2024. április 26., péntek

MagyarZó Pistike messéi

Amama nem győzi kivárni, hogy kit választ Vucsics utódjává a kormányfői bársonyszékbe, miután átköltözik az elnöki palotába. 

– Mit izgat téged Tematild, hogy ki fogja végrehajtani az ő utasításait? – inté őt atata. – Mindenki tudja, hogy csakis olyan jelölt jöhet számításba, aki maximálisan hűséges lesz hozzá, és gondolkodás nélkül teljesíti az óhajait. Nekem például tökéletesen mindegy, hogy végül is kire esik a választása.

– Mégse mindegy, Tegyula, mert kérdés, hogy tud-e majd az utód olyan szépeket ígérgetni, mint a nagy elődje. Hogy az idén ennyivel meg ennyivel emelkednek a fizetések, jövőre pedig annyival. Meg hogy mennyire virágzik az ország, mennyire csökken a munkanélküliség, és hogy felnéznek ránk a kevésbé szerencsés nemzetek, amelyeknek nincs ilyen rátermett vezetőjük. Igaz, a legtöbbször nem jöttek be a jóslatai, de azért olyan jólesett álmodozni.

– Nekem nem azzal van bajom, hogy ki lép a helyébe, hanem azzal, hogy ezt is ő akarja eldönteni, mintha másnak ebbe nem is lehetne beleszólása – füstölge a Zacsek. – És addig is, amíg eldönti, bizonytalanságban tartja az országot. Elvárja, hogy lessék a szavait, mint a nagy mágusét, hogy ugyan kit tart méltónak, hogy a nyomába lépjen. De a jónép mindent lenyel, elnézi neki, hogy minden intézmény fölé helyezi magát.

– Azért nem kell annyira szidni őt, Zacsek zomzéd – ellenkeze amama. – Lehet, hogy egy kicsit szeret dirigálni meg megjátszani a nagyfőnököt, mert olyan a természete, de azért arany szíve van. Az is milyen megható volt, ahogyan búcsúzott a munkatársaitól! Igazán szép volt tőle, hogy mindegyik minisztert megajándékozta egy könyvvel a saját könyvtárából. Volt, aki szépirodalmat kapott, biztosan a hölgyek, hogy emlékezzenek rá. Volt, akit a kínai bölcsekről szóló könyvvel vagy politikai tanulmánnyal ajándékozott meg.

– Gondolom, hogy szem nem maradt szárazon a patrióta nézőseregben, amikor az erről készült riportot nézték a híradóban – kuncoga a rosszmájú Zacsek. – Hogy a kedvencük ennyire figyelmes a munkatársaival szemben. De egy dolgot azért hiányoltam a könyvosztogatásnál.

– Mit hiányolt, Zacsek?

– Azt, hogy senkit sem örvendeztetett meg volt tanító mestere valamelyik kötetével. Pedig biztosra veszem, hogy könyvtárának valamelyik polcán még ott porosodik néhány példány, amit még a kilencvenes években kapott az istenített vajdától.

– Ne gonoszkodjon, Zacsek, a kilencvenes évek már a régmúlt Vucsics esetében, azok voltak az ifjúkori tévedések évei – szóla atata. – Biztosan maga is elkövetett jó néhány butaságot forrófejű ifjúként, amit most szívesen letagadna. Hát így van ez politikusunk esetében is, ő is hibázott, de okult belőle, és sokat tanult a megszerzett tapasztalatokból.

Amíg Vucsics a múlt hibáiból okult, addig mások a házasságukból.

Egy pasas negyvenedik házassági évfordulóját ünnepli a feleségével. A jubileumra összesereglenek a barátok, gratulálnak nekik. Az egyik vendég megkérdezi a férjtől:

– Mondd csak, hogy sikerült ilyen hosszú ideig megőrizni ezt a harmonikus viszonyt? És mi az, amit az együtt töltött szép évek alatt megtanultál?

– Nos, rájöttem, hogy a házasság a legjobb tanítómester – válaszol a házigazda. – Megtanultam, hogyan kell türelmesnek, önmegtartóztatónak, megértőnek lenni, hogyan kell alkalmazkodni, megbocsájtani. Vagyis megtanultam minden olyasmit, amire egyáltalán nem lett volna szükségem, ha nem nősülök meg.

Jaés nemcsak új államfőt kaptunk Vucsics személyében a héten, hanem új állambiztonsági főnököt is! Aki a kiváló és nélkülözhetetlen haladó káder, Gasics Bratiszláv lett.

– Hát, őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy eme félreállított pártkatona újra tisztséget kap – jegyzé meg atata. – Azok után, hogy másfél évvel ezelőtt azért kellett távoznia a védelmi miniszteri posztról, mert szexista kijelentést tett egy tévés újságírónőre, aki a mikrofont igazgatva lehajolt előtte. Olyat talált mondani, hogy kedveli az olyan nőket, akik letérdelnek előtte. Ebből aztán olyan botrány kerekedett, hogy kénytelenek voltak leváltani őt.

– Ez is csak egy ifjúkori vétek volt, Gyula zomzéd, mint a főnöke esetében – veté közbe a Zacsek. – És alaposan megbűnhődött érte, mert mint Vucsics indoklásában hallottuk, teljes másfél évig nem kapott vezető beosztást. Nem is tudom, hogy tudta csak elviselni ezt a nehéz időszakot, minden funkció nélkül!

– Úgy tudta elviselni, hogy közben hívőként is vezekelt – fűzé hozzá amama. – Azzal vezekelt, hogy templomot épített a szülővárosában, Krusevácon. Biztosan ezt is figyelembe vették a pártjában, amikor kinevezték. No meg azt is, hogy az egyház bevette a szentek közé.

– Honnan szeded ezt a butaságot, Tematild, hogy a Gasics szent? Hogy lehet szent egy jelenkori politikus?

– Egyáltalán nem butaság, Tegyula. Saját szememmel láttam a freskóról készült felvételt, amelyen ő is ott szerepel lila palástban a szentek között az új templom falán. Biztosan azért, mert bűnbánatot tartott az elkövetett vétkeiért.

– Attól még nem lett szent, hogy a freskóra került, Tematild. És nem a bűnbánatért került oda, hanem azért, mert ez egy ilyen szokás az ortodoxoknál, hogy freskón örökítik meg a nemes adományozókat a szentek társaságában. Bárki oda kerülhet, ha donátorként elég vastag a bugyellárisa, még ha különben a legnagyobb lókötő is.

– Szokás, nem szokás, a lényeg az, hogy a mi állambiztonsági főnökünk szentképen szerepel – szögezé le a Zacsek. – Ez a tényállás. És ettől aztán az államellenség kétszer is meggondolja, hogy kikezdjen-e valakivel, akinek ilyen jó égi összeköttetései vannak.

Két ivócimbora iszogat a kocsmában. Az egyik sorra gurítja le feleseket a torkán. A másik megszólítja:

– Mi a baj, komám? Olyan szomorúnak látszol.

– Hagyd el, a feleségem emlékére iszom, aki egy valóságos szent volt. Minden reggel templomba ment, egész nap olvasta a Szentírást, feldíszítette a lakást szentképekkel, templomi kórusban énekelt, és minden hétvégén papokat és apácákat hívott hozzánk ebédelni.

– Megértelek, hogy bánatodban iszol. Tényleg áldott jó lélek lehetett. Kár, hogy magához szólította az Úr…

– Még hogy az Úr szólította? Én vertem agyon.

PISTIKE, ígérgetős kedvenc és bűnbánó donátor