2024. május 8., szerda
OLVASNIVALÓ – MÁJUSI FILMAJÁNLÓ

Milyen filmeket nézünk májusban?

A viszonylag gyengécske áprilisi filmtermés után az év ötödik hónapjában összeszedték magukat a szorgos filmmunkások, és már a hónap elején bekeményítenek, ugyanis május első hétvégéjén válthatunk jegyet A galaxis őrzői (Guardians of the Galaxy Vol. 2) című, Marvel univerzumbéli űrkaland második részére. Az első részben megismert, szedett-vedett zűrcsapat a kalandjai során a világűr távolabbi szegleteibe is elvetődik, s a főhős, Peter Quill igazi szüleiről is kiderül néhány dolog.

Érdekesnek ígérkezik az ugyanezen a napon érkező The Dinner című filmdráma is. Herman Koch holland író többmilliós példányban eladott sikerregényének a főhősei egy közéleti szerepet betöltő család tagjai, akik egy amszterdami előkelő étteremben vitatják meg, hogy miképpen is kezeljék a fiaik által elkövetett, térkamerák által rögzített bűncselekményt, amely igencsak felkavarta a holland polgárok kedélyeit.

Május 11-én az egykoron népszerű hollywoodi komika, Goldie Hawn és Amy Schumer főszereplésével érkezik a magyarországi mozikba az Ó, anyám! (Snatched) című fergeteges akcióvígjáték, amelynek főhősei, anya és lánya egy trópusi paradicsomba utaznak. Az egyszerű nyaralásként induló útjuk viszont nem éppen úgy alakul, ahogyan elképzelték.

Guy Ritchie brit rendező a nagy sikerű Sherlock után újabb angol klasszikushoz nyúl, ezúttal a legendás Arthur király történetét viszi vászonra, s akárcsak a legendás nyomozóról készült filmsikere esetében, ezúttal is a saját látásmódjával turbózza fel a jól ismert történetet.

Május 18-án kezdik el vetíteni Ridley Scott Alien: Covenant című sci-fi-horrorját. A Prometheus mint Alien-előzményfilm igencsak megosztotta a rajongókat, így Ridley Scotték a folytatást inkább teljesen visszakanyarították az eredeti széria történéseihez és hangulatához. A filmben a Covenant űrhajó legénysége felfedez egy bolygót, ahol első látásra paradicsombéli körülmények uralkodnak.

Ám az új világ igazából sötét és veszélyes – egyetlen lakója a szintetikus David (Michael Fassbender), a szomorú végű Prometheus-expedíció utolsó túlélője, no meg egy csomó, a korábbi epizódokból megismert űrszörnyeteg.

Magyarországon május 25-én kezdik el vetíteni A Karib-tenger kalózai című kalózeposz legújabb epizódját, amelyben Jack Sparrow kapitány Salazar kapitány szellemkalózseregével akasztja össze a bajuszt.

Az Egyesült Államokban egy nappal később érkezik a Baywatch című, Magyarországon is nagy sikert arató televíziós sorozat moziváltozata, amelyben Mitch bőrében ezúttal Dwayne „The Rock” Johnson menti meg a fürdőzőket, és csábítja el a szép lányokat.