2024. május 8., szerda
SZNB

Tovább csökkentették az alapkamatot

A Szerb Nemzeti Bank végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén további 0,5 százalékponttal csökkentette az irányadó banki alapkamatot, amit ezután 4,5 százalékos szinten számolnak el.

A központi bank végrehajtó bizottságának indoklásában az áll, hogy az országos évközi infláció továbbra is a tervezett szint alatt van, szeptemberben is mindössze 1,4 százalékos pénzhígulást mutattak ki.

A kifejtésben az is olvasható, hogy az inflációs hatások elenyészőek, ami összhangba hozható a környező országok pénzhígulási mutatóival, a termelési alapanyagok alacsony árával és a dinár euróhoz viszonyított, meglehetősen stabil árfolyamával. Mindezek az ország makrogazdasági mutatóin is javítanak.

Az SZNB végrehajtó bizottsága az ülés után kiadott közleményében úgy fogalmaz, hogy a irányadó banki alapkamat csökkentése, valamint a kötelező banki tartalékok fokozatos lefaragása nagyban hozzájárul a banki kamatok további csökkentéséhez, valamint a hitelpiac felélénküléséhez.

A bizottság következő ülését november 12-én tartja.