2024. április 26., péntek

Egy kis könyv százéves története

– A szerb–magyar szótáron kívül van még valamilyen magyar nyelvű könyve?

– Sajnos nincs – válaszolt a kérdésemre a könyvárus a belgrádi nemzetközi könyvvásáron, és már váltott is (tört) magyarra: – Ön tanul magyarul?

– Már tudok magyarul, nem tanuláshoz kell – válaszoltam mosolyogva és kissé meglepődve.

– Az én édesanyám is magyar – mosolygott vissza az eladó. Váltottunk még pár szót, majd folytattam utam a könyvek között.

Mint minden évben, ezúttal is hatalmas választékkal jelentek meg a kiadók a vásáron. Új volt számomra azonban, hogy amellett, hogy ezúttal is a főcélpont a felnőtt olvasótábor, mégis jóval nagyobb kínálattal készültek a fiatalokat érdeklő kortárs irodalomból. A nagyobb könyvkiadók, amelyek 20–30 négyzetméter területet is elfoglaltak a vásáron, külön részleget szenteltek a kamaszoknak. Azt gondolom, jó ötlet volt, mert talán a csillogó aranybetűknek, de az is lehet, hogy az egymástól hallott könyvcímeknek köszönhetően, egyre-másra sorakoztak a polcok előtt a fiatalok. Senki sem jött ki üres kézzel a könyvek közül. Hogy is hagyhatták volna ott őket, amikor 30–50, de akár 70 százalékos kedvezménnyel is megvásárolhatták a vágyott olvasnivalót.

Egyre többet foglalkoznak a szakemberek azzal, hogy a fejlődő technológia világában, amikor elsősorban a képek, abból is a mozgóképek fogják meg a tömeget, és okafogyottá válik a papír és a toll, milyen szerep jut a nyelvnek és a helyesírásnak. Ma már a fiatalokat nem érdeklik az irodalmi klasszikusok (tisztelet a kivételnek), és oda jutottunk, hogy már nem is az a legfontosabb, hogy mit olvasnak, hanem hogy kezükbe vegyenek egy könyvet és olvassanak a fiatalok. Azt hiszem, természetes igénye az embernek (legalábbis nekem az), hogy kézbe vegye a könyvet és a leírt sorokat olvasva a képzeletén keresztül egy teljesen más világba varázsolódjon. És amíg így van, a nyelv és a helyesírás is fontos szerepet tölt be. Az igények ugyan megváltoztak, a fiatalok már nemcsak időben és térben szeretnek képzeletben utazni, hanem egyre inkább olyan világokon át, ahol összemosódik a valóság és a varázslat, az olvasás azonban továbbra is jó időtöltésnek számít.

A felnőttek pedig ezúttal is a saját világ-igényük szerint válogathatnak a vásáron az orosz, japán, angolai, dán, francia és német klasszikusok között. Vagy olvashatnak könnyed irodalmat, bestsellereket, szerelmes regényeket, szakácskönyveket, vagy netán szakirodalmat, krimit, horrort, tudományos fantasztikumot… Felmerül a kérdés: különbözünk mi a mai fiataloktól? Nem. Mindenkinek, a felnőtteknek is megvan az a képzeletvilága, amelyben szívesen mozog, csak nem okvetlenül a varázslók, a vámpírok, vagy más különleges képességű hősök világa az. Azt hiszem, mindegy is miről, vagy kitől olvasunk. Az a fontos, hogy elvarázsoljon minket és arra késztessen, hogy egy-egy írótól újabb és újabb könyveket vegyünk a kezünkbe, vagy elkezdjünk érdeklődni más tájak irodalma iránt, mert csak így jutunk újabb tudáshoz.

A regények, a verseskötetek, vagy a képregények mellett ugyanakkor a könyvvásáron egyre nagyobb teret hódítanak a nyelvtanuláshoz szükséges könyvek. Elsősorban angolul, németül, franciául és olaszul tanulók találhatnak maguknak minden ehhez szükséges szakirodalmat. Sőt eredeti nyomtatásban is hozzájuthatnak az olvasók a különböző írók könyveihez. Érdekes, hogy az orosz és a spanyol is népszerű, számos könyvet vehet a kezébe az ember ezeken a nyelveken is, és kínai nyelven is könnyebb szakirodalomhoz, szótárhoz, nyelvtanhoz hozzájutni, mint magyar nyelven.

De ami nincs az új könyvek között, talán megtalálható az antik könyveknél, így azok szemrevételezését sem hagyhattam ki. Belgrádban 20-30-40-50 évvel ezelőtt jóval több magyar élt, mint ahányan ma magyarnak vallják magukat, és ez az antik könyveken is meglátszik. Számos olyan könyv vár új tulajdonosra, amely magyar, vagy vegyes családok házi könyvtárából került ki. Sokszor hiányosan bár, de értékes köteteket, könyvsorozatokat lehet itt megtalálni. Olyan gyűjteményeket, amelyről már talán mindenki el is feledkezett. Én személy szerint nem tudtam ellenállni egy olyan szerb–magyar szótárnak, amit 1921-ben adtak ki. Lehet, nem sok hasznát veszem majd a megkopott sárga lapoknak, mégis úgy érzem, saját története van egy majd’ száz évet megélt könyvnek, főként akkor, ha tudjuk, mennyi minden kötötte össze, vagy választotta szét ezt a két népet ez alatt az idő alatt.