Illegális nádvágás vagy a magánszféra ellehetetlenítése?

Védett területen, engedély nélkül végzett nádvágást a szabadkai Kovács Lehel, állítja az illetékes Palics–Ludas Közvállalat – Kovács Lehel szerint ez is arról tanúskodik, a rendszer mennyire nem támogatja a jó kezdeményezéseket

tm , V.Zs.Zs.

2016. január 29., 18:24 >> 2016. január 29., 21:31

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Védett területen, a szükséges engedélyek nélkül végzett nádvágást a szabadkai Kovács Lehel, állítja a Palics–Ludas Közvállalat. A Szelevényi-puszták védett zónájában egy héttel ezelőtt történt az incidens, a Palics–Ludas Közvállalat pedig elkobozta a nádvágó gépet. Kovács Lehel azt állítja, minden szükséges engedéllyel rendelkezett.

Illusztráció

Január 21-én a Szelevényi-puszták védett területén Kovács Lehel a terület bérlőjének utasítására vágta a nádat öt munkással a Horgosnál lévő területen. Néhány órával később megjelentek a Palics–Ludas emberei, és a rendőrség segítségével leállíttatták a vágást. Kovács Lehel lapunknak annyit mondott, mindent, amit az esetről mondani akart, megjelentetett a legnagyobb közösségi portálon.

Saját Facebook-oldalán a többi között azt írta, hogy a Palics–Ludas Közvállalat meghozott feltételeit senki sem fogadná el, mert azok egyáltalán nem reálisak: követelik a levágott nád 20 százalékát, nyár közepéig újravágást kérnek, ami lehetetlen a talajvíz miatt, illetve háromezer eurós büntetést kell fizetni, amennyiben a feltételek valamelyikét nem teljesíti az aláíró. Kovács Lehel kiemeli, ezek alapján pontosan látható, hogy a közszféra, az intézmények egyáltalán nem támogatják a jó ötleteket. – Egyáltalán nem segítik a beruházási kedvet, nem támogatják a munkahelyek teremtését, nincs semmiféle együttműködés a közszféra és a magánvállalkozók között – véli Kovács Lehel.

Nyolc éve foglalkozok nádvágással, és mindenhol szerte Vajdaságban törvényesen tettem, megfelelő papírokkal. Most is a telket bérlővel kötöttem szerződést, aki 2000 óta bérli azt, és sohasem állították le, habár mindig, most is rendelkezik megfelelő papírokkal, engem alkalmazott, mert a telekre, melyet bérel, a víz miatt nem mehet be traktorral. Igazságtalannak tartom egy nagy értékű gép lefoglalását, mert elmúlik a szezon, és ezáltal nem lesz feldolgozható nád. Ha egy hivatalos papírt a Tartományi Környezetvédelmi Intézet feltételei alapján Horgoson kapott meg a termelő, akkor annak minden szerv előtt érvényesnek kellene lennie – nyilatkozta lapunknak Kovács Lehel.

Lapunk kérdésére, miszerint milyen engedélyei hiányoztak Kovács Lehelnek, Márton Ferenc, a Palics Ludas Közvállalat igazgatója azt mondta, gyakorlatilag minden.

Kovács Lehel azt állítja, rendelkezik tartományi és helyi, vagyis magyarkanizsai jóváhagyással is.
– Csak ezt nem tudja megmutatni. Van neki valami lejárt papírosa, amely nem is az ő nevére szól, hanem a horgosi önkormányzat nevére. A terület legelőnek van kiadva, amit kaszálnak, egy hölgy bérli azt. Legelőként bérli, de kaszálóként kívánja hasznosítani, ami érdekes, de a mi szempontunkból nem annyira meghatározó. Múlt csütörtökön, 21-én a déli órákban az őrszolgálat észrevette, hogy egy engedély nélküli nádvágás van folyamatban ezen a területen. A vágáshoz elengedhetetlen a Tartományi Környezetvédelmi Intézetnek a feltételei, erről meg kell egyezni a terület természetvédelmi kezelőjével, akinek a hozzájárulását kell adnia, illetve a munkálatokat be kell jelenteni írásban. Ebből semmi nem történt meg. Ez a terület a Szelevényi-puszták speciális rezervátumnak egy része, amelyet a Palics–Ludas közvállalat kezel. Öt-hat dolgozó volt a területen, meg a kombájn. Elismerték, hogy ők végezték a vágást, egyben azt is elmondták, hogy Lehelnek dolgoznak. Nem sokra rá megérkezett az úr is, és kijelentette, hogy őt ez nem érdekli, hogy bármiféle előírások vannak, neki vannak papírjai, és ő ezt itt folytatni fogja. Időközben megjelent a parcella bérlőjének a férje, aki elment a horgosi önkormányzatba, elhozta a bérleti szerződését, és elmondta, ő úgy egyezett meg Lehellel, hogy a nád kaszálójának a kötelessége beszerezni ezeket a természetvédelmi papírokat. Ezután ő elhagyta a helyszínt. A nádvágást szervező úr állította, hogy ő ezt a nádat másnapra le fogja vágni, s mivel mi ezt a tevékenységet nem engedhetjük, hiszen az illegális, ezért a tevékenység végzésének az eszközét ideiglenesen lefoglaltuk. A közvállalat részéről a megfelelő feljelentéseket megtettük, illetve van, ami még folyamatban van. A bíróság fog utánajárni, hogy ki miben ludas – magyarázta Márton Ferenc.
Mi a jogi alapja a nádvágó elkobozásának?
– A természetvédelmi törvény 110. paragrafusa, amely kimondja, hogy az elkövetés eszközét a természetvédő őrszolgálat lefoglalhatja ideiglenesen.
Azon a területen eddig soha sem folyt nádvágás?
– Szabad nádat vágni, de bizonyos feltételek betartásával. 


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége