2024. május 10., péntek
MNT-KÖZLEMÉNY

„A csúsztatás művészete”

„A rombolás esztétikája mellett a csúsztatás művészetét is jól begyakorolta az elmúlt időszakban a kettős beszéd és kettős mérce kiváló alkalmazója, a Demokrata Párt és a Magyar Mozgalom – összeér, ami összetartozik.

Szabadka történelmi városmagjának rombolásához erőteljesen hozzájáruló, »építkező« és vállalkozó egykori polgármester és pártja kiegészülve a Magyar Nemzeti Tanácsban is mindenhez értőként megjelenő Magyar Mozgalommal, egy olyan nehéz órában vádolja – csúsztatva és mondanivalójának kontextusából kiragadva – xenofóbiával Dudás Károly tanácstagot, amikor egész Európa és a világ is ennek a létező, társadalmi viszonyrendszerekből kinövő érzést szenvedi meg, amikor a valóban létező xenofóbia emberéleteket követel, amikor Európa azért küzd, hogy újra kialakítsa az emberek közti bizalom minimumát, ami az utcákon való gondtalan, félelem nélküli sétálást is jelenti – megengedve magának, hogy ezt a súlyos szót Szabadkán használja, ahol soha, a történelem egyetlen nehéz időszakában sem, az impériumváltások nehéz óráiban sem volt ismert sem az érzés, sem az annak alapján való cselekvés – mindig is erre, polgárainak mentalitására volt legbüszkébb Szabadka, szépséges, ékszerdobozhoz hasonlatos városmagja mellett.

Az igazi kérdés elkendőzése igen jól megy mind a Demokrata Párt, mind pedig a Magyar Mozgalom szópárbajozóinak, de vádaskodás helyett sokkal jobb volna, ha az »építkező«, romboló mohóságnak az elmúlt években megnyilvánuló és bíróságon is pert vesztett (megírta a sajtó) eseteiről beszélnének azok, akik ezt az újabb szégyent megengedték, lehetővé tették, és az éjszaka leple alatt végig is csinálták, mások mellett egy műemlékvédő szakemberrel karöltve, aki – a közvélemény legnagyobb döbbenetére – saját leírt és megjelentett szakmai véleményével ellentétesen cselekedve nyilatkozott, állt oda a mohóság mellé. Beszéljünk arról, ami a valóság: a megváltozó, eltűnő egykori Szabadkáról, amelynek központjában gombamód szaporodnak a befektetőnek nagy hasznot hozó tömbházak. Beszéljünk arról, hogy vajon ki lesz kíváncsi így a mi Szabadkánkra?” – olvasható Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének közleményében.