2024. április 26., péntek

Egy hógolyóval kezdődött

Hatvanéves házassági évfordulót ünnepelt Bitó Péter és Veronka – Huszonöt év után álltak oltár elé

Bitó Péter és Veronka májusban ünnepelték a hatvanadik házassági évfordulójukat. A család meglepetésünnepséget szervezett a házaspárnak, igazi lakodalmat muzsikusokkal, vendégekkel, sátorban. Veráék öten voltak testvérek, ő volt a legidősebb testvér, Péterék pedig négyen, ő volt a legfiatalabb gyermek a családban. Az ő családjuk is elég népes, öt unoka és három dédunoka gazdagítja, a negyedik dédunoka úton van. Bella 37, Gábor 35, Anna 31, Szilvia 28, Szebasztián 27 évesek. A dédunokák Kristóf, Elizabetta és Anasztázia, és most várják a negyedik dédunokát, Marcellt. A szabadkai Bitó házaspártól látogatásunkkor megismerkedésükről, az első évekről, munkáról, ünnepekről és hétköznapokról, a hosszú házasság titkáról érdeklődtünk többek között. Hiszen ritkaságszámba megy ma már, ha a házaspárok együtt megérik az ötvenedik házassági évfordulót, sőt, a statisztikák szerint mind rövidebb ideig tartanak a házasságok.

Kezdjük a legelején, hogyan ismerkedtek meg?

P: Szerelem volt első látásra. Amint megláttam, tudtam, hogy Vera az igazi, mindössze három hónapig udvaroltam neki – emlékszik vissza Péter.

V: Nagyon esett a hó, a 96 éves nagyapámat temettük 1957 februárjában. Péter a barátaival biciklizett, és megdobáltak bennünket hógolyóval. Mondtam is Péternek, hogy emiatt majd ráfizet, ha találkozunk – tette hozzá Veronka.

Milyen idősek voltak megismerkedésükkor?

P: Veronka 18, én pedig 20 éves voltam. A születésnapomon, május 5-én megszöktettem Veronkát, és attól kezdve együtt vagyunk a mai napig ebben a házban. Nekem idős szüleim voltak, édesanyám összekerülésünk után három hónappal meg is halt, és szerettem volna, ha látja szívem választottját, mondhatom, neki is már első találkozástól kezdve belopta magát a szívébe Vera.

V: Becsapott, hogy ellophasson, Péter ügyesen kitervelt mindent a barátaival. Azt mondták, hogy a Bajnáton buli van, és valóban az lett, többé már haza sem engedett, hiába könyörögtem, anyukám is sírhatott, hogy korán ellopták a lányát, apukám örült, hogy magyar veje lett. Péter többé nem engedett haza. Azóta is ebben az ő családi házukban vagyunk immár 60 éve. Természetesen felújítottuk és kibővítettük a házat, a fiamék is ebben a házban élnek a feleségével, ennek nagyon örülök, mert együtt a család. Ők is ketten vannak, mert a gyermekeik külföldön élnek.

Hol dolgoztak, mivel foglalkoztak?

V: A Matko Vuković vállalatban, a mostani Budućnost helyén facsíptetőket, fogantyúkat és egyebeket gyártottak. Ott dolgoztam, esztergapadon. Nagyon szerettem ott dolgozni, pedig több munkatársamnak megsérültek az ujjai, voltak, akiknek el is vitte az eszterga, de nekem minden ujjam megvan. Péter amikor hazajött a katonaságból, született két gyermekünk, egy fiunk és egy lányunk, Péter nem engedett dolgozni, itthon neveltem a gyermekeket, mert akkoriban is nehéz volt megoldani a gyermekvigyázást, meg sokat is kellett volna fizetni a két gyermekért.

Amikor már nagyobbacskák voltak a gyerekek, tudtak egymásra vigyázni amíg nem jöttem haza a munkából, gondoltam egyet, és elmentem dolgozni a Partizánba. Délelőtt dolgoztam, a férjem pedig délután, így oldottuk meg a gyermekvigyázást. Később, amikor a gyerekek nagyobbak voltak, áthelyeztek a Severbe, ahonnan 31 munkaévvel nyugdíjba vonultam.

P: Kárpitosinas voltam Csákány Lajos mesternél 1953-tól 1955-ig. Nagyon jó mesterem volt, nem panaszkodhattam rá, sohasem bánt velem rosszul, míg más helyen, hallottam, hogy a mestereknek gyakran eljárt a kezük. A szakmát megszerettem, szépen dolgoztam, ennek ellenére a mesterem nagyon haragudott rám, mert nem szerettem tanulni. Az inasévek után vállalatban helyezkedtem el, ahol komoly szakmai elvárásoknak kellett eleget tenni, mintha én is mester lettem volna, nagyon jól kellett dolgoznom, hogy felvehessem a versenyt a többiekkel, de szerencsére mindig a legjobbak között voltam. Egy vállalatban dolgoztam ötven évet, harminchetet rendes munkaviszonyban, majd ezt követően nyugdíjasként szerződéses munkaviszonyban voltam még tizenhárom évig. Amíg rendes munkaviszonyban voltam, 8 évig még napi 4 órában kiváltottam az ipari engedélyt, és itthon is kárpitosként dolgoztam. Amikor összekerültünk, a Budućnostban dolgoztam normára, jó fizetésem volt, de gazdasági szempontból érdemesebb volt, hogy a feleségem itthon maradjon, és gondoskodjon idős, beteg édesapámról meg nevelje a gyerekeket, minthogy valakinek ezért fizessünk.

 Mi a hosszú házasság titka?

V: Ez elgondolkodtató kérdés. Sokat dolgoztunk, voltak céljaink, neveltük a gyermekeket, kibővítettük, csinosítottuk a házat. A huszonöt éves házassági évfordulónkon álltunk először oltár elé, mert addig mindig valami más volt előtérben, amikor Péter katona volt azért nem, majd lebetegedett az édesapám, akkor azért. Mindig valami miatt nem esküdtünk meg. Péter munka után egy barátjával ment maszekolni, keveset volt itthon. Szórakozni nem jártunk, volt egy rádiónk, azt hallgattuk meg beszélgettünk esténként.

A házaspár az ünnepi kosárral

A házaspár az ünnepi kosárral

P: A feleségem nagyon szereti a tengert. Egész évben dolgoztunk és gyűjtöttük a pénzt, hogy elmehessünk nyaralni. Miután nagyobbacskák lettek az unokák, őket is vittük magunkkal. A Crna Gora-i tengerparton nyaraltunk, az utóbbi negyven évben mindig Sutomorera megyünk, a gazdasszony szinte családtagként fogad bennünket.

Hogyan telnek a mindennapjaik?

P: Szeretek idehaza barkácsolgatni, mást sajnos nem, mert a fiam amint meglátja, hogy valamit csinálok, azonnal kiveszi a kezemből a munkát. Ő segíteni akar, meg óvni engem, mégis gyakori összezördülés oka ez, mert én nem szeretem, ha kiveszik a szerszámot a kezemből.

V: Nálunk mindennap van friss, főtt étel az asztalon, nagyon szeretek főzni, meg kötni. A pénzbeosztás is az én dolgom, nagyon örülök, ha nyugdíj előtt van még egy kis megtakarított pénzünk.

A hatvan év után is boldog pár az interjú végén nagy örömmel újságolta, hogy nyaralni készülnek, Sutomorera utaznak hamarosan. Jó egészséget, és még sok boldog együtt töltött évet kívánva búcsúztunk el tőlük.