2024. március 28., csütörtök

Emlékhely készül Járekon

Kérdés, hogy tesznek-e említést a magyar áldozatokról

Az április derekán tartott temerini képviselő-testületi ülésen tett napirendbővítési indítványt Csorba Béla, a VMDP képviselője. Kérte, hogy kerüljön megvitatásra a tájékoztató, hogy milyen fázisban van a járeki láger áldozatai emlékművének készítése, és hogy lesz-e rajta magyar nyelvű tábla, amely emlékeztet majd az 1944 és 1946 között Járekon elhunyt magyar áldozatokra, illetve, hogy az emlékkereszt tábláján lesz-e magyar nyelvű szöveg, ahogyan az érvényes törvények és községi dokumentumok előírják. Tette mindezt azért, mert értesülése szerint május 6-án kerül sor az avatóünnepségre. Kérése nem került naprendre, mert Đuro Žiga polgármester reagált, és közölte, hogy a községi tanács sem rendelkezik adatokkal a kérdésre vonatkozóan, de megígérte, hogy hét napon belül tájékoztatással szolgálnak a helyzet állásáról.

Foto: Góbor Béla

Folynak a munkálatok a járeki láger áldozatainak emlékhelyénél (Góbor Béla felvétele)

A megadott határidő lejárta után kérdeztük Csorba Bélát, hogy milyen válasz érkezett. Lesz-e említés a kialakított emlékhelyen a láger mintegy 6500, többségében német áldozat mellett a 200-300 magyar áldozatáról is?

Megtudtuk, hogy a 7 pontban összefoglalt válasz megemlíti, hogy a községi képviselő-testület 2016. június 21-én hozott határozatot a Duna menti svábok emlékművének felállításáról. Ezt követően a Művelődési és Tájékoztatási Minisztérium 2016. szeptember 9-én jóváhagyta az emlékmű felállítását a Mladen Stojanović utca szám nélküli parcelláján. A községi közigazgatás illetékes osztálya tavaly szeptember 27-én hozott végzést a Duna menti svábok emlékműve felállításának engedélyezéséről. A munkálatok a befejeződésükhöz közelednek, már felállították a márványkeresztet, mellette kétoldalt az emléktáblákkal, amelyekre a korábban megadott szöveget vésték. A szöveg szerb nyelven (cirill írásmóddal), magyarul és németül olvasható, a község alapszabályával és a köztársasági előírásokkal összhangban. Felavatására május 6-án kerül sor.

A kijelölt emlékhely a járeki temetőbe vezető út mentén van, ahol a korábbi években két keresztet is állítottak a német és a magyar áldozatok emlékére. Ezen a helyen halottak napja alkalmából és a tábor borzalmait túlélő németek utódainak hazalátogatásakor koszorúztak.

A kérdésnek azon részére viszont, hogy lesz-e magyar nyelvű tábla, amely emlékeztet az 1944 és 1946 között Járekon elhunyt magyar áldozatokra, nem érkezett válasz. Ezért Csorba levelet írt a polgármesternek, amelyben nem kizárólagos, hanem kompromisszumos javaslattal állt elő: a járeki emlékkereszthez helyezzenek el még egy táblát a következő magyar és szerb szöveggel „… és a járeki tábor minden ártatlan áldozatainak emlékére!” A probléma tehát az, hogy a táblákon csak a német áldozatokat említik, a többieket nem.

A helyszínen járva azt tapasztaltuk, hogy folynak a munkálatok az emlékhely kialakítása körül. Már elkészült a térlapokkal borított út a márványkeresztig, amelynek két oldalán két emléktábla van. Az egyiken csak német nyelven, a másikon szerb és magyar nyelven a következő szöveg olvasható: „Az emlékmű polgártársaink, a Duna menti svábok emlékét őrzi, akik a járeki internáló táborban vesztették életüket és itt találtak örök megnyugvást. Nyugodjanak békében! Nem fogjuk elfelejteni őket. A járeki tábor 1944 decemberétől 1946-ig létezett” Aláírás: „Duna menti svábok 2017”.

A községben olyan híreket hallani, hogy az emlékhelyet Aleksandar Vučić kormányfő, leendő köztársasági elnök avatja majd fel. Erre következtetni lehet a temetőhöz vezető út átépítéséből és a parkolóhelyek létesítéséből is.