Javításokra vár a Gerontológiai Központ

szikics

2016. november 17., 15:14 >> 2016. november 17., 16:15

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A központ a közelmúltban kapott új igazgatót Zoran Drča személyében, aki máris jelentős felújítási tervekkel rukkolt elő.

A zombori Gerontológiai Központ elhanyagolt épülete sürgős javításokra szorul (Fotó: Fekete J. József)

Az új igazgató elmondta, hogy a tisztség átvételekor körbejárta a Gerontológiai Központ épületét, és megállapította, hogy a tető több helyen beázik, és a víz lecsorog egészen a földszintig.
A Május elseje sugárúti Gerontológiai Központot a múlt század nyolcvanas éveiben építették, és azóta nem tettek sokat a korszerűsítése érdekében. A szennyvizet elvezető csövek a konyha mennyezetén vezetnek, az ebédlőbe nem szereltek fűtőtesteket.
– Ahhoz, hogy a konyha fölött vezető csöveket kicseréljük, ki kell ürítenünk kilenc helyiséget az első emeleten. Néhány lakosztályról és az orvosi rendelőről van szó. Miután átláttam az épület helyzetét, magam értesítettem a közegészségügyi felügyelőséget, hogy végezzen ellenőrzést az intézményben. A felügyelőség a végzésében kötelezte az alapítót, a tartományi kormányt, hogy javítsa ki a hiányosságokat, ezért azt reméljük, hogy kapunk eszközöket a konyha korszerűsítésére, valamint a többi probléma megoldására is – nyilatkozta Zoran Drča.

A szennyvizet elvezető csövek a konyha mennyezetén (Fotó: Fekete J. József)

Az igazgató elmondta, hogy kérésére az építészeti felügyelőség is ellenőrzést végzett, az erről szóló jegyzőkönyvnek a napokban kellene megérkeznie. Szerinte félő, hogy az épületre utólag került harmadik emelet kivitelezése hibás, és jelentős javításokra lesz szükség, ha egyszer sor kerül a munka befejezésére.
– A falakat tartó oszlopokat nem betonból öntötték ki, hanem téglából rakták fel, ami nem felel meg az előírásoknak. Arról nem beszélve, hogy a harmadik emeleten galambok telepedtek meg. Baj van az elektromos vezetékekkel is, sok javítanivaló van az épületen. Arról azonban, hogy működési engedély nélkül maradunk, szó sincs. Az egész ország területén folyamatban van a nyugdíjasotthonok engedélyeztetése, ami egyben azt jelenti, hogy lesz alkalom az épület korszerűsítésére – mondta a zombori Gerontológiai Központ igazgatója.
A felhasználók étkeztetését most úgy oldották meg, hogy hideg reggelit és vacsorát szolgálnak fel, az ebédet pedig az Apatini úti idősek otthonának a konyhájában főzik.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége