Huszonnyolc ország válogatottjának részvételével tartották meg Újvidéken a VI. Feeder Világbajnokságot.
Annak ellenére, hogy a hétvégi két versenynapot egész héten át tartó edzések előzték meg, a pálya bőven tartalékolt meglepetéseket a verseny napjaira. Ez elsősorban a gyér halállománynak, valamint belül pályaszakaszonkénti változatosságának a következménye. Ezzel sok minden megmagyarázható, és ezzel kimagyarázhatja magát az, akinek újvidéki szereplése alulmúlta a várakozásokat. Aki viszont felkerült a dobogóra, és a csúcsáig jutott, annak semmit sem kell magyaráznia.
A német Jens Dirksennek nincs magyaráznivalója. Az első versenynapon a felső pályavégen, a zsiliptövi dugóban horgászva – ahol a lesülés és a diadalmenet karöltve járnak – parádés 14 kilós fogásával lekörözte a mezőnyt. A kákán csomót keresők, mi sem természetesebb, a pályavéggel magyarázták sikerét, említés nélkül hagyva, hogy az ilyen jellegű pályavégen bukni is lehet. A második versenynapon erre a helyre kerülő versenyző – kilétével hadd maradjunk adósak – nem tudott maradandót alkotni, teljesítményét ő maga is igyekszik majd hamar elfelejteni. Ezzel párhuzamosan Dirksent nem zavarta, hogy a pályaközépen egy olyan szürke helyre került, amely az előző napokon még a legkeményebb vallatások nyomán is legfeljebb ötkilós zsákmányokat adott. A német versenyző ezen a helyen is tízkilós zsákmányt halmozott fel. A két szektorgyőzelem még nem volt elegendő a végső győzelemhez, hiszen további három versenyzőnek is sikerült mindkét napon diadalmaskodni a szektorban. Gyengébb zsákmány alapján szorult a második helyre a korábbi világbajnok angol Steve Ringer, harmadikra a német Felix Scheuermann és negyedikként érem nélkül maradt az angol Adam Wakelin. Ez a németező–angolozó felsorolás ismétlődő jelenségként igencsak megülte a versenystatisztikát. Az első versenynapon az angolok ugyanis négy szektorgyőzelmet halmoztak, és jegyeztek egy ötödik helyet. A német csapat két szektoregyes mellett tizenegy pontot halmozott, akárcsak az osztrákok. Meglepetésnek számított a fehéroroszok negyedik helye, amely csak azért nem volt jobb, mert egyik versenyzőjük beletenyerelős 10,5-est produkált. Az első napon a magyar csapat kiegyensúlyozott teljesítménnyel (2, 3, 4, 5, 5) az ötödik helyet foglalta el.
Ekkor még sok minden benne volt a pakliban, és egészen a második forduló utolsó órájáig benne is volt. Amikor ilyen szoros a verseny, akkor javítani már igen nehéz. Rontani viszont könnyű. És mindenki azt várta, hogy valaki más rontson. A német csapat nem tett ilyen szívességet – három szektoregyes mellé kettest meg ötöst pakolt –, a többiek viszont halmozták a gyengét. Az angolok két versenyzője ugyan hozta a csúcsteljesítményt, a többiek azokban egy hetessel meg két nyolcassal terhelték a közöst, és lett ebből az ezüst. Az osztrák csapatot egy tizenhármas süllyesztette a bronzra. A franciák feltornázták magukat a negyedikre, a fehéroroszok tartották a színvonalat, és lettek ötödikek, míg a magyar csapat az utolsó órában merült a hatodikra. Nem biztos, hogy mi láttuk jól, de két-három órával a verseny vége előtt még úgy festett, hogy dobogóközelben a csapat. És úgy tűnt – mármint nekünk, tárgyilagos kívülállóknak –, hogy ekkor kezdte veszíteni a halat. Talán az a közeledő viharfront keverte meg a kártyát, amely a verseny végén szinte elmosta a zsákmány mérlegelését.
A nemrégiben ezen a pályán megtartott Preston Kupán diadalmaskodó magyar válogatott tevékenyéségét az edzések során árgus szemekkel figyelték a konkurensek. Igaz, a magyar csapat is odafigyelt arra, mit művelnek mások, ezen a szinten ez a dolgok rendje-sora.
Ugyanakkor hazai szakmai körökben rebesgetik, hogy a világversenyeket szervező országnak nemcsak pályával, parttal, vízzel meg vendégszeretettel kell felnőni a feladathoz, hanem halállományt is kell mellékelni mindehhez. Az ujjnyi törpeharcsákra meg a cigarettavégnyi gébekre aligha építhetünk. Különösen akkor, ha a műfajban szereplő válogatottunknak is éppolyan kevés figyelmet szentelünk, mint a halállománynak.
És nagy szerencse, hogy az újvidékiek nem tettek eleget a hozzá nem értők felszólításának, hogy jelenlétükkel tegyék fényesebbé a rendezvényt. A horgász(ás)nak nem kell közönség.
