2021. április 21., szerda

Vissza a gondolkodás világába

Játékos logikai tanulótábort tartottak a héten Muzslyán

A Bánáti Magyar Pedagógusok Egyesülete az idén ötödik alkalommal szervezte meg a játékos logikai tanulótábor a tehetséges bánáti gyerekek részére.

Játszva tanulnak (Fotó: Kecskés István)

Székelykevéről, Torontálvásárhelyről, Tordáról, Magyarittabéről, Szentmihályról, Magyarcsernyéről, Nagybecskerekről és Muzslyáról érkeztek általános iskolás gyerekek. A nagy érdeklődés miatt az idei tábort új színhelyen, a muzslyai Szervó Mihály Általános Iskolában tartják.
Mint Bíró István szervezőtől hallottuk, az effajta foglalkozások iránt évről évre nő az érdeklődés. Az idén több mint hatvan bánáti diák választotta ezt a nyári tábort. A csoportvezetőkkel és a tématartó tanárokkal mintegy hetven fő a tábor létszáma.
– A tábornak az a célja, hogy a tanulókat egy kicsikét visszavezessük a gondolkodás világába. Nagyon sok lexikális anyagot követel meg a tanterv, a tanmenetek, és a gyerekek inkább a szabályok, szövegek bemagolására kényszerülnek, hogy teljesíteni tudjanak a jegyekért, viszont háttérbe szorul a gondolkodásuk. Úgymond visszafejlődik, a logikai gondolkodás helyett marad az olyan anyagrészek magolása, amelyek a valós élettel nemhogy nincsenek kapcsolatban, de nehezen fölhasználható ez a tudás. Ezt szeretnénk megfordítani, hogy a gyerekek problémamegoldási képessége fejlődjön – mondja Bíró István, a muzslyai Szervó Mihály Általános Iskola matematikatanára.
A foglalkozások játékos keretek között zajlanak, nincsen teljesítési kényszer, mint az iskolában. Itt minden gyerek tanulhat, méghozzá játszva. Nagy hangsúlyt fektetnek a nyelvi játékokra, a gyerekek kirándulásokon is voltak.
A muzslyai logikai játékos tanulótábor a Mózes Krisztián vezette visegrádi LogíQai tábor mintájára született. Budapesten 1997 óta zajlik logikai jellegű tehetséggondozás.