Hogyan lettem szanitéc?

A 90 éves szajáni Törköly István visszaemlékezése

Gergely József

2017. február 19., 17:21 >> 2017. február 19., 19:25

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Törköly István vadásztrófeái között (Kép: Gergely József)

Törköly István vadásztrófeái között (Kép: Gergely József)

A 90. életévében járó, szajáni születésű, Zentán elő Törköly István újságíró harminc évvel ezelőtt, 60 évesen a Magyar Szóból vonult nyugállományba. Négy vadászkönyvet írt, és feldolgozta Szaján történetét is. Parasztcsaládban nevelkedett, de szülei beíratták a nagykikindai magyar főgimnáziumba, előtte szerb nyelven elvégezte az első osztályt a szerb polgári iskolában. A fiatal szajáni diák nem sokáig élvezhette a gondtalan diákéveket,1945. március 3-án, 17 és fél évesen, más falubeli ifjakkal őt is mozgósították.

– Akkor a második világháború végjátékába bennünket, tizenéves fiatalokat is berántottak. Többedmagammal katonai behívóparancsot kaptunk. Egy évvel korábban, ahogy közeledett a Vörös hadsereg meg a szerb Népfelszabadító Hadsereg, Szajánból a maradék kevés sváb is csatlakozott a Dél-Bánátból érkező svábok menetoszlopaihoz, és menekült Németország felé. Szajánban a helyi svábokra ma már csak a Vilma téren még álló iskola épülete emlékezetet. Itt kápolna is volt, ahol egykor még Kálmány Lajos, népzene- és népmesegyűjtő pap, vidékünk első néprajzkutatója is misézett.

BESOROZÁS

Bennünket, 1945 tavaszán frissen mozgósítottakat, Nagykikindára irányítottak a vásártérre, ahol egy hétig gyakorlatoztunk, de fegyvert nem is láttunk, saját ruhánkban masíroztunk. Azt mondták, hogy mi leszünk a Petőfi Brigád második kiegészítő zászlóalja. Egy szerb ezredes azzal biztatott bennünket, hogy ne féljünk, a szovjet hadsereg majd megvéd bennünket, fegyvert pedig az ellenségtől szerzünk. Fiatal legények számára nem volt valami biztató kezdet a frontra indulás előtt.

Törköly István még 18 éves sem volt, amikor behívót kapott

Törköly István még 18 éves sem volt, amikor behívót kapott

A Tiszához érve gyalogosan, pontonhídon keltünk át Bácskába, ahonnan a német stukák még be-berepültek és megsorozták a pontonhidat. Viszontagságos út után értünk Újvidékre, ahol a régi lebombázott állomás helyén tátongó bombatölcsérekben aludtunk, majd a rá következő napon hajókkal Kamenicára (Kamanc) vittek bennünket, majd Ürögön a volt német erődítményben aludtunk. Innen tovább Mitrovicára (Szávaszentdemeter) vittek, ahol végre enni kaptunk. Vinkovci felé vezényeltek bennünket, de a visszavonuló németek felszaggatták a talpfákat, tönkre tették a síneket – mesélte Törköly István háborús emlékeit..

- Mirkovci mellett táboroztunk, amikor az egyik tiszt megkérdezte, hogy ki szeretne vöröskeresztes tanfolyamra menni. Szajániak, mokriniak és padéi legény, több mint tízen kiléptünk a sorból és jelentkeztünk szanitécnek. Csakhamar kiderült, hogy beugratás az egész, velünk akarták feltölteni a padéi századot. Mi öten szajániak, a Csömör Józsi, a Piri Jóska, a Varga Jancsi és Baranyi Péter nem voltunk hajlandóak beállni a padéi egységbe, hiszen mást ígértek. Ezért aztán bezártak bennünket, fogdába kerültünk. Az egyik tiszt ijesztgetett is, hogy a parancsmegtagadásért rögtönítélő bíróságon végezzük. Mi tagadás, féltünk.

 

JOZEF

A front már tovább halad nyugat felé, de még voltak hátra maradt, leszakadt, kisebb német egységek. Egyik nap egy tiszt beállított a fogdába, hogy ránk is szükség van, kapunk fegyvert, mert a közeli erdőben egy csoport ellenség húzta meg magát. Később derült ki, hogy súlyos sebesültek, orvos és ápolónő maradt hátra néhány katonával. Este egy század katona bekerítette az erdőt. Parancsba adták, hogy ha ellenséget látunk, felszólítás nélkül lőjünk. Nekem egy tízlövetű orosz puska jutott, amihez mindössze három töltényt kaptam.

Az éjszakában a bekerítő műveletben egy bokor alá feküdtem és elaludtam. Nem tudom mennyi idő telt el, amikor fegyverropogásra riadtam fel. Megmarkoltam az orosz puskát, az meg elsült, vaktában kilőttem a levegőbe mind a három töltényt.

A félhomályban annyit láttam, hogy egy fiatal német katona elesik, Jozefnek hívták, a zsebében volt egy levél. Én tudtam németül, a húgának írt levél volt, de nem olvashattam el végig, mert kikapták a kezemből. Ez a fiatal német katona többször megjelent álmomban. Szajánban volt a szomszédságban egy fiatal sváb gyerek, akit Józsinak vagyis Jozefnek hívtak. Emlékszem, fekete Hitlerjugend-inget viselt. A szüleivel még időben elmenekültek az oroszok elől. Azzal búcsúzott el tőlem, hogy majd még találkozunk. Többször megjelent álmomban, és azt kérdezte: – Stefi, miért lőttél agyon, amikor együtt játszottunk?

Az éjszakai bevetésünk után egy Cígó gúnynevű őrmester rám ripakodott, megrángatott, hogy „majku ti mađarsku” miért lőtted ki sorozatban a három töltényt, amikor alig van muníció. Én hátra estem, ekkor odalépett az egyik szajáni földim, a Gór Jani, és elkapta az őrmester grabancát: – „Kome ti psuješ majku mađarsku”?

Másnap a százados engem és a Cígót behívatott egy barakkba, ahol leteremtette az őrmestert, aki korábban kitüntetést is kapott hősiességéért. – Hogy tehettél, ilyet? – kérdezte tőle, és egy nagy pofont kevert le neki. Én próbáltam menteni a helyzetet, hogy tulajdonképpen nem is szidta az anyámat. A százados miután lecsillapodott, elküldött bennünket a dolgunkra.

FELSZABADULÁS

A Vilma téri sváb iskola Szajánban még felújítható állapotban van

A Vilma téri sváb iskola Szajánban még felújítható állapotban van

Az almafák virágoztak, amikor jött a hír, hogy a németek letették a fegyvert. Vége volt a háborúnak, de nekünk, ötünknek nem felejtették el a parancsmegtagadást. Kihallgattak bennünket, ahol megtudtuk, hogy a padéi század, ahová be akartak osztani bennünket, már a szlovén–osztrák határ közelében van. Később megtudtuk, hogy a nagy zűrzavarban nem vetették be őket a harcokba.

Emlékszem, egy vasútállomáson történt a kihallgatás, le kellett írnom a vallomásom. Jól tudtam szerbül, cirill betűkkel írtam, hogy én beszéltem rá a többieket, hogy hagyjuk ott a padéi csoportot, mert bennünket becsaptak. Amikor a kapitány meglátta, hogy cirill betűkkel írtam, nagyon elcsodálkozott: – „Pa Ištvane, ti pišes ćirilicom”! Igen, mondom, szerbül végeztem az első polgárit, jól beszéltem és írtam szerbül tyirilicával. Amikor újra előadtam a történetünket, a tiszt azt válaszolta, azt kellett volna felelősségre vonni, aki minket becsapott. Így úsztuk meg mi, öt szajáni suhanc a hadbíróságot.

Az volt a feladatunk, hogy az elesett katonákat ássuk ki azonosítás céljából. A szanitéccsapat legpiszkosabb munkája volt ez, mondhatom: gyomorforgató, szörnyű látványt nyújtottak a több hónapos halott katonák. Az orrunkat és szánkat alkoholos kendővel kötöttük be, hogy el ne ájuljunk a bűztől. Ahogy haladt a front nyugat felé, a harcban elesetteket eltemették megjelölt fák vagy az út mellé. Erről tereprajzot készítettek, ami alapján nekünk kellett megtalálni és kiásni az áldozatokat, majd jöttek a hozzátartozók azonosítani. Volt, akit az anyja csak a bakancsáról tudott felismerni, amit az öregapja viselt az első világháborúban, és cipőfűző helyett a nővérétől kapott piros zsinórral volt megkötve.

Valamivel több, mint fél év után, 1945. november 24-én szereltek le a 6. Vajdasági Brigádból. Aki bizonyítani tudta, hogy a behívása előtt a megkezdett tanulmányait hagyta ott, az visszamehetett az iskolába. Decemberében már újra iskolapadban ültem – emlékezett vissza a háború végén vele és szajáni pajtásaival történtekre Törköly István.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége