2024. május 5., vasárnap

Kiskapu

Még mindig tart a kormány, pontosabban a politikai csúcs hevülete, amely szerint az állami hivatalokban vagy a minisztériumokhoz és önkormányzatokhoz tartozó intézményekben csökkenteni kell a létszámot. Erről törvény is született, amely azonban egy nem is túl szűk rést hagyott a vezetőknek, hogy adott esetben munkahelyet biztosítsanak az arra érdemes (párt)társaiknak. Ez pedig a meghatározott időre szóló munkavégzési szerződés. A törvény ugyan egyértelműen rögzíti, hogy az ilyesmi egy évben nem tarthat százhúsz napnál tovább, de mi eddig sem bizonyultunk kezdőknek az előírások kijátszásában. Egy nemrégen elvégzett felmérés során ugyanis megállapítást nyert, hogy egyes polgármesterek és közvállalatok igazgatói úgy „oldották meg” ezt a problémát, hogy a szerződés lejárta után ismét alkalmazták a kiszemelt egyént, de – formailag – egészen más munkakörben.

Éppen ezért egyáltalán nem meglepő, hogy a felmérést végzők a tíz közvállalat közül csupán a vasúttól kapták meg a kért adatokat. Közlékenységük érthető, hiszen a csaknem 17.000, állandó munkaviszonyban levő dolgozó ellenében az igazgatóság mindössze négy(!) személyt alkalmaz meghatározott munkák végzésére. Nekik tehát nincs takargatnivalójuk.

Némi gyanakvással ebből akár azt is leszűrhetjük, hogy a kormány hatáskörébe tartozó közvállalatok vezetői „magasabb rendűnek” tartják magukat, minthogy eleget tegyenek holmi nem kormányzati szervezetek kíváncsiskodásának. Velük ellentétben a megkérdezett tíz város mindegyikéből idejében befutottak az adatok, s ezekből kiderült, hogy Nišben a 868 állandó mellett 79 személy ideiglenes munkaviszony keretében keresi meg kenyerét.

Érdekes, hogy Újvidéken és Čačakon egyetlen ilyen alkalmazottra sincs szükség.

Biztató tény, hogy a minisztériumok meglehetősen komolyan vették a létszámstopot. A csaknem 45.000 belügyes körében ugyanis alig 159 dolgozót alkalmaztak ideiglenesen, a honvédelemnél pedig a csaknem 35.000 ellenében 284 szerződéses található.

Okkal merül fel a kérdés, hogy miért van szükségük egyes (elsősorban közvállalati) igazgatóknak arra, hogy a foglalkoztatottak számának bővítésére vonatkozó tilalmat megszegjék? Le kell azt is szögezni, hogy ők sem mentek a törvény ellen, mert az csak az állandó munkaviszonyban levők számára vonatkozik. Annak idején azonban a kormány úgy gondolta, hogy a meghatározott munkák elvégzésére, vagy meghatározott időre szóló munkaviszony létesítésére lehetőséget kell hagyni az igazgatóknak és városelnököknek, tehát nyitva hagyta számukra ezt a kiskaput. Azt ugyan eddig senki nem mondta ki (és biztosra vehető, hogy a továbbiakban is tagadná), hogy ezek a lehetőségek azért vannak, hogy mindennemű pályázat és hivatalos eljárás nélkül munkahelyhez, pontosabban fizetéshez juttassanak „érdemes” párttagokat. Ha ugyanis mélyreható összehasonlításra volna lehetőség, kiderülne, hogy a valójában jól szervezett fejlett államokban a szerbiaiakhoz hasonló vállalatokban és állami intézményekben jóval kevesebb emberre van szükség, s azokban sem fulladnak meg a munkába az irodisták.

De ott, kormányváltás következtében, csak a legfelső vezetői szinten „jutalmazzák” jól fizető állással a győztes pártok embereit.