A sportnemzet egyre inkább hízik

Kovács Elvira: Nagyobb figyelmet kell fordítani a kisebb klubokra és a női sportra is

mh

2016. február 3., 10:40 >> 2016. február 3., 20:03

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A statisztikai adatok szerint egyre több a túlsúlyos gyerek, egyre több gyermeknél jelenik meg valamilyen testi deformitás: gerincferdülés, lúdtalp. A gyerekeket érdekli a sport, hiszen szívesen játszanak a számítógépen sporttal kapcsolatos játékokat, ahelyett hogy a szabadban mozognának. Ez mindenképpen arra utal, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a rekreációs sportra, az iskolai sporttevékenységekre és az ingyenes sportlehetőségekre. Ezt szorgalmazza az új sporttörvénytervezet – emelte ki Vanja Udovičić sportminiszter a parlament tegnapi ülésén, amelyen a sporttörvénytervezet általános vitája folyt.

Bemutató foglalkozás a szülőknek a moholi sportcsarnokban

Bemutató foglalkozás a szülőknek a moholi sportcsarnokban

A felszólaló parlamenti képviselők a sport jelentőségére hívták fel a figyelmet, többen a gyermekek egészségére utaltak, arra hogy egyre több kiskorú küzd egészségügyi gondokkal, mivel nem aktív. Továbbá azt is kiemelték, hogy a sportnak nemcsak egészségügyi vonatkozásai vannak, hanem az kihat a fiataloknak a kötelezettségeikhez való viszonyára, a hozzáállására, így a társadalom fejlődésére is. Többen is hozzátették, végre a törvény nem csupán az élsportra összpontosít, hanem a polgárok minél nagyobb körét szeretné sportolásra ösztönözni.

Vanja Udovičić a törvény bemutatásakor hangsúlyozta, a gyerekek egészségvédelme 14 éves korig ingyenes lesz, és biztosítást is kapnak. Elmondta, a törvény nagyobb figyelemmel kíséri a fiatal sportolókat érintő klubok közötti megállapodást. Mint arra a miniszter rámutatott, minden gyermeknek, aki a klubváltással környezetet is vált, joga van a fejlődéséhez szükséges feltételekhez. Majd hozzátette, a kiskorú sportolók tagsági díja nem haladhatja meg az országos átlagfizetés 10 százalékát. Kötelező lesz az egészségügyi biztosítás az élsportolók és edzőik számára. A törvény az érdekösszeférhetetlenséget is kiemelt figyelemmel kíséri.

Az ellenzéki képviselők azonban kritikát is hozzáfűztek a törvénytervezethez. Elmondták, politikai fogás, hogy a közszféra leépítésekor az állam új munkahelyeket teremt azzal az indokkal, hogy eddig csupán három sportfelügyelőre volt lehetőség, aki képtelen volt leellenőrizni a jelenleg működő 12 ezer sportegyesületet, sportszervezetet. Az új törvény most lehetőséget nyújt arra, hogy minden önkormányzat foglalkoztasson felügyelőt, aki ellenőrzése alatt tartja majd a sportszervezeteket. Felrótták, hogy a sportklubok magánosításával a törvény egyáltalán nem foglalkozik, amire a miniszter azzal válaszolt, hogy a sportszervezetek magánosítását egy külön törvény szabályozza majd, ezúttal nem foglalkozik a törvény vele, mert ez a folyamat még mindig nem indult be az ország területén.

Kovács Elvira: Fontos az iskolai és az egyetemi sport, valamint az iskoláskor előtti korosztály testnevelése

Kovács Elvira: Fontos az iskolai és az egyetemi sport, valamint az iskoláskor előtti korosztály testnevelése

Szóba került a kisebb klubok támogatása is. Erre reflektált többek között Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője is. Lapunknak elmondta, a 2011-ben elfogadott sporttörvény alkalmazása kapcsán gondok merültek fel, mivel Szerbia törvényeit össze kellett hangolni a terepen létező valós helyzettel, az európai előírásokkal, illetve azzal a sportstratégiával is, amelyet a kormány 2014 és 2018 közötti időszakra hozott meg, így egy új törvény megfogalmazása nélkülözhetetlenné vált.

Fontos az iskolai és az egyetemi sport, valamint az iskoláskor előtti korosztály testnevelése. Minél több személyt be kell kapcsolni a rekreációs sportba, egyre nagyobb gondot okoz ugyanis az elhízás és a testi deformitások jelentkezése. Az élsportot is fejleszteni kell, a sportinfrastruktúrát is, vagyis mindenképpen szükség volt egy új törvényre – magyarázta Kovács Elvira. Hozzátette, a törvénytervezetet közvita előzte meg, amely során számos módosításra sor kerülhetett: – A közvitán az érintettek beleszólhattak a sporttörvény összeállításába. A Vajdasági Magyar Szövetség végigkísérte a folyamatot, és számára az volt a legfontosabb, hogy a tartományi hatáskörök ne csorbuljanak. Sajnos az elsődleges törvényjavaslat szerint csorbultak volna, de végül a hatásköri törvénnyel összhangban minden tartományi hatáskör belekerült ebbe a végső törvénytervezetbe, sőt egy kissé ki is bővült.

Kovács Elvira elmondta, hogy a köztársasági költségvetésből nem kerül elegendő pénz a kisebb kluboknak.

Általában a belgrádi székhelyű, nagyobb, a közvéleményben talán ismertebb sportklubok hatalmas összeget kapnak, a más székhelyű, vajdasági és szerbiai kluboknak pedig kevesebb pénzt szánnak. Elsősorban a labdarúgás vagy a népszerűbb sportok kerülnek előtérbe, azok közül is a férfiklubok. A felszólalásomban megemlítettem a Spartacus Női Futballklubot, amely nagyon szép eredményeket ér el. Többszöri bajnokok, nemcsak szerbiai, hanem nemzetközi, európai szinten is. De nem kapnak elegendő figyelmet, a pénzügyi támogatásról nem is beszélve. Sajnos a női sportolók, még az élsportban sem kapnak kellő támogatást, figyelmet. Üdvözöljük azonban, hogy a törvény a rekreációs sportolás lehetőségével igyekszik felölelni a lakosság legszélesebb körét, a fiatalokat, a férfiakat, a nőket, a gyerekeket, a fogyatékkal, fogyatékossággal élőket – részletezte.

A képviselők ma napirendi pontok szerint vitatják meg a képviselők által benyújtott módosítási indítványokat. Megközelítőleg 80 módosítási indítvány érkezett a napirenden szereplő négy törvényjavaslatra. A képviselők várhatóan csütörtökön szavaznak majd.


Maja Gojković, a parlament elnök asszonya várhatóan pénteken hívja össze azt a rendkívüli ülést, amely napirendjén Bratislav Gašić védelmi miniszter leváltása szerepel majd. A parlamenti ülésen jelen lesz Aleksandar Vučić kormányfő is.



Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége