2024. május 8., szerda
LABDARÚGÓ-EB – F CSOPORT

A továbbjutás kiharcolásának reményében

A magyar válogatott – a legtöbb szurkolójával egyetemben – még mindig nehezen tudja elhinni, hogy kedden 2:0-ra nyert az Ausztria ellen meccsen, s ma (szombaton) 18 órától Marseille-ben már a továbbjutásért léphet pályára Izland ellen. Márpedig ez így igaz, a szigetországi együttes legyőzése esetén Magyarország biztosan továbbjutna a csoportjából, és ha a másik meccs nem portugál sikerrel zárul, már a csoportelsőséget is megszerezheti Bernd Storck alakulata.

Egy esetleges döntetlen ugyan matematikailag még nem jelentene biztos nyolcaddöntős szereplést, de a számítások alapján kijelenthető, hogy akkor sem kellene különösebben izgulni a továbbjutás miatt. Az 1986 és 1994 közötti három világbajnokság ugyanilyen rendszerben zajlott, mint a mostani, első ízben 24 csapatos kontinensviadal, azaz a hat csoportból az első két helyezett mellett a négy legjobb harmadik is továbbjutott. Ezeken a tornákon az egy-egy győzelem és döntetlen egyetlen kivételtől eltekintve minden esetben továbbjutást ért. A kakukktojást az 1994-es vb E csoportja jelenti, amelyben Mexikó, Írország, Olaszország és Norvégia egyaránt négy-négy ponttal zárt, de a skandináv ország kevesebb gólja miatt a negyedik, kiesőhelyre szorult.

A régóta felgyülemlett érzelmeket felszabadító, sógorok elleni győzelem után a válogatott népszerűsége az egekbe szökött a magyar szurkolók között, a bátor, szervezett, célorientált játékkal Magyarországon és azon kívül is sokakat megnyert magának a csapat, harcosságával, fegyelmezettségével és lendületével beszédtémát szolgáltatott világszerte – ennek ellenére a Terre Blanche-i szálláshelyről érkező hírek szerint a válogatott tagjai nem jártak a fellegekben. A győzelemmel és az azóta eltelt napokban elhangzottakból egyértelművé vált, hogy – a válogatott körül oly sokat hiányolt – egység uralkodik a nemzeti csapat berkeiben, közös akarat fémjelzi a társaságot, élén a rendkívül precíz, mégis kiszámíthatatlan Storckkal és segítőjével, az érzelmesebb, a futballisták lelkivilágát jobban ismerő Andreas Möllerrel. Előbbi szerepét már többször, több helyen hangsúlyoztuk, Möllerről kevesebb szó esett, pedig az egykori világsztár igencsak háttérbe húzódva végez fontos munkát, önbizalmat önt a játékosokba, világbajnokként átadhatja a fiúknak a siker receptjét, a pályán is mutatott játékintelligenciájából kifolyólag a futballisták egyéni képességeinek kibontakoztatásában is kulcsszerep hárul rá, egy kis pimaszságot, néhány fineszes megoldást kihozhat mindenkiből. Ráadásul rendkívül jó kedélyű embernek látszik a válogatottedzéseken, a kissé feszes Storck ellenpólusaként segít oldottá tenni a munkát, nyugalma az egész válogatottra átragad.

Izland ellen erre a nyugalomra lehet majd kifejezetten szükség, az északiak legfőbb fegyvere ugyanis a rendkívül feszes védekezés – 187–190 cm magas, jól fejelő, erős testfelépítésű középső védőkkel –, ebben következetesek az utóbbi években, emellett adandó alkalommal kontratámadásokból próbálnak helyzetbe kerülni és gólt szerezni. Támadásépítésben még van bőven hová fejlődniük, meccseiket megnézve levonható a következtetés, hogy leginkább pontrúgásokban jeleskednek, szögletekből, szabadrúgásokból, esetleg felívelésekből igyekeznek betalálni. A pályán kívüli fő erősségük Lars Lagerbäck, a két szövetségi kapitány egyike, aki Svédország vezetőjeként anno jelentős tapasztalatot gyűjtött nagy válogatott-tornákon, tudja, hogyan kell pontra játszani, milyen stratégia vezethet eredményre.

A magyar kapitány az Eb előtt ezt a találkozót nehezebbnek tartotta, mint az osztrákok ellenit, amiben lehet realitás, hiszen a sógorok kicsit nagyképűen és végül emberhátrányban játszottak, Izland viszont tisztában van gyengeségeivel, és minden erejével azon lesz, hogy ezeket a hiányosságokat Magyarország ne használja ki. Hajtós, küzdelmes meccsre számíthatunk, várhatóan nagy iramot diktálnak majd a csapatok – az erőnléttel a híradások alapján egyik együttesnél sincs gond, Guzmics Richárd pl. az egész első forduló leggyorsabb sprintjével büszkélkedhet, az izlandiak közül pedig hárman is befértek a top 10-be.

Az osztrákok elleni mérkőzés igazából a középpályán dőlt el, ahol a Gera ZoltánNagy ÁdámKleinheisler László tengely rengeteg támadást akasztott meg, Gera a Whoscored statisztikái szerint a meccs legjobbja volt, az UEFA mutatói szerint pedig a legtöbb labdát – hetet – szerezte az első körben, Kleinheisler az UEFA-nál a meccs embere lett, de Nagyot sem győzték dicsérni a szakemberek. Az előzetes várakozások szerint észszerű okokból valamelyikük helyét ezúttal inkább egy vérbeli védekező középpályás, Elek Ákos vagy Pintér Ádám veheti át. Ezúttal nagyobb szerep hárulhat a védelemre, hiszen a fejjátékra alapozó izlandiakra jellemző, hogy gyakran ugorják át a pálya közepét. Itt akadnak éppen gondok a magyar csapatnál, a korábban sérült Kádár Tamás még mindig nem százszázalékos állapotban, de bevethető, vele ellentétben az osztrákok ellen bokasérülést szenvedő Fiola Attila játékára nem számíthat a szövetségi kapitány, helyére a keret legfiatalabbja, Bese Barnabás kerülhet, de valószínűbb, hogy Lang Ádám jobb szélre való kitolásával Juhász Roland kerül meg be a kezdőcsapatba, egyúttal a védelem tengelyébe. A támadórészlegből Lovrencsics Gergő maródi, így vele sem számolhat Storck mester, aki vélhetően ismét Szalai Ádámot jelöli a centerposztra.

A két csapat örökmérlegét látván a magyar drukkereknek húzódhat mosolyra a szája, de a szakemberek és a fogadóirodák továbbra is kissé esélyesebbnek látják az izlandi csapatot: Izland és Magyarország eddig tízszer mérkőzött meg egymással, hét magyar siker mellett háromszor a szigetországiak örülhettek. Legutóbb 2011-ben, barátságos meccsen vívtak meg, akkor többek között Dzsudzsák és Elek góljával 4:0-s magyar győzelem született.

Izland–Magyarország (F csoport)

Helyszín: Marseille, Vélodrome Stadion (67 000 férőhely).

Időpont: 18 óra (M4, RTS2, HRT2).

Játékvezető: Szergej Karaszjov (Oroszország).

A várható kezdőcsapatok, Izland: Halldórsson, Sævarsson, Árnason, R. Sigurdsson, Skúlason, Gudmundsson, Bjarnason, G. Sigurdsson, Gunnarsson, Sigthórsson, Finnbogason.

Magyarország: Király, Kádár, Guzmics, Lang, Juhász, Elek, Nagy, Kleinheisler, Dzsudzsák, Szalai, Németh.

Portugália–Ausztria (F csoport)

Helyszín: Párizs, Parc des Princes (45 000 férőhely).

Időpont: szombat, 21 óra (M4, RTS1, HRT2).

Játékvezető: Nicola Rizzoli (Olaszország).

A várható kezdőcsapatok, Portugália: Patricio, Vieirinha, Pepe, Carvalho, Guerreiro, Pereira, Gomes, Mario, Moutinho, Nani, Ronaldo.

Ausztria: Almer, Klein, Garics, Hinteregger, Fuchs, Baumgartlinger, Alaba, Harnik, Junuzović, Arnautović, Janko.