2024. április 26., péntek

Szerbia keze meg van kötve

Dušan Janjić: Nem valaminek az elismerése testesíti meg a bölcsességet, hanem a problémakezelés

Sokadszorra alakult ki patthelyzet Belgrád és Pristina között, és egyelőre nem világos, miként sikerül majd kimozdulnia a feleknek a holtpontról. A pristinai vezetés, élve törvényalkotási jogával, törvényt fogadott el a Trepča ólom- és cinkbánya vagyonának átvételéről, majd néhány nappal később a szerb kormány, tartományként kezelve Koszovót, döntésével semmisnek nyilvánította a pristinai szervek a Trepča jogi és valós státusának meghatározására vonatkozó intézkedéseinek és döntéseinek jogi következményeit. Az előállt helyzetet és a megoldási lehetőségeket Dušan Janjić, az Etnikai Kapcsolatok Fóruma végrehajtó bizottságának elnöke, az Aktív Szerbia politikai párt első embere értékelte lapunknak nyilatkozva:

– Koszovó törvényei nincsenek hatályban Szerbiában, a szerbiai törvények, kormányhatározatok és rendeletek pedig Koszovóban érvénytelenek. Ez az alapállás teljes mértékben összhangban áll az Európai Unió és a Szerbia közötti csatlakozási tárgyalások 35. tárgyalási fejezetének keretével, amelyet Szerbia elfogadott. A pristinai és a belgrádi vezetés döntéseire elsősorban politikai lépésként érdemes tekinteni. A gyakorlatban a koszovói törvény hatályban marad. Ha jók az értesüléseim, Koszovó először egy tanácsadó céget alkalmaz, hogy megtudja, melyek a lehetőségei a trepčai bányában. Ez azt jelenti, hogy a következő három, vagy akár öt évben, nem kerül pont a Trepča nevű történet végére. Időközben a szerb kormány esetleg annyit tehet, hogy a Szerbia Fejlesztési Alapjának közvetítésével megkérdőjelezi a bánya vagyonának egy részét. Kicsik az esélyek a sikerre, mást azonban nem tehet az ország. Ezenfelül a kormány jogi tanácsokkal segítheti a bánya alkalmazottait, hogy érvényesíthessék jogaikat. Ha esetleg nemzeti alapon távolítanák el Trepčából a szerb munkásokat, akkor a megfelelő nemzetközi emberi jogi bíróságok előtt indítandó perekben is a munkások segítségére lehetne a szerb kormány. A Trepča esetleges magánosításának a folyamatában Szerbia szintén csak közvetve, a menedzsment tagjai által érvényesítheti akaratának egy részét.

Hogyan befolyásolják az újabb feszültségek a Belgrád és Pristina közötti Brüsszel közvetítésével zajló párbeszédet?

– Trepča nem volt téma a tárgyalások során. A vagyon témája a tárgyalások során az energetika és a telekommunikáció témájához kapcsolódóan szerepelt napirenden. Világos, hogy Pristina ezeken a területeken is megpróbál minél több vagyont megszerezni magának. A trepčai bánya miatt mélyülő feszültségek természetesen negatívan befolyásolják a párbeszédet. Az első reakció már meg is érkezett, a niši szerb–albán gazdasági fórumon nem vesznek részt a koszovói albán üzletemberek. Mindez természetesen Szerbia uniós tárgyalási folyamatán is negatívan csapódhat le, hiszen Szerbia nem teljesíti a 35. tárgyalási fejezetből eredő kötelezettségeit. Az is egyértelművé vált az eset kapcsán, hogy Brüsszel a jövőben nem kíván közvetítőként fellépni Belgrád és Pristina között. Szerbia tekintetében közvetlenül, a csatlakozási tárgyalások folyamatában és a teljesítendő feladatok szigorú ellenőrzésében kívánja kieszközölni a nyitott kérdések kezelését, Koszovót pedig a vízumliberalizációval, majd később a tagjelölti státussal próbálja rávenni a szükséges lépések megtételére.

A szerb államvezetés az ENSZ-től vár érdemi közvetítést. Milyenek a valós lehetőségek?

– Ha Szerbia jövőjéről van szó, inkább Aleksandar Vučić miniszterelnök nyilatkozatait olvasom figyelmesen és nem Tomislav Nikolić államfőét. Vučić nyilatkozatai a problémamegoldásra utalnak, Nikolićé viszont a dolgok további bonyolítására. Az ENSZ kifogás a tehetetlenségre. A problémák egyébként is az UNMIK idejében mélyültek el. Azóta nagyon sokan visszaéltek a hírhedt 1244-es határozattal, egyesek erre támaszkodva építettek politikai karriert, vagy magánvállalkozást. Az ENSZ semmit nem fog megoldani. Egyébként is, Szerbia elfogadta, hogy Koszovó ügyében az EU, ne pedig az ENSZ legyen a mediátor.

Az EU vezető politikusai hol burkoltan, hol nyíltan, de többször is Belgrád tudtára adták, hogy az uniós csatlakozás egy adott pillanatában el kell ismernie Koszovó államiságát. Értékelése szerint kinek és mikor lesz ehhez elég bátorsága?

– Azt, hogy Szerbiára nyomást gyakorolnak, hogy ismerje el Koszovó államiságát, szintén Tomislav Nikolić, valamint Ivica Dačić szájából hallottam. Többször is nyilvánosan felkértem mindkettőjüket, hogy árulják már el, pontosan ki gyakorolt rájuk nyomást. Szó sincsen arról, hogy Szerbiának el kell ismernie Koszovó államiságát. Az EU, egyeztetve Oroszországgal, a valamikori két Németország modelljét vette alapul. A brüsszeli megállapodás aláírásával Szerbia elfogadta a két Németország modelljét. Ennek a modellnek az a lényege, hogy mindkét országnak legyen képviselője az ENSZ-ben, de közben nem ismerik el egymás államiságát. Nikolić feltehetően nem tudja, mit jelent ENSZ-tagállamnak lenni, és mit jelent egy ország államiságát elismerni. Talán érdemes felidéznie a baráti Oroszország történelmét, vagyis a tényt, hogy az ENSZ-nek annak idején Ukrajna és a Szovjetunió egy időben, de külön-külön volt tagja. Értesüléseim szerint a legjobb esetben öt-hat év múlva esedékes végső, az uniós csatlakozást megelőzően aláírandó dokumentumban az fog állni, hogy Szerbia elfogadja és nem akadályozza Koszovó tagságát az ENSZ-ben. Számomra az is érdekes, hogy azok, akik a leghangosabban kiáltják, „ soha nem fogják elismerni Koszovó államiságát”, egyidejűleg azt is a leghevesebben bizonygatják, hogy „Szerbiának el kell ismernie Koszovó államiságát, ám akkora hősök, hogy ebbe nem egyeznek bele”.

Tehát úgy véli, hogy Szerbia az EU teljes jogú tagállamává válhat anélkül, hogy egyértelműen kimondaná, elismeri Koszovó államiságát?

– Persze. Ha rábólint Koszovó tagságára az ENSZ-ben, majd meghatározzák a Szerbia és a Koszovó közötti demarkációs vonalat. A kapcsolattartó tisztek intézményét már korábban elfogadta. Egyébként mit is jelent valójában az államiság elismerése? Gyakorlatilag a nagykövetek cseréjét. Erre viszont semmi szükség, a nyugat szerint elég a már említett feltételek teljesítése. Nem valaminek az elismerése testesíti meg a bölcsességet, hanem a problémakezelés. Bölcsesség felismerni a problémákat, felvállalni a felelősséget és a rendelkezésre álló eszközökkel megtalálni a problémák megoldását.