Mire Miami és New Orleans eltűnik, Velence már régen nem lesz – így hangzik az egyik legapokaliptikusabb jóslat, amely a napokban gyakran hangzik el, mivel Párizsban hétfőn nemzetközi értekezlet kezdődik azzal a céllal, hogy az ember végre tervet készítsen a katasztrófák sorozatának megakadályozására. Nem lehet tovább várni. Figyelmeztetésként ugyan már 2006-ban számba vették az első „klímamenekülteket”; a csendes-óceáni Kiribati lakói kénytelenek voltak elhagyni szigetüket, mert az víz alá került. Ma már tudjuk, hogy nem a pesszimisták ijesztgetése: a tengerek szintje emelkedik. 1981 óta 13,3, 1992 óta átlag 8 centiméterrel nőtt. A további emelkedés az elején említett apokaliptikus eseményeket eredményezné. Velencével pedig azért vetik össze, mert a világ televízióiban néha máris megdöbbentő képek jelennek meg arról, hogy a híres Szent Márk téren esetenként térdig erő vízben járnak az emberek, és olykor a házakat is el-elönti a víz.
Pedig a tengerszint-emelkedés csak az egyik csapás. A természeti katasztrófák máris több áldozatot szedtek, mint a menekültáradattal kapcsolatban sokat emlegetett háborúk. A katasztrófák – árvizek, földrengések, vulkánkitörések, viharok – miatt 2007 óta évente 26 millió ember kénytelen rövidebb-hosszabb időre, vagy tartósan elhagyni otthonát. (Kínát, Indiát és a Fülöp-szigeteket évente 11–20 katasztrófa éri, pedig e három országban él az emberiségnek csaknem a fele. De Chilében is előfordult már, hogy majdnem egymillió ember kényszerült otthona elhagyására.) A Föld fellázadt az ember ellen, mert az romba dönti azt, amit a természettől kapott.
A tudósok sokáig vitatkoztak azon, hogy az ember mennyiben felelős ezekért a katasztrófáként. Nem csak azok mondták, akik szerint az ember nem szólhat bele a világ dolgaiba, hogy ki vagyunk szolgáltatva a természet kényének-kedvének, a tőlünk független eseményeknek. Voltak, akik azt mondták, nem a felmelegedéstől kell félnünk, hisz az emberiségre 2030-tól olyan rövidebb és enyhébb jégkorszak vár, mint amilyen 1645 és 1715 között volt, mert akár 60 százalékkal is csökkenhet a Nap tevékenysége. Vagy sújthat bennünket olyan katasztrófa, mint az, amely a dinoszauruszok kihalását idézte elő. (Mint ismeretes, 66 millió évvel ezelőtt egy 10 km átmérőjű aszteroida zuhant a Yukatán-félszigetre, és a becsapódás világszerte olyan kataklizmát idézett elő, hogy mondjuk az USA mai területén 420 ezer évig (!) működött egy vulkán, amely ezt a területet 180 méter (!) vastag lávaréteggel temette be.)
Mára azonban felülkerekedett az egyedüli helyes magatartás: a természeti katasztrófákat nem kerülhetjük el, nem is akadályozhatjuk meg, de meg kell tennünk mindent, amit megtehetünk, hogy elejét vegyük a megelőzhető bajoknak. Elsősorban csökkenthetjük azoknak a gázoknak a kibocsátását, amelyek az úgynevezett üvegházhatást váltják ki: megakadályozzák, hogy a Nap és a bolygó hője által keletkezett meleg a világűrbe távozzon a Földről. A Föld átlaghőmérséklete 1980 és 2010 között 0,17 fokkal nőtt, de már vannak olyan meghökkentő adatok, mint az, hogy Szibériában 40 évvel ezelőtt az átlaghőmérséklet –8 fok volt, ma már egyes helyeken csak –3. Az Európai Unió által már programba foglalt cél, hogy a század végéig az átlaghőmérséklet ne emelkedjen 2 foknál többel.
Az átlaghőmérséklet hatása ugyanis az, ami már most katasztrófák előidézője, és a jövőben még nagyobb katasztrófákkal fenyeget. („Egy 2014-ben született gyerek már abban a veszélyben van, hogy megéli az éghajlati apokalipszist” – hangzik az egyik baljós jövendölés.) A tengerszint már említett emelkedése csak az egyik következmény. Annak oka, hogy olvad – vékonyodik, kisebb területre szorul, mind nagyobb terület lesz egész évben hajózható – az Északi-sark jégtakarója, (annak csak nyugati részén 2,2 millió köbkilométer jég van), fogynak, eltűnőben vannak világszerte a gleccserek. (Kimutatták: a világ legnagyobb – 120 km hosszú és 30 km széles – gleccserének elolvadása önmagában 6 centiméterrel növelné a tengerek szintjét.)
Ez azonban csak az egyik következmény. De súlyos következményekkel járnak a mind szörnyűbb viharok, (a Fülöp-szigeteken 2013 novemberében a Haijan tájfunnak 10 ezer halottja volt), a mind szeszélyesebb időjárás, a hideg és meleg gyakori és nagy arányú váltakozása. És akkor még nem is szóltunk arról, hogy a Világbank legújabb jelentése szerint a klímaváltozás (30 százalékban az árvizek és 50 százalékban a szárazság) 2030-ig 100 millióval növeli a Föld szegényeinek számát, vagy arról, hogy az emberi tevékenység annyira elszennyezi a levegőt, hogy annak már ma több halottja van, mint a maláriának és az AIDS-nek együttvéve.
Az ember eddig mégis keveset tett e probléma megoldásáért, a veszélyek csökkentéséért. Volt egy szerény, nem sok eredménnyel járó kísérlet, (már azért sem, mert a két legnagyobb gazdaság, az USA és Kína nem csatlakozott hozzá), a kyotói egyezmény, amelynek helyébe kell most állítani azt, amire a Párizsban egybegyűltek jutnak. Vannak biztató jelei annak, hogy az ember végre rádöbben a veszélyekre, szembe néz azokkal, és legalább próbálja megtenni azt, amit – elsősorban a káros gázok kibocsátásának csökkentésével – megtehet. E jelek: sikerrel járt az ENSZ-tagállamok limai értekezlete, amelyen kidolgozták a Párizsban elfogadandó okmány tervezetét; tanácskozást tartottak Ferenc pápának az ezzel kapcsolatos enciklikája után; az EU már kidolgozta a maga programját a felmelegedés mérséklésére; az USA és Kína megállapodott erről. Már csak szurkolnunk kell Párizsnak.
