Lassulást mutat a globalizáció folyamata. A trend ma már egyértelműen beazonosítható. Egészen biztos, hogy nem csak egy szezonális ingadozásról beszélhetünk. A globális lassulásnak számos oka van, bizonyos okok pedig viszonylag rejtettek és egyben nagyon bonyolultak is. Európa elhúzódó gazdasági vergődése, a kínai gazdaság lassulása, valamint a nyersanyagárak esése – amit okként és okozati tényezőként is tekinthetünk – csak a felszín. A mélyben pedig elsősorban az a folyamat húzódik meg, hogy a technikai és technológiai fejlődés eredményeképpen mind kevésbé van szükség az élőmunkára. Földünk növekvő lakosságának azonban élnie kellene valamiből, azt a valamit pedig a hagyományos rendszerekben a munkájával tudta megkeresni.
Az elmúlt évtizedek technikai és technológiai forradalmának vívmányai nagymértékben megkönnyítették a mindennapi életünket. Elképesztő változásokat hoztak azonban, ami szokásainkat, életmódunkat is jelentősen megváltoztatta. Nem is olyan régen még az átlagembernek bizony keményen kellett nap mint nap dolgoznia, ha a maga és családja fennmaradását szerette volna biztosítani. Az automatizáció, a termelési és gyártási folyamatok korszerűsödése a számos előny mellett rengeteg munkahely felszámolásával járt. Szerbiát ez a folyamat egy olyan időszakban érte el, amikor az egykori délszláv állam felbomlásának nem éppen békés és zökkenőmentes, de még rövidnek sem nevezhető folyamata zajlott, ami csak tetézte a gondokat.
A piaci folyamatok, a kínálat és a kereslet törvénye a bérek csökkenésének tendenciáját eredményezte. A bércsökkenés azonban rejtve maradt, hiszen a különféle fizetőeszközökben mérve a bérek általában nominálisan növekedtek, a bércsökkenés folyamata csak bonyolult matematikai modelleken keresztül lenne kimutatható. Nehéz ugyanis valós összehasonlítási alapokat találni. Ha például a számítógépek, okostelefonok vagy más korszerű eszközök alapján ítéljük meg, akkor látszólag mindenki milliárdos a pár évtizeddel ezelőtti elődeihez képest. A valóság azonban globálisan úgy összegezhető, hogy a szélesebb néptömegek életszínvonala nemhogy nem emelkedik, de stagnál, vagy esetenként még csökken is. Mindeközben úgy tűnik, hogy a feltörekvő és fejlődő világ nem tudja a világgazdasági átállásból eredő ismeretlen kihívásokat megfelelő módon kezelni. Az úgynevezett újraiparosítási törekvések sok esetben kudarcba fulladnak, egy részük már eleve bukásra van ítélve az aktuális piaci trendek viharában. Számos, korábban szépreményűnek hitt feltörekvő országnak többszöri próbálkozásra sem sikerült a felzárkózás. Esetenként a kedvezőtlen külső körülmények is hozzájárultak ehhez. Az alsóbb és felsőbb szinteken regnáló különféle „vezetők” és „befolyással bírók” dilettantizmusa, a hatalomhoz való ragaszkodás miatt a politikai reformok kockázatának be nem vállalása azonban jelentősebb lehet a külső tényezőknél is. Ez sajnos valószínűleg a hazai körülményekre is érvényes, nem csak a globális viszonyokra.
Ha a látókörünket megint globális szintekre szélesítjük ki, akkor megállapítható, hogy Ázsia elképesztően sokat fejlődött az utóbbi évtizedekben. Mindez egyszerre közel hozza az egész kontinenst a klasszikus értelemben vett nyugati világhoz, de az is lehet, hogy mindez végül olyan formában alakítja át a kapcsolatokat, hogy a jövőben az ázsiaiak egymással üzletelnek majd még intenzívebben, így pedig értelmét veszíti majd az újkori selyemút víziója és egyéb „eurázsiai” elképzelések. Az utóbbi években zsugorodni látszó világkereskedelemnek Afrika gyors és hatékony felzárkózása tudna igazi lökést adni. A még mindig „csak” egymilliárdos kontinens az előrevetített trendek szerint az évszázad végéig négymilliárdosra duzzad. Európai szemmel Afrikát valamiféle európaizálódás menthetné meg, de lehet, hogy ezt csak európai szemmel mi látjuk így. Félő, hogy ez annál is inkább így van, mivel az afrikaiak egy része úgy akar európaizálódni, hogy itt képzeli el a jövőjét, ezért tömegesen indulnak el Európába.
Végül nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nem gazdasági tényező, de a gazdasági tényezőkre jelentős befolyást gyakorol a nemzeties ideológiák újbóli térhódítása. Ezeknek az ideológiáknak, melyekről viszonylag nehéz gyűjtőfogalomként ítélkezni, számos pozitív és sajnos számos negatív sajátossága van. Mindeközben azért is nehéz minderről véleményt mondani, mert esetenként árnyalati különbségek már jelentős eltolódásokat eredményezhetnek. Míg az utóbbi 40-50 évet a globalizáció gyors terjeszkedése jellemezte, ma ez megtorpanni látszik. A globalizáció dagálya egyben eltakarta a nemzetállamok történelmi múltjából eredő, sajátos geopolitikai ambícióit és a kezeletlen, ezért lappangó nacionalizmust. Mi itt, ezen a tájon tudjuk, milyen az, amikor a dagályt törvényszerűen követő apály felszínre hozza a történelmi múlt maradványait, melyek között ott lappang a nacionalizmus is. Mi ezt az egykori délszláv állam felbomlása közben – úgy is mondhatjuk, hogy korunk előtt járva – már megtapasztaltuk.
