2024. április 18., csütörtök

Az elmúlt száz év legnagyobb lehetősége

Noszán is bemutatták a Prosperitati Alapítvány pályázatait

Pál Károly, a VMSZ tisztségviselője, Nagy Miklós, a Prosperitati Alapítvány igazgató bizottságának tagja és Juhász Bálint, az alapítvány ügyvivője ismertette kedden este a noszaiakkal az alapítvány által kiírt 10 pályázat részleteit.

Fotó: Molnár Edvárd

Fotó: Molnár Edvárd

Pál Károly ez alkalommal elmondta, első ízben fordul elő, hogy mi, vajdasági magyarok, alanyi jogon kapunk rá lehetőséget, hogy gazdasági értelemben megkapaszkodhassunk. Mint mondta, erre várunk azóta, amióta bevezették a többpártrendszert, és kialakult a nemzeti politizálás, ilyen gazdasági jellegű kapcsolattartás a választók és a vajdasági magyar pártok között korábban ritkán volt. Pál szerint a magyar kormány pozitív példaként emlegeti a vajdasági magyar közösség szerveződését és közösségépítő eredményeit. Ennek szervezése szavai szerint a VMSZ érdeme.

Amióta Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, tette hozzá, sok támogatás érkezett Vajdaságba. Példaként megemlítette, hogy magyar adófizetők pénzéből támogatják az itteni magyar nyelvű oktatást, budapesti támogatással épülhetett fel és üzemel az Európa Kollégium Újvidéken, illetve a kettős állampolgárság is az ő nevéhez köthető. Igaz, ez hozzájárul a gazdasági elvándorláshoz is, tette hozzá Pál Károly, de a magyar útlevél egy biztonságot is nyújt arra, hogy ez az út talán nem egyirányú.

A VMSZ gazdaságfejlesztési programja három éven át készült, ez volt az alapja annak, hogy a magyar kormány úgy döntött, három éven át összesen 50 milliárd forintot folyósít ide. Ennek negyven százaléka vissza nem térítendő pénz, a többi pedig kedvező hitel formájában lesz odaítélve, ez Pál Károly szavai szerint egyértelműen a VMSZ munkája eredményeként jött létre. Mint mondta, ez jó mindenkinek. Jó az itteni magyaroknak, mert részesülnek belőle, de jó az államnak is, mert ebből itt lesznek adódinárok.

Most az 50 milliárd forintnak a két százalékát osztják ki a 10 pályázaton keresztül, most indul be a rendszer. Pál Károly kiemelte, a VMSZ felelős azért, hogy ez a program folytatást eredményezzen, ezért mindenki érdeke, hogy a törvényekkel összhangban, igazságosan osszák azt szét.

Nagy Miklós a Prosperitati Alapítvány megalakulásáról, feladatairól beszélt, elmondta, elsődleges feladatuk a támogatások szétosztása. Ahhoz, hogy ebből a programból realitás legyen, az alapítványnak kellett az elmúlt két hónapban felállítani a rendszert, kiírni a pályázatokat és tájékoztatni az embereket. Az alapítvány igazgató bizottságában benne van a magyar kormány képviselője is, ő aktívan részt vesz az egész folyamatban, segíti és felügyeli a munkát, és csak neki van vétójoga, magyarázta.

Nagy szerint egy akkora összegről, olyan nagy lehetőségről van szó, amilyenre az elmúlt száz évben nem volt példa itt Vajdaságban, ezt kell úgy felhasználni, hogy három év múlva egy sikertörténetről számolhassunk be. Mint mondta, biztosan lesznek buktatók, nehézségek, de ha őszintén állunk hozzá, akkor eredményeket hoz.

Hozzátette még, arra számítanak, hogy a hitel formájában kiutalt pénz itt marad, és ismét felhasználható lesz.

Juhász Bálint a pályázatokat ismertette részletekbe menően. Elmondta, azok három csoportba oszthatóak, házvásárlás, mezőgazdasági fejlesztés és vállalkozásfejlesztés. A pályázók olyan természetes személyek, bejegyzett mezőgazdasági termelők és vállalkozástulajdonosok lehetnek, akik kettős állampolgárok, illetve jórészt magyar embereknek adnak kenyeret.

A részvevők kérdéseire válaszolva elhangzott, március végéig lehet pályázni, ezt követően a beérkezett pályázatok számától függ a pontozás ideje. A szerződés aláírásától fél év a megvalósítás ideje, illetve ezt követően 30 napon belül kell elszámolni a pénzzel.

Sikertelen, illetve sikeres pályázás esetén is újra lehet próbálkozni a következő körben, egyetlen feltétellel, hogy a nyertes pályázónak nem lehet adóssága az alapítvány felé, tehát a korábbi pályázatot meg kell valósítania és el kell vele számolnia.