Fogytán a hattyúk eledele

feró

2017. február 2., 18:08

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Az óbecsei közigazgatási hivatal környezetvédelmi osztályának a munkatársai a Tartományi Természetvédelmi Intézet szakembereivel folytatott konzultáció után január elején úgy döntöttek, hogy a madárinfluenza terjedésének megelőzését célzó, a hattyúk etetése ellen kiadott közleményük után a befagyott Tiszán tanyázó hattyúk etetésére buzdítják a lakosságot, ugyanis a jégpáncél miatt a vízimadarak nem tudnak táplálékhoz jutni.

Az óbecseiek kedvenc időtöltése a hattyúk etetése (Fotó: Fehér Rózsa)

A szakemberek kenyér helyett magvakat javasoltak az etetésre.
Az óbecseiek mindig is előszeretettel látogatták a hattyúkat, sokan napi rendszerességgel sétáltak le a Tiszára, hogy egy kis ennivalóval – sajnos főleg kenyérrel – kedveskedjenek nekik. A szakemberek felhívása azonban megtette a hatását, többen is magukra vállalták a madarak magvakkal történő etetését. Milan Bukvički Butija és Miljan Jovanović adományozókat keresett fel, nekik köszönhetően a két férfi naponta kétszer eteti a madarakat.
Az óbecsei üdülőtelepnél és a strandlépcsőknél olykor hetvennél is több hattyú tanyázik, etetésükkor naponta három nagy vödör kukorica is elfogy. Amióta befagyott a Tisza, 350 kg mageledelt használtak fel Butijáék, de tartalékaik a vége felé közelednek, ezért ismét az adományozók támogatását kérik. Azok, akik segíteni szeretnének nekik a hattyúk és más vízimadarak etetésében, jelentkezzenek a 063/521-642-es mobiltelefonszámon, vagy az üdülőtelepen a Fadip épületével szemben lévő házban Butijánál.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége