2024. április 26., péntek

A napsugaras ősz árnyékában

A pancsovai (bejelentetlen) idősek otthonában történt, tragikus kimenetelű tűz újból előtérbe hozta az idősekről való gondviselés problémáját. Mert manapság főként a fiatalok jövője, munkalehetőségeik, kilátásaik, meg persze a középkorúak egzisztenciális problémái foglalkoztatják az embereket. Mondhatni, nem érünk rá az idősek sorsával foglalkozni. 

Fotó: Gergely József

Fotó: Gergely József

A szülők, nagyszülők jórészt addig fontosak, ameddig tudják segíteni az utódokat. Ha ez már nem így van, akkor nyilván a gondviselés is alábbhagy. Persze, nem mindenütt van és nem mindig volt ez így. Egykor nagyobb megbecsülése és több pártfogója volt az időseknek.
Harminc-negyven évvel ezelőtt megszólták azt, aki netán az idősek otthonába tetette be a szüleit. Ma már ez természetesnek mondható. Ennek a legfőbb oka pedig az, hogy a fiatalok többsége elhagyja szülőhelyét. Szó szerint magukra maradnak a szülők. Az egyik ismerősöm mesélte minap, hogy beteg felesége azt mondta, talán nem négy, hanem nyolc gyereket kellett volna szülnie, ám az sem garantálta volna, hogy ők öregségükre nem maradnak egyedül.
A pénztelenségben, az alacsony nyugdíjak és a fiatalok munkanélkülisége mellett már szerencsésnek mondhatók azok az idős emberek, akik életük utolsó szakaszát valamelyik öregotthonban töltik el. Mert legalább ott nincsenek egyedül. Persze az otthon költségeit nem mindenki tudja fedezni. És akkor itt jönnek a képbe az elmúlt években gomba módra elszaporodó, magánházakban működő öregotthonok. Nyilván azért van belőlük egyre több, mert szükség van rájuk. Valamivel olcsóbbak, mint az állami igazgatás alatt levő gerontológiai központok. Havonta mintegy ötezer dinárral kevesebb pénzért fogadják be az ügyfeleket. A különbség mondhatni nem is olyan nagy, de ha emellett még fűt-fát megmozgatva, hónapokat kell várni, hogy az állami idősek otthonában helyet kapjon az ember, akkor a dolgok menete érthető. Látszólag mindenki jól jár: a hozzátartozók gyorsan és olcsóbban megoldják az előállt „problémát”, illetve a magatehetetlenné vált szülőkről való gondviselést. De vajon a történet legfontosabb szereplői is jól járnak-e?
A pancsovai eset is megmutatta, hogy az ilyen otthonokba került idősek nem mindenhol érezhetik azt, hogy biztonságban vannak, és kellő gondviseléssel bánnak velük. Mert az elmúlt három évben csak Belgrádban három öregotthonban volt tűz.
Becslések szerint Szerbiában mintegy négyszáz illegális idősek otthona működik. Többségüket az jellemzi, hogy nem biztosítják a teljes ellátást az idősek számára. Túlzsúfoltak. Tekintettel arra, hogy lényegében vállalkozásról van szó, a tulajdonosok legfőbb célja a kereset. Az pedig sokszor képes fölülírni az alapvető emberséges bánásmódot is. Például egy helyiségben vannak különböző egészségi állapotú emberek, miközben az orvosi felügyeletük hiányos. Megtörténik, hogy – az ellenőrzések kijátszása céljából – az embereket egyszerűen máról-holnapra másik épületbe költöztetik. Az emberek kiszolgáltatott helyzetben vannak. Különösen azok, akik eltartási szerződés útján kerültek egy ilyen illegális öregotthonba.
A négyszáz illegális otthon mellett a Munkaügyi, foglalkoztatási és szociális ügyi minisztérium kimutatása szerint 121 bejegyzett idősgondozó otthon van. Ebből 24 Vajdaságban. Aleksandar Vulin tárcavezető szerint a minisztérium honlapjáról mindenki megbizonyosodhat arról, hogy szüleit vagy más hozzátartozóját bejegyzett vagy illegális otthonba teszi-e be. Aki tudatosan választja a nem reguláris otthont, ahol veszélyeztetve van az emberek élete, az szerinte bűncselekményt követ el, és bíróság elé kell állítani. Emlékeztetett, hogy a szociális ügyi felügyelőség az elmúlt kilenc év alatt 42 illegális otthont záratott be, az elmúlt két évben pedig 56 ilyen létesítményre került lakat.
Az előállt helyzet azonban arról is tanúskodik, hogy az állami intézkedésesek késnek. Az otthonok bejegyzése három és fél évvel ezelőtt, 2013 májusában kezdődött. De mire megkezdődött a rendcsinálás, addigra az állami otthonok többszörösére emelkedett az illegális otthonoknak a száma.
A 121 engedély közül 110-et magánkézben levő létesítmény tulajdonosának adtak ki, csak 11 állami működtetésű van regisztrálva. Egyértelmű, hogy az állam átengedte a teret a magánkezdeményezésnek, amit viszont képtelen ellenőrzés alatt tartani. Elsősorban a felügyelőségek munkáját kellene fokozni. Az állami otthonok számát sem ártana növelni, hozzáférhetőbbé tenni a kisebb jövedelműek részére is.
Az államnak általánosságban nagyobb gondot kellene viselnie az idősebbekről. Az aktuális hatalom ne csak a választások előtt szólítsa meg őket. A mentőszolgálat hívásakor pedig ne az legyen az első kérdés, hogy hány éves a segélyre szoruló.
Persze elsősorban tisztességes megélhetést kellene biztosítani a családoknak. Aztán majd mindenki eldönti, hogy milyen módon gondoskodik a szüleiről, nagyszüleiről. A büntetőeljárással való fenyegetőzés pedig más esetekben sem hozott megoldást. Még ott sem, ahol annak lett volna valami értelme.