Megszenvedtél a nyugalmadért. Várható volt Lantos Ilona kolléganőnk gyászjelentése, mégis mélységesen megrázott a hír.
Az első kép, amely felmerült veled kapcsolatos emlékeimből, ahogy a versemet mondtad velőtrázó sóhajjal... csak az elmulasztott jövőnk fáj...
Te sokat mulasztottál jobblétre szenderülésed előtt is, áldásos tevékenységedtől az ádáz kór már előbb megfosztott: sok mindentől, amit még tehettél volna és tehetnél kis közösségünk örömére és megmaradására.
Nemcsak szívünkben őrizzük, hanghordozón és képrögzítőn is féltve vigyázom a szép emlékeket közös munkánkról: az első Börcsök Erzsébet-emlékelőadásunk műsorvezetőjeként, a Dél-bánáti Szemle, a Dél-bánáti karácsonyi szokások műsorszámainak felvezetőjeként a verseci színház színpadán, tévériportunkat veled, rádióriportodat velem, és hiszem, hogy a verseci rádió is őrzi szókimondó riportjaidat, műsoraidat, amelyekkel a legnehezebb időkben törted át a jeget, emelt fővel és határozott céllal, félelem nélkül.
Vártuk a műsoraidat a boldog időkben, amikor még idáig is elhallatszott a verseci rádió hangja. Most, mikor már sok-minden elnémult, a te elnémult ajkadat megelőzve és tovább, mégis reménnyel tölt el a folytatás: a fiad és mások fiainak, lányainak neve a még megmaradt műsorok lejelentőfejlécén, minőségi munkájukat jelezve.
Versmondásaidat még visszhangozzák a verseci Petőfi Sándor Kultúregyesület falai, nem véletlen válogatással:
„Titokzatos messzeségben istent keres magyar hangja,
Régi honát, testvéreit – mást se tehet – siratgatja.”...
...és talán látnoki választással:
„És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet”...
Isten nyugosztaljon, kedves barátunk, munkatársunk, sorstársunk, vigasztalja szerető, hőn szeretett, áldott türelemmel ápoló feleségedet, egyengesse tovább gyermekeid útját, és adjon erőt a folytatáshoz mindazoknak, akik még nem adták fel!
Balassa Julianna, a pancsovai TV Magyar Percek adásának volt szerkesztője
