2024. április 25., csütörtök

Kérdések a gyermekek világnapján

A gyermekek világnapját az UNICEF, az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapjának kezdeményezésére 1954 óta szeptember 20-án tartjuk. Ezen a napon a gyermekekre, elsősorban a fejlődő országok gyermekeire, az ő támogatásukra, jogaik védelmezésére hívjuk fel a figyelmet. A felhívás a világon mindenkihez szól, annak érdekében, hogy támogassák és védelmezzék a gyermekek ENSZ-deklarációban megfogalmazott jogait. Vagyis, hogy:

Valamennyi gyereknek joga van a szeretethez, a gondoskodáshoz, a megfelelő, egészséges táplálkozáshoz, a tanuláshoz és iskolai képzéshez, a játékhoz, az egészségügyi ellátáshoz, a véleménye kifejtéséhez és a vallásának megválasztásához. A gyermeket tilos bántalmazni, dolgoztatni és szexuálisan zaklatni. A kiskorút nem lehet kitenni erőszaknak és háborúnak. Kiemelt figyelmet kell fordítani a menekült, fogyatékkal és a család nélkül élő gyermekekre.

Olvasom a híreket, nézem a statisztikát…

Háború, szegénység, szenvedés, betegség, erőszak, bántalmazás, éhhalál, gyilkosság, nélkülözés, menekülés, népvándorlás… És csak néhány megdöbbentő adat az UNICEF internetes oldaláról: ma a világon egymillió gyermek meghal azon a napon, amikor megszületik, kétmillióan nem érik meg a születésüket követő első hetet, hárommillióan az első hónapot sem. A világban a tüdőgyulladás és a hasmenés jelenleg a legfőbb halálok az öt éven aluli gyermekek között, naponta ötezer gyermek veszíti életét miattuk. A gyermekhaláloknak csaknem a fele az alultápláltságra vezethető vissza, ami a fejlődő világban minden 5. gyermeket érint. 768 millió ember továbbra sem fér hozzá a tiszta ivóvízhez.

A fejlődő országokban a gyerekek millióinak ez jut.

De mi a helyzet a világ gazdagabb régióiban? Biztonságban, boldogan, kiegyensúlyozottan élnek a gyerekek? Megkapják azt a figyelmet, amihez joguk van? Azt a szeretetet, ami elvezeti őket az egészséges felnőttkorba?

És megint a hírek, a statisztikák…

Magyarországon a kutatók azt figyelték, hogy a sírástól hangos, magára hagyott babakocsi mellett elhaladók hogyan reagálnak. Ezer emberből mindössze hat állt meg.

Az is magyar adat, hogy átlag napi 7 percet töltenek a szülők a gyerekükkel. Helyettük a tévé és a számítógép a bébiszitter.

Nagy-Britanniában a szülők egyharmada nem mond esti mesét a gyerekének. Egy brit felmérésből az is kiderül, hogy Európában Hollandiában a legboldogabbak a gyerekek, de a skandináv országok is jól szerepeltek a felmérésben. Magyarország a 29-es listán a 20. helyre került. Nagy-Britannia – bár gazdaságilag előkelő helyet foglal el – a 24., Románia az utolsó ezen a listán.

Szerbiában a gyerekek tizenegy hónapos korukban édességet és ropit, 16 hónapos korukban rostélyost, pizzát és sült krumplit esznek, az ismert gyermekklinika felmérése arra is rámutat, hogy a tizenhét hónapos kisgyerekek hetven százaléka szénsavas üdítőket fogyaszt. Az első hat hónapban a gyerekeknek mindössze tizenhárom százaléka kap kizárólag anyatejet. Az UNICEF adatai szerint ezer gyerekből hét meghal ötéves kora előtt.

És ahogy olvasom a híreket és a statisztikai adatokat, arra a két gyerekre gondolok, akiket hozzátartozóik átdobtak a drótkerítésen. Azokra a testvérekre gondolok, akiket szüleik megfojtottak. Arra a kislányra, akit megerőszakoltak, és kis testét elásták. A sok meg nem született gyerekre gondolok, és a tévé/számítógép előtt ülő, saját fejéből kinéző sok-sok magányos kisgyerekre gondolok. Meg arra a fiúcskára, aki ücsörög a pékség mellett, tartja a tenyerét, szólni már nem szól, csak néz. És arra a kislányra, akinek csak a napi egyszeri szegénykonyhai ebéd jut. Pedig nekik mindüknek járna, és joguk lenne az emberhez méltó életre.

Mire hívjuk fel hát a figyelmet? Arra, hogy ami a gyereknek a joga, az a felnőttnek a kötelessége vele szemben? Hogy minden gyermek megérdemli, hogy megkapja a felnőttektől a megfelelő védelmet az élet minden területén? Arra, hogy saját jövőképünket alakítjuk, építjük, akár családon belül, akár a társadalom szélesebb rétegeiben, más közösségeiben nevelünk gyereket? Hát akkor?