2021. január 22., péntek

Aranyérmes az Óbecsei Gimnázium

A március 6-a és 8-a között megtartott újvidéki Nemzetközi Oktatási Vásár legmagasabb elismerését, a Nagy Aranyérmet vehette át az Óbecsei Gimnázium.

Fotó: Fehér Rózsa

A díjért a hazai iskolák mellett montenegrói, horvátországi és bosznia-hercegovinai tanintézmények is versenyeztek.
Az iskolákban folyó oktatási és nevelési munka értékeléskor a kiállítás szabályzata szerint meghatározott szempontokat vették figyelembe, azaz többek között az eredetiséget, az innovációt, a sajtómegjelenést, az iskolaújságokat, az iskola honlapját, az online promóciót, az iskolán kívüli tevékenységeket, a biztonságos munkakörnyezetet, a tantermi és kabinett-felszereltséget, a versenyeredményeket, a tanulmányi eredményeket, a továbbtanulási arányt, a jótékonysági és sporttevékenységeket, a környezetvédelmet és az általános benyomást értékelték a szakemberek. Az elismeréshez az is hozzájárult, hogy az Oktatási és Technológiai Fejlesztési Minisztérium is előzőleg már a legmagasabb, négyes osztályzattal jutalmazta a tanintézményben folyó szakmai munkát.
Óbecsén az idén csaknem 390 nyolcadikos diák fejezi be tanulmányait, és alig 320 elsős iratkozik be az első osztályba, miközben az óbecsei középiskolák több mint 500 diákot tudnának befogadni. Miodrag Basarić igazgató szerint a gimnázium jövője szempontjából ezért lenne nagyon fontos regionális középiskolai központtá fejleszteni Óbecsét.