2024. május 8., szerda
LABDARÚGÁS

Budafoki bajnoki cím moholi főszereppel

A magyar NB III. középcsoportjában a hétvégén eldőlt a bajnoki cím sorsa, a 31. játéknapon ugyanis a listavezető Budafoki MTE együttese hazai pályán 4:0- ra verte a Dunaharaszti gárdáját, a 22. kerületiek így három fordulóval a vége előtt behozhatatlan, tizenegy pontos előnyre tettek szert legnagyobb riválisukkal, a pécsi PMFC-vel szemben.

A piros- feketék bajnoki elsőségét jelentő győzelemből oroszlánrészt vállalt a moholi Oláh Lóránt, aki az első negyedórában kétszer is bevette a vendégek kapuját. A tapasztalt délvidéki csatár jelenleg 14 gólos a bajnokságban, és vezeti is a budafokiak házi góllövőlistáját. Az ugyancsak az NB III. középcsoportjában szereplő Mórahalmi VSE a bennmaradás szempontjából rendkívül fontos győzelmet aratott a hétvégén, az öt vajdasági labdarúgót is a soraiban tudó homokhátiak hazai környezetben, egy fordulatos mérkőzésen 3:2 arányban bizonyultak jobbnak a Pénzügyőr együttesénél. A sárga-feketék a zentai Zsoldos Ákos góljával szerezték meg a vezetést a 18. percben, majd a hajrában Zsoldos ismét betalált, bebiztosítva így a mórahalmiak számára az újabb három pontot, aminek köszönhetően a MVSE feljött a táblázat 10. helyére. Az NB III. középcsoportjának góllövőlistáját egyébként továbbra is a Mórahalom gólzsákja, a magyarkanizsai Dalibor Crkvenjakov vezeti, a 28 éves támadó a pontvadászat eddigi részében 21-szer vette be az ellenfelek kapuját. Az NB II. idei szezonját nagy reményekkel kezdte a Nyíregyházi Spartacus együttese, a nyírségiek azonban a gyengébb tavaszi szereplésük miatt már nem juthatnak fel az OTP Bank Ligába. A piros-kékek bácskai csatárának, a téli szünetben a Debrecen csapatától érkező Takács Tamásnak azért így volt némi sikerélménye az elmúlt fordulókban, a hórihorgas hajdújárási támadó ugyanis a 33. és a 34. fordulóban is eredményes volt, előbb a Puskás Akadémia, majd egy héttel később a Kisvárda ellen is gólt lőtt. Az elmúlt hétvégén a Magyarországon játszó délvidéki női focisták is örülhettek, az NB II-ben szereplő szegedi Szt. Mihály csapata ugyanis hazai pályán 3:1-re nyert a Kelen FC ellen, amivel a piros-sárgák bebiztosították a rájátszást érő, második helyüket a bajnokságban. A Szegedi AK jogutódjának számító klub, melynek igazolt labdarúgója a törökkanizsai Vass Noémi, a zombori Cselenák Kinga és a kispiaci Rövid Letícia is, így osztályozós mérkőzéseken vívhatja ki a feljutást a JET SOL Ligába.