Martonosi kézimunkázók

Hétfőn kiállításuk nyílik a magyarkanizsai városházán

ra

2016. január 8., 10:42 >> 2016. január 8., 11:42

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Hetedik éve tartja fenn a kézimunkázás szeretete a martonosi Tiszavirág Kézimunkakört. A heti egyszeri találkozón a munkán kívül beszélgetnek, tapasztalatot és mintákat cserélgetnek az asszonyok.

Bajtai Emma, Sós Ilona, Udvardi Emília és Rada Éva

Bajtai Emma, Sós Ilona, Udvardi Emília és Rada Éva

– Hétfőnként gyűlünk össze, kávézunk, teázunk, és megbeszéljük, ki min dolgozik, mit látott, milyen mintái vannak. Öt-hat aktív tagunk van, ami nem baj, inkább azt sajnáljuk, hogy nincs elég fiatal, pedig szívesen átadnánk nekik is a tudásunkat – mondta Rada Éva, az egyesület egyik tagja, aki a többiekhez hasonlóan a kézimunkázást még gyerekkorában tanulta a családtól vagy – bármilyen furcsán is hangzik manapság – az iskolában. Mert néhány évtizeddel ezelőtt a lányok külön tantárgy keretében tanulták meg az alapvető varrási és horgolási technikákat. Így volt ezzel Udvardi Emília, aki elmondása szerint 40 éve foglalkozik hímzéssel, Sós Ilona, aki a kézimunkázás egyik ritkábban képviselt ágát, a recézést műveli, és Bajtai Emma, aki hímzésben, horgolásban, varrásban is otthonosan mozog.

– A családunk nőtagjai mind kézimunkáztak, édesanyám, a nagymama, ómama. Akkoriban még nagy divat volt falvédőket készíteni, emlékszem, hogy a nővéremmel mindketten kaptunk egyet kirajzolva, és azon tanultunk meg hímezni – mondja Emma néni, aki hozzáteszi, hogy persze mindehhez azt is el kell képzelni, hogy kézimunkázni főleg télen volt idő, korán besötétedett, így előfordult, hogy a petróleumlámpa fényénél készültek a munkák. A kézimunkakör tagjaiban nem csak az a közös, hogy a mesterséget a szülőktől, nagyszülőktől sajátították el, a különböző tájegységek hagyományos mintáit sem tanulták, hanem újságokból, magazinokból a minták leírása alapján készítették el. Ennek ellenére az elmúlt öt évben – mióta alkotásaikat bemutatják a MIRK-en is – számos nívó- és nagymesteri díjjal is büszkélkedhetnek. S bármennyire is hasonló az érdeklődésük, ki-ki kedvelt stílusa jól megmutatkozik alkotásaikban, és jól el is különíthetők egymástól.

Udvardi Emília munkái például a hímzésen belül lyukazással és riselinnel készülnek.

– Főként fehér színnel szeretek dolgozni, színessel inkább a slingelést. A minták közül pedig leginkább a virágosakat kedvelem – mondja. Egy nagyobb munkát két hónapig tart elkészítenie, a kisebbeket egy hónapig.

A kézimunkázás tudománya nemcsak eszmei értéket képvisel, de pénzben is nehezen megfizethető. Sós Ilona, aki recézni szeret, el is árulja, miért adja ajándékba a legtöbb munkáját.

– Egy munkám anyaggal együtt 1000 dinárba kerül, ehhez, ha csak 500 dinár munkadíjat számolok, már az is sok, hiszen nagyon kevesen engedhetik meg maguknak, hogy ennyi pénzt adjanak érte. Ezért inkább elajándékozom, mert ezek arra valók, hogy díszítsék a lakást, és ne egy fiók mélyén sorakozzanak.

Rada Évát egyre inkább a hagyományos, kalocsai, matyó és egyéb minták érdeklik, mint észrevette, a MIRK-en is inkább ezeket a mintákat részesítik előnyben. Az egyesületnek azonban olykor még az is gondot okoz, hogy eljussanak a kiállítás színhelyére; a helyi közösségtől kaptak eddig segítséget.

– A MIRK-et nemcsak a díjak miatt szeretjük, hanem azért, mert láthatunk más munkákat, sőt mintákat is árulnak – tette hozzá Éva néni.

A Tiszavirág munkái hétfőtől január 21-éig a magyarkanizsai városháza előcsarnokában lesznek megtekinthetők. A megnyitót 11-én 12 órakor tartják.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége