Németh Imre 1917-ben született Kassán. Négy polgári osztályt végzett, majd 1931-től Budapesten a Ganz Villamossági Gyárban géplakatosszakmát tanult. Emellett szabadidejében a Marczibányi tér melletti grundon dobálgatott egy ósdi diszkoszt. A saját maga vezényelte edzések megfelelőnek bizonyultak, az ipari tanulók egyesületében kitűnt jó eredményeivel, s a tapasztaltabb atléták ennek hatására beíratták a Magyar Atlétikai Clubba. Eleinte diszkoszvetőt akartak belőle nevelni, egy alkalommal azonban szórakozásból kipróbálta a kalapácsvetést is, és a kísérlete olyan jól sikerült, hogy edzőjének nem esett nehezére rábeszélni a fiatalembert a váltásra.
Az első kisebb versenyek megnyerése után 1940-ben Németh az országos bajnokságon nyert bronzérmével a nagy nyilvánosság számára is ismertté vált. Egy évvel később már a dobogó második fokára állhatott fel, ugyanakkor munkahelyén, a Ganz Villamossági Gyárban is töretlenül haladt a ranglétrán, hiszen műszaki ellenőrré nevezték ki. Az igazi sikerek csak ezután következtek: 1942-ben megnyerte az országos bajnokságot, és 1955-ig zsinórban tizenkét alkalommal bizonyult az ország legjobb kalapácsvetőjének. Ezzel párhuzamosan a gyárban művezetővé léptették elő.
A sikereket természetesen nem adták ingyen. Bácsalmási Péter, az atlétika-szakosztály vezetője többször is követendő példaként említette Némethet, aki éveken keresztül töretlen lelkesedéssel, minden részletre kiterjedő figyelemmel edzett nap nap után. Télen-nyáron kihagyások nélkül elvégezte a trénerei által kiszabott feladatokat, ami különösen becsülendő, figyelembe véve, hogy közben gyári munkásként is dolgozott.
1947-ben klubot váltott, ettől kezdve a Vasas atlétájaként versengett. Ebben az évben az országos bajnokság megnyerése mellett kalapácsvetésben két ízben is megdöntötte az országos csúcsot. Ekkor már kihagyhatatlan tagja volt az atlétikai válogatottnak. 1948 júliusában a londoni olimpiára Tatán felkészülő Németh 59,02 méterrel túldobta a kalapácsvetés rekordját is. Természetesen a közvélemény aranyat várt Némethtől, és esélyességének köszönhette, hogy ő vihette a megnyitóünnepségen az ország zászlaját. A Wembley-ben megrendezett döntője azonban cseppet sem ígérkezett könnyűnek. Az első probléma a versenyek időbeosztásával volt, a férfi kalapácsvetés ütközött a női gerelyhajítók döntőjével, ezért a versenybíróság végül a férfiakat kétórányi várakozásra kárhoztatta. A tétlenkedés és idegeskedés senkinek sem tett jót, így nem is csoda, hogy a versenyzők végül 2-3 méterrel elmaradtak legjobb eredményeiktől. Az első sorozatot követően Némethnek az 53,2 méteres dobás is elég volt ahhoz, hogy az élre álljon. A második sorozatban 54,6 méterre hajította a kalapácsot, ekkor azonban újabb, nem várt nehézséggel kellett szembenéznie. Megérkezett a stadionba az 50 kilométeres gyaloglás élmezőnye, ami teljes tanácstalanságot okozott a sportbíráknál. Leállították a kalapácsvetést, majd hosszú tanakodás után engedélyezték a folytatást, de amikor újabb távgyalogló tűnt fel, ismételten megszakították Némethék versenyét. Ilyen körülmények között nem okozott meglepetést, hogy a kalapácsvetők a 4. és 5. sorozatban csak elvétve érték el az 50 métert. A hatodik sorozatra összeszedték magukat: a jugoszláv Ivan Gubijan 54,27, az amerikai Robert Bennett 53,73, míg Németh 56,07 méterre dobta a kalapácsot. Így, ha viszontagságos módon is, de megnyerte az olimpiai aranyat, ami egyúttal a magyar atlétikasport II. világháború utáni történetének első ötkarikás aranya is volt. Igaz, Németh saját világcsúcsától jócskán elmaradt, de ez senkit sem érdekelt.
Egy évvel az olimpia után Katowicében 59,57 méterrel új rekordot állított fel, majd 1950-ben Budapesten 59,88 méteres teljesítményével tovább javította a világcsúcsot. Időközben a politikába is belekóstolt, hiszen 1949 és 1953 között parlamenti képviselő volt. 1952-ben a helsinki olimpián szintén ő volt a zászlóvivő. Bár mindent megtett, a címét nem tudta megvédeni, meg kellett elégednie a bronzéremmel.
1953-ban felavatták a Népstadiont, amelynek első igazgatója lett, egy évvel később a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója díjban részesült. 1957-től a Népstadion és Intézményei Vállalat főigazgatójává nevezték ki. Mindemellett 1960-ig aktívan versenyzett is, 1964 és 1973 között pedig a Magyar Atlétikai Szövetség elnöki tisztségét is betöltötte. 1976-ban fia, Németh Miklós Montrealban világcsúccsal nyerte meg a gerelyhajítás olimpiai döntőjét. 1979-ben Németh Imrét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az Olimpiai Érdemrend bronz fokozatával tüntette ki. 1989-ben halt meg Budapesten.
