2024. május 10., péntek

Zeman szerint Törökország nem való az EU-ba

Törökországot nem lenne szabad felvenni az Európai Unióba, mert bár a NATO tagja, néha úgy viselkedik, mintha inkább az Iszlám Állam szövetségese lenne – állította Miloš Zeman cseh elnök tegnap az észak-csehországi Kadanban egy lakossági fórumon, ugyanakkor élesen bírálta az Európai Unió közelmúltban elfogadott tervét, miszerint Brüsszel három milliárd eurót akar kifizetni Ankarának azért, hogy feltartóztassa területén a szíriai menekülteket.

A Római Birodalom a széthullása előtt szintén pénzt fizetett a barbároknak, hogy ne raboljanak a területén. Törökország ugyanakkor nemcsak azért tudja befogadni a menekülteket, mert azok lakosságának csak töredékét képezik, hanem azért is, mert vallásuk megegyezik a törökök vallásával – jelentette ki Zeman a fórumon, és azon meggyőződésének is hangot adott, hogy Törökországgal nagyon óvatosan kell bánni. Számolok azzal, hogy ezért a néhány mondatért a török nagykövet tiltakozó jegyzéket küld – jegyezte meg.

Zeman ismételten felhívta a figyelmet az Európába irányuló muzulmán migráció kockázataira, és példaként felhozta a muzulmán nők jogainak helyzetét a közel-keleti társadalmakban. A veszélyt nem maga az iszlám jelenti, hanem ezeknek a szokásoknak a meghonosítása Európában – vélekedett az államfő, aki határozottan ellenzi a muzulmán bevándorlók befogadását Európába, és hónapok óta ennek veszélyeit, kockázatait hangoztatja. Szerinte ha a muzulmánok Európába akarnak jönni, akkor el kell fogadniuk a kontinens országainak értékeit és szokásait is.

Az EU bevándorlási politikáját Zeman elődje, Václav Klaus is élesen bírálja. Klaus könyvet írt a jelenségről, és annak tegnapi prágai bemutatóján kijelentette, hogy a menekültválság kezelése az EU vezetésének „legnagyobb, legsúlyosabb tévedése”.