VÁLASZTÁSOK 2016

Tisztességes jövőt

Pásztor Bálint Belgrádban bemutatta a VMSZ pártprogramját

mh

2016. április 18., 11:55

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

A Vajdasági Magyar Szövetség egy olyan biztos pont, amelytől Vajdaságban és Belgrádban is a választók tudják, mit várhatnak. Megmaradt korábban megfogalmazott elképzelései mellett, kiáll az európai értékek mellett, a mezőgazdaság és Vajdaság helyzete áll a figyelme középpontjában. Kisebbségi pártként a magyar nemzeti érdekeket tartja elsődlegesen szem előtt, azzal a meggyőződéssel, hogy ami a kisebbségnek jó, az jó másoknak is – emelte ki többek között Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági listavezetője a hétvégén Belgrádban, a párt programbemutatóján.

Pásztor Bálint, összefoglalva az elmúlt időszakban elért célokat, kiemelte, a magyar közösség olyan eredményeket tudhat maga mögött, amilyenekkel más, határon kívüli magyar közösségek nem büszkélkedhetnek. Magyarország és Szerbia együttműködésének történelmi maximumán van.

Elmondta, a kormány a választások kiírása előtti utolsó ülésén elfogadta a nemzeti kisebbségek helyzetének javítását szolgáló akciótervet. Ez egy olyan dokumentum, amely fontos lesz az elkövetkező időszakban az Európai Unióhoz való csatlakozási folyamatban.

A programbemutató során a jelenlevők számos kérdéssel fordultak Pásztor Bálinthoz a közúti infrastruktúrával kapcsolatosan, erről elmondta, több önkormányzatban felújították az úthálózatot a tartomány területén, és az érintett önkormányzatok összefogásával sikerült megmenteni a Nagykikinda–Csóka–Zenta–Szabadka vonalon a vasúti közlekedést.

Szó esett a Prosperitati Alapítvány által kiírt pályázat részleteiről is, ennek kapcsán a hallgatóság arra volt kíváncsi, hogy belgrádi lakhellyel rendelkező személyek, akik szintén rendelkeznek kettős állampolgársággal, pályázhatnak-e. Mint kiderült, a pályázat csak azokat érinti, akik a tartomány területén élnek és dolgoznak. Az IPA határon átívelő pályázatok kapcsán is érkezett kezdeményezés, miszerint olyan belgrádi székhelyű szervezetek is pályázhassanak pályázati pénzekre, akik a tartomány területén valósítanának meg programokat.

Ugyanakkor elhangzott az is, hogy a tartomány területén a könyvesboltok többségében nem lehet magyar nyelvű gyermekkönyveket vásárolni. Ebben az ügyben is politikai közbejárást várnak a VMSZ-től, amire Pásztor Bálint kiemelte, jelezni fogja a kezdeményezést a Magyar Nemzeti Tanács felé.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége