Újévvárás Magyarkanizsán

K.R.

2016. január 4., 10:31 >> 2016. január 4., 11:31

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

Magyarkanizsán is számos szilveszterezési program közül válogathattak a  polgárok. A legtöbben szervezetten, vendéglőben, barátokkal, vagy éppen otthonuk melegében töltötték az év utolsó napját. A magyarkanizsai önkormányzat – ahogyan a korábbi években, úgy most is – lehetőséget biztosított az utcai szilveszterezéshez, így akadtak, akik úgy döntöttek, hogy a város főterén várják és a tűzijáték fényében köszöntik az új esztendőt. Kisváros lévén itt kevésbé zajos szilveszterezés zajlott. A városháza előtti főtérre tizenegy óra után érkeztek az utcai szilveszterezők, hogy részesei lehessenek az éjféli tűzijátéknak, a tavalyi évhez képest idén kevesebb volt az érdeklődő.

Az idén is számos kellemetlenséget okoztak a petárdák, különösen azoknak, akik otthonukban ünnepeltek. Nemcsak Magyarkanizsán, hanem a környező településeken is többen panaszkodtak arról, hogy rémült háziállatuk elszökött félelmében, de olyan családok is akadtak, akiknek anyagi káruk keletkezett az ablakukba dobott robbanószer miatt. Az egyik horgosi család tavaly szilveszterkor és idén is értesítette a rendőrséget a lehúzott roló rései között felrobbant petárda miatt. A robbanás tenyérnyi lyukat ütött a rolón, de az üveg szerencsére nem tört be. A kár elenyésző ugyan, de ugyanez történt velük tavaly is, akkor pedig a rendőrség nem találta érdemesnek az ügyet arra, hogy a helyszínre érkezzen. Idén már jegyzőkönyv is készült, de hozzátették, hogy mivel a kár elenyésző és a tettesek kiskorúak – hiszen látták őket elfutni –, tehetetlen a törvény velük szemben. 


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége