2024. április 26., péntek

A szórványban élők felkarolása

Miként látja az itteni emberek életét Szabó Nóra, a Petőfi-program ösztöndíjasa?

Az idén másodízben hirdette meg a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága a Petőfi-programot, azzal a céllal, hogy az anyaország határain kívül rekedt magyar közösségek nemzeti identitástudatát erősítse, szorosabbá fűzze a kapcsolatot Magyarország és a szomszédos országokban élő magyarok között, de főképp a szórványban élő magyarok felkarolása érdekében. A célok megvalósítására ösztöndíjasokat küldött az államtitkárság az elcsatolt részek magyar lakta településeire. A fiataloknak az identitás erősítése mellett a közösségszervezés, a hálózatépítés, az asszimilálódás csökkentése a feladatuk.

A fogadószervezetek mentorokat jelöltek ki az ösztöndíjasok munkájának segítésére. Becslések szerint a 2,5-3 millió Kárpát-medencei külhoni magyarságnak mintegy fele él szórványban.
A dél-bácskai–szerémségi körzetben a Magyar Nemzeti Tanács temerini székhelyű Szórványközpontjában a szekszárdi születésű, de már Szegeden élő Szabó Nóra tevékenykedik. A kérdésre válaszolva, hogy miért pályázta meg a magyar kormány Petőfi-programjának ösztöndíját Szabó Nóra elmondta, annak kapcsán, hogy milyen munkákat végzett eddig, kihívásnak érezte a rá váró feladatokat. Hat évig tanított különböző szférákon belül. Volt múzeumpedagógus, munkája magába foglalta a tárlatvezetést és eltérő korosztályú csoportokkal való foglalkozást az óvodásoktól az idősekig. Dolgozott roma tanodában, megtanulta, hogyan kell bánni, foglalkozni az emberekkel.
– Tekintve az eddigi munkatapasztalatokat, érdemesnek tartottam kipróbálni magamat egy teljesen más környezetben, és úgy éreztem, szerencsésnek mutatkozna egy külföldi tartózkodás, amely nem esne nagyon messze az otthontól. Ezért választottam Vajdaságot, és szerencsére ide is kerültem. Szerencsés körülménynek tartom, hogy mivel tíz éve néptáncolok, már többször tartózkodtam Vajdaságban, barátaim is vannak itt. Ebből adódóan rálátásom is van arra, hogy milyen az itteni mentalitás. Tény azonban az, hogy amikor néhány napra eljövök a barátaimhoz és szerzek valamilyen rálátást az itteni életre, az csak egyfajta tapasztalás, és teljesen más az, amikor magyarországi magyarként belecsöppenek az itteni életbe úgy, hogy itt is élek. Eddigi tapasztalataim nagyon pozitívak, nagyon befogadóak az emberek. Nagyon tetszik, hogy a szó pozitív értelmében van egy erős temperamentumuk az itteni embereknek, ami teljesen más, mint a magyarországiaké. Nagyon vendégszeretők, segítőkészek, nyitottak, és pont ezek miatt tudom otthon érezni magam.
– Először Szabadkára kerültünk mi négyen, akik Vajdaságba kerültünk Petőfi-programosként, a fogadószervünk pedig az MNT volt. Annak az elbírálása, hogy ki hova kerüljön, kölcsönös megegyezés alapján történt, mégpedig úgy, hogy egy hónapig Szabadkán tartózkodtunk, körbejártuk a szórványközpontokat, ahol nyolc hónapig dolgozunk majd. Jártunk Kisoroszon, Zomborban Muzslyán, Temerinben. Úgy hozta a sors, hogy én a dél-bácskai–szerémségi szórványközpontba, Temerinbe kerültem. Mentorommal, Snejder Sándorral minél több településre igyekszem eljutni, például Maradékra, Tiszakálmánfalvára (Budiszavára), Kátyra, Szenttamásra, Óbecsére.
– Október elején érkeztem Temerinbe és mivel tanítói múltam van, ezért az oktatásban szeretném erősíteni az itteni gyerekeket, társaságokat, illetve minden szórványtelepülésen a tevékenységi programokban igyekszem részt venni. Ezenkívül vállalom a civil szervezetekkel való kapcsolattartást, a rendezvények megszervezésében való részvételt. Már élményeim is vannak, a tökfesztiválra a temerini asszonyokkal együtt készítettük a tökös görhét.
– Szívesen bekapcsolódnék a Szirmai Károly MME néptánccsoportjába. Az ilyen jellegű programra mindig nyitott vagyok, szívesen megnézném, hogy amit én otthon művelek, hogyan működik az itteni közegben. Újvidéken lakom, az Európa Kollégiumban, és az ott folyó munkákba, programokba, rendezvényekbe is igyekszem bekapcsolódni.
Így, hogy egy hónapot már magam mögött tudhatok, sokat bővült élményeim palettája, és szívből remélem, hogy tudtam, illetve tudok segíteni a helyi közösségeknek. Úgy érzem, arra is kellett idő, hogy elhelyezzem magam mind a temerini, újvidéki és a maradéki környezetben, mely települések munkám fő csapásirányát adják. Úgy látom, a legnagyobb segítség a maradéki közösségnek kell, hiszen tavaly újraindult a magyar tannyelvű tagozat a helyi általános iskolában, amit a ’70-es évek óta nem mondhattak el a falu lakói. Mivel többnyire szerb ajkú településről beszélünk, így nincs könnyű dolguk a gyerekeknek, hiszen nem feltétlenül lenne aktívan része a magyar nyelv mindennapjaiknak, vagy ha igen, az is elenyészően. Ezen igyekszem sokat segíteni, hogy minél könnyebben megszeressék és megtanulják a magyar nyelvet, és természetesen magukénak érezzék.