A 2008-as világgazdasági válság kitörése után csaknem egy évtizeddel még mindig nem lehetünk biztosak abban, hogy túl vagyunk a nehezén. Különösen nem mondhatunk ilyet itt Szerbiában. Országunkat ugyanis olyan súlyosan érintette a krízis, hogy azóta sem tudtuk kiheverni a következményeit. Téves, pontosan nem teljes képet kaphatunk, ha a folyamatokat egyedül a GDP-növekedésen keresztül vizsgáljuk, de tény, hogy az ország gazdasága 2007-ben még 7 százalék feletti növekedést tudott megvalósítani, és a GDP bővülése még 2008-ban is meghaladta az 5 százalékot. Ha tudtuk volna ezt a tempót a továbbiakban is tartani, ma egészen másként nézne ki az ország, jóval magasabbak lehetnének a fizetések, és valószínűleg az elvándorlás sem vett volna ekkora lendületet. A Lehman Brothers csődjét követően – amikor látszott, hogy ebből világméretű bajok lesznek – az akkori szerb vezetés olyan nyilatkozatokat tett, hogy minket ez nem érint, nem fogjuk megérezni. Egyesek még olyanokat is mondtak, hogy ez majd előnyünkre válik. Ezt követően tudjuk, hogy mi történt. A válság olyan cudarul begyűrűzött, hogy azóta sem sikerült tartósan növekedési pályára állítani a gazdaságunkat. Természetesen ezeknek a bonyolult folyamatoknak van még számos vetületük is, nyilván sem szakmai, sem etikai szempontból nem lenne korrekt csak ezzel indokolni a történéseket. Van ennek a történetnek több dimenziója is, és a háttérből számos más ok is kihatott arra, hogy most éppen ott tartunk, ahol. A választási kampány hevében egyébként azt sem túl egyszerű megítélni, hogy éppen most hol tartunk. Vannak valóban bíztató fejlemények, de vannak egyelőre szőnyeg alá sepert komoly problémák is. Valamiféle pozitív világgazdasági fejlemények sokat lendíthetnének az olyan kis és elmaradott nyugat-balkáni országok gazdaságán, mint amilyen a miénk is. A pozitív világgazdasági fejleményekre azonban egyelőre, úgy tűnik, még várni kell. A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank tavaszi tanácskozásán ugyanis a világgazdaság erőteljes élénkítését szorgalmazó nyilatkozatot tettek közzé. Az erőteljesebb gazdasági növekedés kiválthatja a régóta stagnáló bérek növekedését, ezzel pedig hozzájárulhat a globalizálódás negatív megítélésének leküzdéséhez. Konkrét tervekről és eszközökről azonban a nyilatkozatban nem esik szó, ezért akár úgy is tekinthetünk rá mint elcsépelt frázis ismételgetésére. Ahogyan itt nálunk is gyakran csak frázisokat puffogtatnak kampánycélzattal.
A mosómajmok kritikus tömege
Gyakran hallani olyan elméletekről, melyek szerint létezik a kollektív tudat, akár globálisan, akár az egyes nemzetek vagy közösségek szintjén. Ha ez valóban így van és nem csupán az ezotéria rajongóinak téves, de legalábbis vitatható feltevése, akkor a kollektív tudatot befolyásolva nagyszerű dolgokat lehetne véghezvinni, és a világ összes problémája megoldható lenne. A kollektív tudat létezését egy (vagy több) állítólagos megfigyelés is alátámasztja. Egyik közülük, amikor az 1950-es évek elején japán tudósok batátát adtak a Koshima-szigeteken élő makákó majmoknak, hogy ne a farmerektől lopják el a termést. Az egyik majom hamarosan rájött, hogy az édesburgonya élvezhetőbb, ha a sártól és homoktól úgy tisztítja meg, hogy megmossa. A fiatal nőstényt előbb az anyja, majd más majmok is utánozni kezdték. Ebben nincs semmi szokatlan, hasonló jelenségek előfordulnak az állatvilágban, de mi, emberek is hajlamosak vagyunk az utánzásra. A szokatlan az volt, hogy állítólag amikor a mosómajmok száma meghaladta a százat, a japán szigetek összes majma szert tett erre a képességre, még az olyan elszigetelt helyeken élő példányok is, melyek nem kerültek közvetlen kapcsolatba a mosómajmokkal. Ekkor merült fel a kollektív tudat létezésének teóriája. Az elméletet sokat kritizálják, a kollektív tudat létezésére nincs egyértelmű bizonyíték, de egyértelmű cáfolat sem. Azt viszont senki sem tagadja, hogy egy hasznos tudást, hasznos felismerést képesek vagyunk másoknak is átadni, másokkal is megtanítani. Tudjuk, hogy mennyire vonzó a jó példa az emberek számára is. A majmok esete is igazolja, hogy akik nyitottak a jó példák befogadására, azok magukévá is teszik. Az okos emberek viselkedését érdemes megfigyelni és leutánozni. Ilyenkor a kampányidőszakban pedig még inkább szembetűnő, hogy mennyi okos ember van a környezetünkben. Ilyenkor csak azt nem értjük, hogy hol volt eddig az a rengeteg tuti tipp és korszakalkotóan zseniális ötlet, melyeket most tesznek közzé, és melyek nyomán hamarosan sokkal jobban fogunk élni. Első hallásra azonban nem mindig világos, hogy ki a valóban okos és ki az, aki csak ügyesen annak tetteti magát. A színészkedés a politikában nem új jelenség. A pletykák szerint az egyik legsikeresebb amerikai elnök sem értett semmihez, de jól tudott színészkedni. Ha ez így is volt, valószínűleg felismerte, hogy a sikerhez nem elég színészkedni, ezért körülvette magát olyanokkal, akik értettek is valamihez.
