Az amerikai álláspont szerint a válasz célja annak egyértelművé tétele, hogy az USA kész súlyos gazdasági következményeket érvényesíteni az iráni támadásokra.
Közélet
A Gyulai Várfürdő egyik legkülönlegesebb része, a történelmi Lovarda több mint fél évig tartó, több mint félmilliárd forintos felújítás után újult meg. Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő Kft.
A baleset okát egyelőre vizsgálják.
Egyelőre senkit sem vettek őrizetbe az ügyben.
Az MMR-vakcina a kanyaró, a mumpsz és a rózsahimlő ellen nyújt védelmet.
A képviselőház alakuló ülésének vezetője szeptember 9-re, 11 órára hívta össze az ülés folytatását.

