Kicsinek bizonyult a szabadkai Lifka Sándor mozi, az Új magyar filmek ciklusának keddi vetítésére pótszékeket is be kellett vinni, és a lépcsőkön is ültek emberek. A Kojot c. filmnek sikerült leültetni, elcsendesíteni a közönséget. Kostyál Márk rendező azt akarta, hogy ha valaki beül a filmre, akkor menten képben legyen azt illetően, hogy mit fog látni két órában: vért, verítéket és könnyeket.
A rendező határon túli magyar színészekkel keltette életre a forgatókönyvét, talán ezért is válik alakításuk elementáris erejűvé. Az egyik főszerepet a vajdasági Kovács Frigyes játssza. Telefonon beszélgettünk vele, hiszen jelenleg Erdélyben tartózkodik, a Mikházi Csűrszínházban rendez egy mesejátékot.
– Mikházán vagyok, ez Marosvásárhelytől egy 40 kilométerre levő pici falu, akkora, mint Kavilló. Ezért nem nézhetem meg újra a Kojotot, pedig szívesen tenném, nemcsak azért, mert játszom benne, hanem mert nagyon jó filmnek tartom. Érzelmekre, indulatokra, gondolatokra hat, és megmozgatja az ember fantáziáját. Rendkívül szórakoztató, eseménydús, a western mintájára easternnek nevezték, és a műfaji követelményeknek szerintem teljes egészében eleget tesz. Nagyon nézőbarát, tehát érdemes megnézni, gyorsan elrepül a 126 perc, hiszen mondunk is valamit vele, ugyanakkor nem süllyed el az önáltatás művészetében.
Hogyan csöppentél a „történetbe”?
– Castingon, ügynökségen keresztül kerültem be a projektbe. Egy budapesti castingirodából kértek fel. Az volt az első kérdésem hozzájuk, hogyan találtak rám. Ugyanis egyetlen castingirodába se regisztráltam Budapesten. A békéscsabai társulattal vendégszerepeltünk a fővárosban, a Vígszínházban, egy castingmenedzser nézte az előadást, ő figyelt fel rám, és beajánlott a rendezőnek. A technika csodájának, az internetnek köszönhetően megnézett rólam egy interjút, és azt mondta, hogy engem személyesen is látni akar. Miután elolvastam a forgatókönyvet, nagyon megtetszett. Sok fantáziát láttam benne, a témát gondolati, közéleti, politikai szempontból is időszerűnek találtam, és úgy éreztem, a szerepet is rám szabták. Néhány filmben szerepeltem már, és mindig is úgy éreztem, hogy nem vagyok alkotótársa a rendezőnek. A film, a színházzal ellentétben, másfajta koncentrációt, idegállapotot igényel, mint amit én magamban meg tudok teremteni. Például nem láttam soha át a szerepeimnek az ívét, egy fogaskerék, egy fényvisszaverő voltam a filmben, korábban ezt gondoltam magamról. Színészként most először éreztem magam alkotó embernek, éreztem, hogy a rendező számít az alkotói habitusomra, az ötleteimre.
Kostyál Márknak az volt a célja, hogy mindegyik karaktert most lássuk először. Milyen típusú karaktert játszol?
– Elöljáróban csak annyit, hogy a Kojot a rendező személyes történetéből táplálkozik: nagyanyjától örökölt egy telket, amire házat akart építeni, de kisvártatva megjelent a falu polgármestere, és egymillió forintot követelt tőle építési engedély címén. Mindezt lefordítva a film történetére: a Kojot főszereplője egy fiatal férfi, aki az élet egyik területén sem találja a helyét, majd vidéken kezdene új életet, de itt meg a helyi kiskirályokkal gyűlik meg a baja. Egy mondatban összefoglalva: a kisember harca Döbrögivel. Én játszom ezt a negatív figurát, egy falunak a kiskirályát, aki felvásárolja a környékbeli birtokokat. Szojka Pál nem riad vissza az erőszaktól sem, bár nem szereti összepiszkolni a kezét, a kisemberektől kezdve a rendőrségen át a polgármesterig mindenki a zsebében van, és nem értékeli a hagyományokat. A föld az övé, csak a jövőre koncentrál, ami róla és a hasonszőrűekről szól. Ilyen és hozzá hasonló zsarnokoktól magam is sokat szenvedtem, valamikor féltem és függtem tőlük. Most a „bőrükbe bújva” nem félek megmutatni őket a világnak.
Milyen volt a rendezővel dolgozni?
– Márk rendkívül jól vezette a színészeket, a próbák során jó és számomra használható instrukciókat adott. Sokat jelentett, ahogyan ő irányított. Fontos volt számomra, hogy rendkívül igényes volt a munkájában. Nem bízott rá mindent a színészre, ugyanakkor a színész egyéniségéből, személyiségéből kiindulva rendezte őket. Nagyon szerettem a filmezés folyamatát. Elbűvölő volt. Folyamatosan beszéltünk a szerepről, a következő jelenetekről. Most volt részem rendes próbafolyamatban, nem rögtön a már bevilágított térbe kellett belépni, ahol várt a stáb, hanem előtte tudtunk foglalkozni a szerepekkel, a szöveggel.
Úgy tudom, a rendező kevésbé ismert színészekkel dolgozott, főleg határon túli társulatokból.
– Nagyon örülök, hogy sok tehetséges embernek tudott lehetőséget adni a filmben. Több szem egyébként is többet lát, és a munka különböző fázisaiban nagyon jó, ha vele gondolkodó emberek veszik őt körül. A film friss arcokkal mesél. A két főszereplő, Mészáros András és Dobra Mara újoncnak számítanak a nagyvásznon. A rendező erdélyi, vajdasági, felvidéki társulatokból verbuválta a szereplőket. A két fő antagonista Mátray László Erdélyből és jómagam a Vajdaságból jöttem. Bocsárszky Attila felvidéki származású, a Saul fiában is látható Orbán Levente pedig Sepsiszentgyörgyön él.
Ez nem csak munka volt, sokkal többről szólt. Úgy tudom, hogy ezekkel az emberekkel mind tartjátok a kapcsolatot.
– Mi, a főbb szereplők, létrehoztunk egy Facebook-csoportot, és azóta is tartjuk a kapcsolatot, napi szinten csevegünk, ugratjuk egymást. Az internetnek köszönhetően értesíthettem őket arról, hogy a palicsi filmfesztivál kísérőrendezvényében vetítik a filmet. Senki nem tudott róla, még a rendező sem. Ez megdöbbentő volt számomra, mert eddig azt láttam, tapasztaltam, hogy a magyar filmek vetítésére az alkotókat is meghívják – hallottuk Kovács Frigyestől.
A mozirajongók mindenesetre eltántoríthatatlanok, a második nap fiaskója ellenére is – hiszen Sopsits Árpád A martfűi rém című filmjének vetítése technikai okokból megszakadt – hisz a következő napon a Kojot zsúfolásig megtöltötte a mozitermet.
