Ma délután egykor kellett volna, hogy találkozzunk Nebojša Popovval. Ezt a múlt héten beszéltük meg Becskereken. Reggel még fel akartam hívni, de előzőleg internetet néztem, és ott állt mint a nap híre, hogy Nebojša Popov elhunyt.
Becskereken egy gimnáziumba jártunk (ő szerb osztályba, én magyarba). Egy generációhoz tartoztunk. Akkor még nem ismertem igazán közelről. Birkózásban volt leginkább eredményes. Még Simićet is meg tudta szorongatni, aki nemcsak becskereki, de olimpiai bajnok is volt. Aztán következtek a belgrádi egyetemista évek. Nebojša is jogot tanult. Fasizmussal szembeszegülő családból származott, baloldali gondolkodású volt, gimnazista korában párttag is lett. Aztán ő lett a párttitkár a Belgrádi Egyetem Jogi Karán. Egyszer felkerestem, hogy segítsen egy érzékeny helyzetben. Arra kértek meg (ha jól emlékszem, mint a polgárijogi vitaklub elnökét), hogy írjak ajánlólevelet egy évfolyamtársunknak, javasolva, hogy vegyék fel a pártba. Jó véleményem volt a jelöltről (Dragiša-nak hívták), viszont nem voltam párttag, meg akartam kérdezni a Nebojša-tól, hogy nem-e kényelmetlen a pártnak, ha egy pártonkívüli vállal szerepet a káderpolitikában. Nebojša nem volt az irodájában. A helyettese volt ott, akit Slobodan Milošević-nek hívtak. Megkérdeztem, hogy itt van-e a Nebojša. „Nije, ali ima ko ga zamenjuje” (nincsen, de van aki helyettesíti) volt a válasz. Mondtam, hogy mégis visszajövök majd, ha jön a Nebojša, mert személyes dologról van szó. Aztán a dolgok úgy alakultak, hogy Slobodan Milošević mégsem Nebojša helyetteseként nyert szerepet a történelemben.
Nebojša pedig nem sokáig maradt a kommunista pártban. Ehhez túl balodali volt. Disszidens lett, keményen, következetesen, figyelmen kívül hagyva a veszélyeket. Egyik vezéralakja volt az 1968-as tüntetéseknek, később egyike volt azoknak az egyetemi tanároknak akiket 1975-ben csak úgy sikerült eltávolítani a belgrádi Bölcsészeti Karról, hogy külön törvényt (lex specialis) hoztak. Ennek a történetét Nebojša a Contra Fatum (Sors Ellen) könyvében írta meg. E könyvcím azt hiszem egy egész életet jellemzett. Komoly szerepet vállalt a Praxis folyóiratban, a Korcsulai Nyári Iskola megszervezésében. Ő volt az egyik főszervezője az első nem-kommunista pártnak az UJDI-nak. Becskereken ünnepeltük, amikor köztársasági képviselőnek választottak az UJDI színeiben.
Nebojša Popov volt a következetesen disszidens REPUBLIKA folyóirat fő és felelős szerkesztője. A folyóirat kompromisszumok nélkül bírálta a Milošević hatalmat, és a bíráló, disszidens hozzáállás mellett tartott ki Milošević bukása után is. A REPUBLIKA kíméletlenül vette górcső alá a privatizációkat, a „tranzíció” tökéletlenségeit. Így lassan elapadtak a külső pénzügyi források is.
Nebojša Popov, következetes, kemény ember volt. Bár a bánáti „láló” humor sem állt messze tőle. Az utóbbi években komoly betegséggel is viaskodott. Tavaly ősszel odaadott egy kéziratot, melyben emlékezéseit jegyezte fel. Mondtam neki – őszintén – hogy roppant érdekes a kézirat, mert jól ír, és mert egy egészen kivételes életpálya az, melyre emlékezik. Azt is javasoltam, hogy próbáljon még több részletet rögzíteni, mert az utóbbi fél évszázadban szinte mindenkivel kapcsolatban volt azok között, akik a történelmet formálták, és akik szembeszegültek a történelemmel. Felmerült az az ötlet is, hogy talán könnyítene a dolgokon, ha a részleteket kérdésekre válaszolva mesélné el. Újvidéken, a SAT kávézóban beszéltem Želimir Žilnikkel arról a lehetőségről, hogy ő tegye fel a kérdéseket. Aztán Nebojša úgy döntött, hogy ezt már nem várja meg. Talán érezte, hogy nem is várhatja meg. A könyve megjelent „Kako smo dospeli dovde?” (Hogy jutottunk ide?). Őszintén ajánlom a könyvet mindenkinek, akit érdekel, hogy valóban hogyan jutottunk ide ahol vagyunk.
Nebojša a hatvanas évek derekától Belgrádban élt, de sohasem adta fel a becskereki családi házat. Leginkább ott találkoztunk. Élete utolsó egy-két évében gyakorlatilag már csak Becskereken élt. Amikor a múlt héten találkoztunk a lakásán, közölte, hogy jól halad a könyv eladása. Aztán hozzátette, hogy a megszűnt REPUBLIKA újraindítását tervezi. Közben elmondta azt is, hogy hat különböző súlyos problémát állapítottak meg nála az orvosok, hat féle orvosságot (vagy orvosságok csomagját) szedi, és felmerült a kérdés, vajon az orvosság melynek pozitív hatása lehet egy irányban, nem-e okoz kárt másik irányban. Mondta, hogy beszélni fog egy iskoláskori közös barátunkkal, aki nyugdíjas belgyógyász. És elmondta azt is, hogy két keményen bíráló íráson dolgozik, melyek az újonnan induló Republika első két számában jelennének meg. Ezekről akartam ma kérdezni.
Ezen a világon nem tudtunk már találkozni. Nem tudom milyenek is pontosan a körülmények a másvilágon, de azt tudom, hogy Nebojša ott sem adja fel.
(2016. április 8.)
