Ismét alaposan felkorbácsolta a kedélyeket a NATO-ban és az EU-ban Donald Trump. Az amerikai elnök múlt heti brüsszeli látogatása óta csak úgy záporoznak rá a kritikák.
Mi a fene bajod van velünk? Mintha csak ezt kérdezné Angela Merkel Donald Trumptól ezen,a G7-es csúcson készült felvételen (Fotó: Beta/AP)
Már az érkezése sem sikerült a legjobban. Tüntetők várták Brüsszelben, ahol részt vett a katonai szövetség csúcstalálkozóján, s tárgyalt uniós vezetőkkel is.
Az érkezése ellen tiltakozók a szemére vetették, hogy (jóval) a megválasztása előtt „elviselhetetlen pokol”-nak nevezte a belga fővárost, de bírálta az EU-t is, a NATO-t meg elavultnak nevezte, követelve a tagországok befizetéseinek (jelentős) növelését.
Az elnök két nap után távozott, az utcai lárma pedig lecsendesedett. Az EU és a vezető tagországai legmagasabb politikai köreiben azonban folytatódik a duzzogás és bosszankodás.
A méltatlankodás a héten már nyílt szócsatává terebélyesedett az EU vezető hatalma (Németország) és az amerikai elnök között. Trump ugyanis még Brüsszelben több bíráló megjegyzést tett Berlin külkereskedelmi és védelmi politikájára. Ez nagy hullámokat vetett Németországban, amely a héten újabb bírálatokat kapott a Fehér Házból. A válaszok sem maradtak el.
Trump már a NATO-csúcson megadta a vita alaphangját. A találkozón ismét szóvá tette, hogy a szövetség államai – néhány tagot kivéve – nem fizetnek eleget a közös kasszába, ami az ő felfogása szerint külön terhet jelent hazája számára.
A megszólítottak viszont úgy vélik, hogy már megint megzsarolta őket: vagy fizetnek (a biztonságukért, ami elsősorban a rendkívül befolyásos és nagy hatalmú amerikai hadiipari lobbit jelenti), vagy fogják be a szájukat!
A pénzkérdés felemlegetése mellett – a szövetségesek nagy meglepetésére – még csak említést sem tett az oly fontosnak tartott kollektív védelemről és a NATO-t gyakran bíráló Moszkváról, a vele szemben érvényesítendő közös politikáról. Pedig Oroszországot több európai NATO- és EU-állam – saját biztonsága szempontjából – jelentős fenyegetésnek tartja.
A világ hét legfejlettebb országának (G7) múlt heti tanácskozásán is okozott kellemetlen meglepetést (szembehelyezkedve a többiekkel a klímaváltozás és a migráció kérdésében). Ez csak tovább rontotta a róla kialakított nem éppen hízelgő uniós képet.
Az első európai útjára jellemző viselkedése, cselekedetei és retorikája alapján több elemző is úgy ítéli meg, hogy Trump a „valamit valamiért” elvet sokkal fontosabbnak tartja a szívélyes kapcsolatoknál, még hazája legfontosabb szövetségesei esetében is.
Európa egy új kezdetet várt a tengerentúli fővendégtől, aki azonban az állásfoglalásaival még bizalmatlanabbá tette vele szemben itteni szövetségeseit, s tovább erősítette az EU félelmeit.
Név nélkül nyilatkozó uniós tisztségviselők katasztrofálisnak minősítették a megnyilvánulásait. A német kancellár azonban bátran vállalta mondanivalóját, amelyet nem a rá jellemző visszafogottsággal fogalmazott meg. A Trump-látogatás tanulságait összegző Angela Merkel nyilatkozataiból ugyanis egyértelműen kiderül, hogy az EU-nak a sarkára kell állnia és a saját kezébe kell vennie a sorsát.
Persze nem azért, hogy megleckéztesse Trumpot vagy az USA-t. Sokkal inkább azért, hogy a már nem annyira megbízható Washington barátságát megtartva „a saját jövőnkért” megharcoljon. S ha kell, akkor akár (katonai erővel is) meg tudja magát védeni.
A jövőre vonatkozó terveket (részben) már fel is vázolta Berlin és fő uniós szövetségese, Párizs. Ennek lényege: a két-, illetve többsebességes EU megteremtése, amelyben a közös alapelveket és értékeket, valamint a mélyebb integrációt támogatók (meg az eurót használók) egy szoros szövetséget alkotnak, a többiek meg a körön kívül, a periférián maradnak. Ezt több, főként keleti társállam ellenzi.
Trump európai színre lépése lényegében új lendületet adott az EU reformjait, átalakítását és az integráció erősítését támogatóknak. Lehet, hogy épp az ő viselkedése, magatartása kényszeríti ki hamarosan mindazt, amit eddig a szövetség halogatott. Ha a zsarolásként is értelmezhető s bizalmatlanságot keltő figyelmeztetései hatására az EU-nak valóban sikerülne megerősödnie, útját (idővel) akár még nagy sikerként is elkönyvelhetik Brüsszelben.
A Párizs támogatását bíró Merkel máris lecsapott a lehetőségre. Az eredmény: felgyorsultak az egyeztetések a többsebességes EU megteremtéséről és arról is, hogy ki biztosítsa a közösség védelmét, ha Trump – „beszólásai” és intézkedései nyomán – jelentősen fellazulna, meggyengülne a NATO, amely jelenleg lényegében az Unió biztonságáról is gondoskodik.
A NATO-csúcson elhangzott Trump-beszéd után ismét napirendre került a közös, európai hadsereg megalakításának ötlete, amelyet korábban London elutasított. Az atomhatalom Nagy-Britannia azonban két év múlva kilép az EU-ból, amivel nemcsak teljesen új politikai viszonyrendszer, hanem új biztonsági helyzet alakul ki a közösségben.
Ha pedig az USA és Nagy-Britannia is hátrébb vonul, s csökkenti eddigi szerepvállalását a közös védelemben, az EU kénytelen lesz egy egységes, de hatékony biztonságpolitikát kialakítani, amelyhez hadsereg is kell. Elhárítandó veszélyből ugyanis akad épp elég.
Az uniós politikusoknak egyelőre (és szerencsére) nem háborús ellenségekkel kell megküzdeniük, hanem Trump durvaságaival, arroganciájával, tudatlanságával és az euroatlanti viszonyban tanúsított tájékozatlanságával.
