2021. június 17., csütörtök

A zentai ereklyementők

Keresik a Tiszába zuhant német vadászgépet meg a törökbecsei turulmadárszobrot – Rábukkantak Zentánál három elsüllyedt hajóra, egyet pedig Törökbecsénél találtak meg

Milan Pavković és Habram György búvárok munka közben
Milan Pavković és Habram György búvárok munka közben

A Zenta napi ünnepi rendezvények keretében, a Zentai Városi Múzeumban nyitották meg azt a kiállítást, amelynek keretében a zentai csata maradványait feltáró búvárcsapat által, az elmúlt években a Tisza mélyén talált és felhozott leletek egy részét tekinthetik meg az érdeklődők. Természetesen a lelkes víz alatti archeológusok az idén sem tétlenkedtek, s az idén augusztusban is megszervezték búvártáborukat, amelynek munkájáról dr. Vikor László, az expedíció vezetője számolt be napilapunknak.

Vikor László elmesélte, hogy az idén a zentai csata leletei mellett egy 1941-ben Zentánál a folyóba zuhant német vadászrepülő maradványai után is kutattak, de sajnos nem találták meg. Azonban mégsem merültek hiába, mivel a folyó mélyén Zentánál rábukkantak három elsüllyedt hajóra, egyet pedig Törökbecsénél találtak meg a Tiszában.

Az egyik elsüllyedt hajó orra a szonár képernyőjén (A Vajdasági Víz Alatti Kutatók Egyesületének fotói)
Az egyik elsüllyedt hajó orra a szonár képernyőjén (A Vajdasági Víz Alatti Kutatók Egyesületének fotói)

Az idei esztendőben cseppet sem volt könnyű dolga a víz alatti kutatóknak, mivel az anyagiak hiánya miatt csak jóval kevesebben vehettek részt a projektumban, a kutatásokra előirányzott anyagiakat pedig inkább felszerelés beszerzésére fordították.

Így a Bethlen Gábor Alap támogatásának és az osztrák hajósfelszerelést gyártó Allroundmarin cégnek köszönhetően beszereztek egy Humminbird si 1199 cxi si hd típusú szonárt is, amivel a folyó fenekét tudják átkutatni, s látni, hogy mit is rejt a zavaros víz.

Dr. Vikor László szerint a Vajdasági Víz Alatti Kutatók Egyesülete az elmúlt évek kutatásai során rengeteg tapasztalatra tett szert a folyami régészetben, ami Európában is egyedülállónak tekinthető, mivel rajtuk kívül csak Magyarországon ismer olyan csapatot, amely nem tengerben, hanem folyókban végez hasonló tevékenységet.

Habram György, Milan Pavković és dr. Vikor László a zentai kiállítás megnyitóján
Habram György, Milan Pavković és dr. Vikor László a zentai kiállítás megnyitóján

– A zentai csata kutatását illetőleg eljutottunk egy olyan szintre, hogy mindenképpen nagyobb anyagi támogatásra lenne szükségünk ahhoz, hogy áttörést legyünk képesek elérni – nyilatkozta dr. Vikor, s hozzáfűzte, hogy évente csak így tudnának mind nagyobb területet átvizsgálni, és mind több leletet a víz felszínére felhozni.

A víz alatti kutatók vezetője beszélt az egyesület további terveiről is, s elmondta, hogy elsődleges célkitűzésük mellett továbbra is meg szeretnék találni a Zentánál vízbe zuhant német vadászgépet, és az 1918-ig Törökbecse főterén álló, majd pedig a Tiszába dobott bronz turulmadárszobrot is. A szobor GPS lokációját már az idén be próbálták mérni, ezenkívül a lerombolt óbecsei vár maradványait is bevizsgálták, amivel érdemes lenne többet is foglalkozni. Ezenkívül a felszerelésüket is ki szeretnék egészíteni egy komoly víz alatti fémdetektorral. Dr. Vikor szerint amennyiben ez sikerül, akkor teljesen fel lennének szerelve a további kutatásokra.

Egy a kiállított leletek közül
Egy a kiállított leletek közül

A víz alatti kutatók vezetője kiemelte azt is, hogy a kutatásokhoz sokban hozzájárulnak kitartó társai: Milan Pavković és Habram György is, a logisztikát pedig a pobedai Szikra civil szervezet biztosítja számukra, ugyanakkor Zenta önkormányzata is minden évben támogatja az erőfeszítéseiket.

Dr. Vikor kihangsúlyozta azt is, hogy számukra mindenképpen jól esett, hogy munkájukat összefoglalva egy kiállítást szerveztek, amit óriási elismerésnek tekint, ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy hagyományossá vált az augusztusi, nemzetközi búvár-archeológus tábor.

A kiállítást szeptember 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők, utána meg a kiállított leletek a többi, a kutatás során talált lelettel együtt a Zentai csata Emlékkilátóban lesznek huzamosabb ideig kiállítva.