A munkaközvetítő, vagy hivatalos nevén a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat legfrissebb adatai szerint Szerbiában kétszázezer fiatal cselleng munka nélkül, ami a korosztály munkaképes lakosságának 36 százalékát teszi ki. Ismerve a honi nyilvántartás erre vonatkozó gyakorlatát, nyugodt lélekkel állíthatjuk, hogy nagyjából félmillió, valóban munkanélküli ifjonc van az országban, ami bennünket messze az európai átlag fölé repít. Európában ugyanis ez a szám 15 százalékot tesz ki. Azt is tudni kell, hogy a fejlettebb államokban, amelyekben igen jelentős összegű szociális juttatásokat biztosítanak, sok fiatal méltóságán alulinak tartja az olyan munkák végzését, amelyet a vendégmunkások szívesen elvállalnak, hiszen tűrhető órabérrel fizeti a munkaadó. Ők, mármint a tősgyökeres német, osztrák, angol, stb. ifjak, megelégednek a munkanélküli segéllyel.
Nálunk egy kicsit más a helyzet. Tény ugyanis, hogy Szerbiában is vannak (meglehetősen sokan), akik inkább a szülőktől vagy a nagyszülőktől várják a zsebpénzt, minthogy minimális bérért dolgozzanak. Közülük sokan a „munkanélküliek” táborát gyarapítják, holott éppen a közelmúltban egy neves közgazdász azt hangsúlyozta, hogy belátható időn belül Szerbia magasan képzett szakemberek nélkül marad, mivel azok, akiknek „a bőre ér valamit”, egyszerűen vándorbotot fognak és a jobb élet reményében Nyugatra távoznak. A tavaly, a fővárosi egyetem műszaki karán végzett körkérdésből is erre lehet következtetni, hiszen a végzős hallgatók kétharmada egyértelműen kimondta, hogy a diploma megszerzése után a határon túl szándékozik érvényesülni. Aki pedig ragaszkodik a szülőföldjéhez, számolnia kell a munkanélküliség rémével.
Joggal tehető fel a kérdés, hogyan jutottunk el addig, hogy az egyetemek és a középiskolák egyaránt évente ontják magukból a honi gazdaság számára szükségtelen kádereket. Nem kétséges, hogy ezért a mindenkori vezetők okolhatók, hiszen olyannyira eltávolodtak a valóságtól, s igen sok esetben csupán azért vállaltak fontos posztokat, mert ez jelentette számukra a karrierjük csúcsát és a jó fizetést. Szakértelmüket nem ritkán meg lehetett kérdőjelezni, hiszen csupán annak köszönhették a miniszteri bársonyszéket, mert hű katonái voltak az éppen regnáló pár(ok)nak. Márpedig az ilyenektől aligha (volt) várható, hogy érdemleges eredményt mutassanak fel.
Mindez nem új dolog, hiszen amíg létezett Jugoszlávia, a mindenkori oktatási miniszterek mindegyike igyekezett valami „eredetit” kiötölni. Megszüntették az inasiskolákat, majd bevezették a kilencedik és a tizedik osztályt, aztán jogi és egyéb technikusokat „képeztek”, akik a középiskolai záró bizonyítvány után sehol sem kellettek.
Ma már eljutottunk arra a pontra, hogy teveháton, viharlámpával keresgélve sem találunk egy igazán jó hegesztőt, vasbetonszerelőt, kőművest… Akik pedig „beleszoktak” a szakmába és a gyakorlatban, diploma nélkül is bizonyították rátermettségüket, nem találtak tisztességesen megfizetett állást. Ha időközben családot alapítottak és iránta emberi felelősséget éreztek, kénytelenek voltak nyakukba venni a világot. Ma már Ausztriában, Németországban vagy valamelyik másik, őket, illetve szaktudásukat anyagilag is megbecsülő országban dolgoznak. Pedig az országnak egyre nagyobb szüksége van igazi szakemberekre, hiszen a külföldi befektetők csak akkor jönnek hozzánk, ha megfelelő munkaerőre számíthatnak.
Márpedig a miniszterelnöknek az úgynevezett duális képzésre való törekvéssel kapcsolatos nyilatkozatai, még ha meg is valósulnak, a következő néhány évben jószerivel semmit sem jelentenek. Egyik napról a másikra nem lehet kész szakembereket irányítani a gazdaságba. Arról nem is szólva, hogy az ilyen oktatáshoz elmaradhatatlan szükség van a magánvállalatok jó szándékára is. Ha ők ugyanis nem hajlandók „befogadni” a tanoncokat, vagy éppen nincsenek olyan szakembereik, akik elég türelmesek ahhoz, hogy átadják tudásukat, akkor pusztába kiáltott szó marad minden erre vonatkozó nyilatkozat.
Nem kétséges, hogy gyökeresen át kellene alakítani Szerbia oktatási rendszerét, ha belátható időn belül csökkenteni akarjuk a majomplaccon munka nélkül ácsorgó fiatalok számát.
