Hetedik alkalommal szervezett a szegedi székhelyű Délvidék Kutató Központ megemlékezést az 1944-ben a Délvidéken ártatlanul kivégzett magyarok emlékére. A szegedi megemlékezést Dobák Lászlóné Margó indította útjára. Az idei közös emlékezésen, mint az utóbbi években szinte minden egyes alkalommal, részt vett Teleki Júlia csúrogi túlélő, Menyhért Attila vezető konzul, Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora, Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány elnöke, Zakar Péter, a Délvidék Kutató Központ elnöke, Forró Lajos, a szervezet alelnöke, valamint Kávai Szabolcs tartományi képviselő.
A megemlékezésen Teleki Júlia felidézte a 71 évvel ezelőtti tragikus eseményeket (Ótos András felvétele)
Forró Lajos, a Délvidék Kutató Központ alelnöke arról a hatalmas és értékes munkáról beszélt, amelyet a 2009-ben megalakult Magyar–Szerb Akadémiai Vegyesbizottság végzett a történelmi tények feltárásán, és ami a megbékélés folyamatában a két ország között történt. Ebben rendkívül nagy szerepet vállalat a VMSZ és maga Pásztor István is, és az anyaország is sürgette és támogatta ennek a folyamatnak az elindítását, sikerre vitelét. Mint elmondta, családi érintettsége is van az 1944-es vérengzések kapcsán, és történészként is már negyed évszázada kutatja a témát. Mint mondta, addig nem fog megnyugodni, amíg nagyapja a Tisza töltésén lesz eltemetve. Szerbia nagy adóssága a tömegsírok feltárása.
– Olyan adósság ez, amelynek rendezése nélkül nem lehet az Európai Unióhoz csatlakozni. Tudjuk, hogy autóbusz-állomásokat építettek a tömegsírok fölé. Ha ez így van, akkor le kell bontani azokat az épületeket, az ártatlanul kivégzetteket azonosítani kell és újratemetni. Bízom benne, hogy lesz újratemetés – fogalmazott Forró Lajos, aki elmondta még, hogy nagy eredménynek tartja a rehabilitációt meg a kártérítést, de mindenképpen szükséges az áldozatok újratemetése is.
A Délvidék Kutató Központ alelnöke arról is beszámolt: azon dolgoznak, hogy legyen emléknapja a délvidéki magyarok ellen elkövetett megtorlásoknak.
Teleki Júlia az egybegyűlteknek arról beszélt, hogy 71 évvel ezelőtt, január 23-án reggel minden csúrogi magyar házba azzal törtek be a partizánok, hogy a magyarok azonnal csomagoljanak és induljanak a községháza elé. A túlélő elbeszélése szerint délután négy óráig álltak a -20 Celsius-fokos hidegben, majd megindították őket Járek felé. 1944 őszén szinte a falu teljes magyar férfi lakosságát kivégezték, akik mégis élve maradtak, azokat az indulás előtt elválasztották családjuktól és kényszermunkára vitték. Zsablyán áthaladva a magyarok ennivalót meg takarót adtak a menetoszlopban haladó magyaroknak, a szerbek meg leköpködték őket. Egy hét múlva Zsablyáról is kiüldözték a magyarokat, és a mozsoriakra is ez várt 1945 tavaszán. Hat hónapot töltöttek a Teleki Júlia által haláltábornak nevezett járeki táborban. Ezt követően olyan dokumentumot kaptak, hogy mindenhová mehetnek, csak vissza, a szülőfalujukba sohasem. Földönfutóvá lettek.
– Nagyon jó, hogy van már emlékmű Csúrogon, hogy nem kell a szeméttelepen bukdácsolva menni a lerombolt keresztig és úgy emlékezni, de ez még nem elég. Azt ígérték, hogy rendbe teszik az emlékmű környékét. Ez nem történt meg, és nem történt meg a bocsánatkérés sem. Azt várjuk, hogy ahogyan Áder János, a Magyar Köztársaság elnöke a belgrádi parlamentben bocsánatot kért, úgy a mindenkori szerb elnök is látogasson el az Országházba és kérjen bocsánatot. Nem a mostani politikusok követték el a bűnöket, de be kell ismerni, hogy ezek megtörténtek és erkölcsi elégtétel jár az ártatlanul kivégzetteknek, azok hozzátartozóinak, a szörnyűségek túlélőinek – mondta Teleki Júlia.
Arról is beszélt, hogy nagyon jó dolog, hogy törölték a kollektív bűnösséget a magyarokról, mégis mindenkinek egyenként kell kérelmezni a rehabilitálását, s bizonyítani, hogy nem háborús bűnös. Teleki Júlia többször is beszélt már arról, hogy a csúrogi iskola falán lévő táblán azoknak a szerb áldozatoknak a neve szerepel, akiket a jelölés szerint a fasiszta magyarok kivégeztek. A csúrogi túlélő szerint egy másik táblára is szükség lenne, amelyiken a magyar nevek szerepelnének, hogy a fiatalok tudják azt is, mi történt 1942-ben, és azt is, mi történt 1944-ben. S mint mondta, a tankönyvekbe is bele kellene kerülni a közelmúlt véres eseményeinek. Teleki Júlia megköszönte a szervezőknek, hogy Szegeden minden évben megemlékeznek a délvidéki vérengzésekről, de szerinte Vajdaságban is szükség lenne egy ilyen ünnepségre. Össze kellene hívni a még élő szemtanúkat, hogy ráirányítsuk a figyelmet ezekre az eseményekre, hogy soha többé ne fordulhasson ilyesmi elő.
Kávai Szabolcs tartományi képviselő köszönetet mondott a Délvidék Kutató Központnak a megemlékezések megszervezéséért, valamint azért a kutatómunkáért, amit eddig végeztek, és amelynek eredményeként egyre inkább bekerült a magyarországi köztudatba is, hogy mi is történt a Délvidéken 1944 őszén és 1945 tavaszán. A történész is sürgette, hogy a közelmúlt véres eseményei kerüljenek be a tankönyvekbe, hogy úgy a magyar, mint a szerb diákok az iskolában is halljanak arról, hogy mi történt ezekben az években. Mint kifejtette, valóban egyoldalú volt a magyar államfő részéről kimondott bocsánatkérés, de reményét fejezte ki, hogy a szerb államfő is megteszi ezt a gesztust a magyar állam irányába, hogy ennek is eljön az ideje.
Az ünnepségen fellépet Fehér Nóra, a Kormorán együttes tagja, Bicskei Flóra és Bicskei István színművészek.
