2024. május 8., szerda
AMERIKAI LABDARÚGÁS

Egy vidra a vad kutyák között

A hétvégén tartották meg Zomborban az ifjúsági Balkan Bowl II.-t, azaz az amerikai foci Balkán-bajnokságát, amelyen Szerbia mellett Szlovénia és Horvátország válogatottja, valamint a Vajdasági Amerikaifutball-szövetség északi álomcsapata vett részt. A tornán, amely Szerbia győzelmével ért véget, lépett először pályára az ifiválogatott tagjaként a 18 éves óbecsei Nikola Prkosovački, az óbecsei GTC Vianor Vidre csapat játékosa, aki az idén áprilisban játszotta le élete első meccsét. Óriási eredmény ez egy olyan klub esetében, amely csak tavaly nyáron, öt lelkes fiatal kezdeményezésére alakult meg. Prkosovački egyébként amellett, hogy Óbecsén az első csapat játékosa, az újvidéki Divlji psi (Vad Kutyák) ifjúsági csapatát is erősíti.

Büszkék vagyunk arra, hogy a klubunknak már válogatott játékosa is van, reméljük, az új szezon további sikereket hoz. Nekünk már az is eredmény volt, hogy a semmiből sikerült klubot alapítanunk, és felszereléssel, saját mezben tudtunk pályára lépni, mert másoknak ez két év alatt sem jött össze. Az első szezont ugyan az északi csoport sereghajtójaként zártuk, de kezdőként nem is voltak nagyobb ambícióink. Most úgy tervezzük, hogy az áprilisban kezdődő idényben egy 35-40 játékossal rendelkező, jó harmadik ligás klub leszünk – jelentette ki érdeklődésünkre Gordan Ličanin, a klub alelnöke.

A klub a tavalyi adósságát az önkormányzat segítségével tudta rendezni, az idéntől pedig a GTC Vianor vállalat támogatja őket, így GTC Vianor Vidre lett a nevük.

A szezon áprilisban kezdődik, most kezdtük meg a felkészüléseket. Van néhány verbászi játékosunk, és csatlakoznak majd hozzánk törökkanizsaiak is. Három verbászi edző segíti a munkánkat Darko Marojević főedző vezetésével – ők már legalább tíz szezont végigcsináltak, de megszűnt a klubjuk, ezért most bennünket támogatnak – mondja Ličanin.

Szerbiában ez a sport még mindig egy fejlődő sportágnak számít: az első klubok 2002-ben alakultak meg, az első ligát pedig 2004-ben, 5 csapattal, felszerelés nélkül játszották le, és csak 2008-ra lett minden csapatnak felszerelése. A Vidrák most fiatal fiúkat és lányokat toboroznak a flag focihoz – az amerikai futballnak ez az a gyerekeknek szánt változata, amelyet felszerelés és testkontaktus nélkül játszanak. A gyerekek 15 éves korban léphetnek az ifjúsági csapatba, ekkor már felszereléssel játszanak. Jelenleg a klub legfiatalabb játékosa tízéves.

Azok, akik szeretnének jobban megismerkedni ezzel a sporttal, szombatonként és vasárnaponként a városi stadion segédpályáján nézhetik meg a Vidrák edzéseit.

Nem rögbi

Az amerikai futball – amelyet az Egyesült Államokban egyszerűen csak futballnak neveznek – egy rendkívül kemény, sokszor durvának látszó játék, amely felvonultatja a sport összes szépségét: gyors futások, agresszivitás, taktikai fegyelem, nyers erő, pontos dobások, ütközések. Mindezek egyetlen célt szolgálnak: eljuttatni a labdát az ellenfél célterületére. A sport a britek egyik kedvenc játékából, a rögbiből származtatható, sokan össze is keverik a két válfajt.

Az amerikai futballt két tizenegy fős csapat játssza, de a játék sajátosságából adódóan a csapatokat az edzői stábbal együtt közel 70–70 fő alkotja. Mivel a játéknak még nincs kialakult magyar szakzsargonja, a legtöbb dolgot az eredeti angol nevén nevezik magyarul is.