgy hozták, hogy a demokratikusnak mondott erőknek is ennek tükrében kell megszervezniük kampányaikat, ellenkező esetben eleve sikertelenségre vannak ítélve. Az igazi (gazdasági) sikerek érdekében azonban fel kell ismerni a meggyőzési technikák mögött álló lehetőségeket, úgy, hogy közben el kell kerülni a gazdasági, főleg pedig a politikai csapdákat.
